A 3DS nem lesz elég az Unreal Engine-hez

  • Írta: fojesz
  • 2010. október 8.
  • Érdekesség
Link másolása
Az Epic Citadel demója valósággal lenyűgözte a közönséget, jó eséllyel még a szkeptikusok is meggyőződtek afelől, hogy van szufla az iPhone mögött. Bár a 3DS-t szintén erős gépnek ígérik, Mark Rein szerint ugyanezt a látványt már nem tudnák elővarázsolni a Nintendo kézikonzolján.

A Nintendo és az Apple platformját többen közvetlenül egymáshoz hasonlítják, sőt egyes feltételezések szerint a japánok komolyan tartanak az iPhone, mint játékosgép térhódításától, ezért egy független fejlesztő, mint például az Epic véleménye sokat nyomhat a latban a kütyük teljesítményét illetően. Az iPhone-ról már tudjuk, mire képes, a szeptember elején bemutatott Epic Citadel, amely az Unreal Engine hordozható gépekre írt változatának techdemója, szeptember elején valósággal sokkolta a jónépet:

Sajnos a 3DS esetében már nem ilyen rózsás a helyzet, ahogy korábban a Wii megjelenése után, úgy az Epic ezúttal is azt mondta, hogy az Unreal Engine-hez kevés lesz a gép. Mark Rein a Joystiqnek adott interjúban árulta el, hogy bár a csapat még nem rendelkezik a 3DS-szel, egyelőre minden jel arra mutat, hogy a konzolon nem lehet a Citadelhez hasonló látványorgiát teremteni. Természetesen hangsúlyozta, hogy mivel tényleg nem volt lehetőségük behatóbban megismerni a gépet, ezért ez nem hivatalos információ, hanem egyelőre csupán valószínűsítés.

A Japánban február végén boltokba kerülő 3DS-ben két darab 266 Mhz-es ARM 11 processzor, 133 Mhz-es GPU, 4 MB dedikált VRAM és 64 MB RAM kapott helyet. Ez a hardver a Capcom szerint lehetővé teszi, hogy a Super Street Fighter IV 3DS és a Resident Evil: Revelationshöz a HD-konzolokon használt MT Framework motor egy átalakított verzióját használják, és ezek a játékok igen kellemesen is festenek az előzetes anyagok alapján, a 3D-s megjelenítés egyébként extra teljesítményt követel meg a géptől.

14.
14.
zola2000
Érdekes, azt hittem, hogy ami a capcomos MT frameworkot bírja, akkor annak az UE3mat is bírnia kell. Mindegy, akkor majd MT frameworkkel készülnek ezentúl a multiplatform játékok, az mind 3DSen mind HD konzolon jól néz ki ^^
13.
13.
zola2000
Érdekes, azt hittem, hogy ami a capcomos MT frameworkot bírja, akkor annak az UE3mat is bírnia kell. Mindegy, akkor majd MT frameworkkel készülnek ezentúl a multiplatform játékok, az mind 3DSen mind HD konzolon jól néz ki ^^
11.
11.
turleysqt
9:ez csak egy bemutató demo, te ész.
9.
9.
BloodyDeath
Rosznak nem rosz. Söt kimondottan tényleg jó grafikája van föleg, hogy egy hordozható masináról beszélünk. De hol van az ellenség? Ebben kit kell legyakni. Kinek a fejét kell bele verni a betonba?
XDXD
8.
8.
Starkiller89
#7: Tévedés, mert a kijelző csinál 3D-t, és nem a hardvere. Emiatt hiszik sokan, hogy akkor már komoly hardver áll a dolog mögött :)
7.
7.
ZERO88
Most nem azért de a 3DS nem erőseb mint egy IPhone?
Ezt azért nem hiszem el!:D
6.
6.
megalonagyix
Van szerencsém ezt a játékot élőben látni.. hát letaglózó:D
5.
5.
Starkiller89
Akit érdekel iPhone 4, az írjon PM-be. 10 darab van még. Részletek PM!
4.
4.
Speper
Én is láttam a vidit mikor kijött, és csak lestem, h már itt tartunk. Szerintem illene a Nintendonak is legalább egy ilyet villantania, végül is az iPhone nem kézi konzol, a Nintendo 3DS meg az... elv. akkor jobban kéne teljesítenie..
3.
3.
brolin10
Erre emlékszem.Le is esett az állam.Azt kérdeztem magamba: ez biztos nem pc? :D
2.
2.
Top Secret
Na ez már igen jó lesz nekem is kéne egy!:D
1.
1.
hunlord
Hoppá! Ez már teljesítmény. Már csak arra lennék kíváncsi, hogy mennyire eszi meg az iPhone aksiját a drága...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...