Ha pénzről volt szó, akkor a Microsoftot sosem kellett félteni, s akkor sem, amikor ezt a pénzt az új termékeik reklámhadjáratába kellett beletenni. Most, hogy a Halo: Reach mindent elsöprő marketing-gépezete mozgásba lendült, s hasonlóan nagy akció várható a Kinect megjelenésekor is világszerte.
Azért láthatóan a Sonynak is van mit a tejbe aprítani, hiszen a Sony UK éppen most készíti elő egy 750 ezer fontos kampányt a PlayStation Move népszerűsítésére. Ennek ellenére, amikor Peter Dille-t, az SCEA alelnökét megkérdezték arról, tudnak-e versenyezni a Microsoft hatalmas költekezéseivel, az úriember konzervatívan így felelt: "Nem hiszem, hogy vaha többet tudnánk költeni mint a Microsoft."
Szerintetek mi fogja eldönteni a Move és a Kinect harcát? A marketingkampány, a játékok, vagy a hardver?
A Microsoft a játéktörténelem legnagyobb reklámkampányát indította el a Halo: Reach felvezetésére, s hasonlóan hatalmas marketingakciót terveznek a Kinect bemutatójára is. A Sony sem fogja vissza magát, de elmondásuk szerint pénzben nem tudnak versenyezni a Microsofttal.
itt a hardver fogja, mert 2 teljesen más konstrukcióról van szó.
Persze itt jön a képbe a dolog ránda része: a média is megvehető - ld. Kotaku.
Én Move-ot veszek, és k jó lesz! :D Már a XMB vezérlése is - áá, komoly!
Egyszer víztem és nem naon jött be
Nem...
Ahogy a ps xbox harcot se tudta semmi eldönteni, úgy ezt se fogja.
Mindkettőre csak exkluzív címek fognak kijönni( bár talán ami move-ra kijön kiadják butitott grafójú wii-változatként is) és mint tudjuk. 2 teljesen különböző játék nem összehasonlítható. Azt se lehetne megmondani hogy a geras vagy a killzone a jobb.
Ezúton elnézést kérek mindn wii tulajtól:DDD
Na nekem mára ennyi volt gyerekek. Mennem kell élni:D
nem mindegy melyik a jobb?
én azt veszem meg amihez van konzolom...
akinek mind a 2 van az meg próbálja ki és utána vegye meg..
de a ps3-asok mindig is nagy képűek voltak de inkább nem szólok bele.
akit zavar hogy mozogni kell annak ott a Move
aki meg épp ellenkező annak a kinect
ennyit erről szép kis regényem lett xD
Ha megnézed mindennek van egy mása ami már hamarabb kijött, csak talán nemvolt olyan kifinomult. :DD
A kinect eyetoy másolat továbbfejlesztve, a move wii továbbfejlesztve.
és akkor ottvannak a mobiltelefon gyártók, az egész ugyanazon az elven működik:D.
Ennyi erővel például a samsung galaxy s tiszta iphone. :DD
Az opel corsát se azoknak tervezték akik rallizni akarnak, akkor vegyél egy subarut.
Ezt a kiegészítőt megvenni nem kötelesség, csak opció.
A microsoft töbször elmondta hivatalosan, hogy ezzel a kiegészítővel a céljuk a család lekötése, nem a hardcore gamerek tv elött tartása, ez eddig is nyilvánvaló volt, hogy aki hardcore gamer, az semmi pénzért nemfog megmozdulni egy szórakoztató közösségi játék miatt.
személy szerint én elég fiatal vagyok ahhoz hogy akár az összes délutánomat estémet arra pazaroljam hogy beüljek a konzol elé és örömömet leljem a játékokban ami a való életet szimulálja.
DE, habár lenne erre lehetőségem, nem ezt választom, hetente jó ha összesen 3 órát játszom, azt is vagy haverral coop-ba vagy interneten.
Egyedül játszani egyszerűen olyan mű, hogy ez egy társaságra szocializálódott embert nembír lekötni. Annak is több értelmét látom ha kiülsz az erkélyre és olvasol.
A kinectnek az a célja, hogy a hétvégéken, mikor együtt van a család, vagy valami más fajta közösség, együt elmulassák az időt, nem azzal hogy ülnek egy tv-elött és meredt szemmel bámulnak és koncentrálnak izomból, hanem hogy jókat nevessenek, szórakozzanak.
Naggyából ez a kinect lényege.
Nyilvánvaló volt hogy a microsoft tulságosan is összeakarja mosni a való életet a videójátékokkal ami sok "kockának" nemfog tettszeni.
De nem is a "kockák" lenyűgözése volt a cél.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.