3 milliónál a Starcraft II, jövőre is lesz Call of Duty
- Írta: fojesz
- 2010. november 5.
Az Activision közzé tette a szeptember 30-ával befejeződő harmadik negyedévre vonatkozó pénzügyi helyzetjelentését. A kiadó vártnál jobb eredményeket ért el, ráadásul a bevételek java és a legnagyobb sikercímek még hátra vannak.
Az elmúlt három hónapban 745 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a cég, ami messze túlszárnyalja a korábbi 600 milliós előrejelzéseket. A tiszta profit ebből 51 millió dollár volt, ami szintén jelentős növekedést jelent, ha a tavalyi 15 milliós nyereséghez hasonlítjuk az eredményt. Bobby Kotick, az Activision vezérigazgatója szerint a szép számok az online játékok piacán való vezető pozíciójuknak, a Call of Duty-sorozatnak, valamint a Blizzard sikercímeinek, így a World of Warcraftnak és a Starcraft II-nek köszönhetők.
A bevételek közel fele - 348 millió dollár - az online piacról és az előfizetésekből származik, ami nem is csoda, hiszen a World of Warcraft töretlen népszerűségnek örvend - nemrég újabb mérföldkőhöz érkezett az MMORPG, ugyanis az előfizetői bázisa átlépte a 12 milliót főt. Hárommillió eladott példánynál jár a júliusban megjelent Starcraft II, ami egyébként PC-s címhez képest szép teljesítmény, a lassulás viszont érezhető, ha azt is figyelembe vesszük, hogy az összeladások fele a boltokba kerülés utáni első 48 órában történt.
A jó hírek hallatán az Activision igazított az év végi előrejelzésein: 4,18 milliárd helyett 4,28 milliárd dollár bevételt remélnek a naptári év végére. Ha minden jól megy, ez a plusz százmillió könnyen összejöhet, elvégre többek között a World of Warcraft: Cataclysm és a Call of Duty: Black Ops megjelenése még hátra van.
És ha már Call of Duty: az Activision - viszonylag megszokott módon - a pénzügyi jelentésben árulta el, hogy természetesen jövőre is folytatódik a széria, s menetrendszerűen az év második felében várható majd a megjelenése. Több információnk nincs a nyolcadik részről, így az sem derült ki, hogy ha a Treyarch pihen, ki viszi majd tovább a cÍmet: az Infinity Ward vagy az újonnan alapított Sledgehammer Games? Szintén kérdéses, hogy a Modern Warfare 3 jön-e jövőre, ahogy azt a pletykák állítják?
Eric Hirshberg igazgató azt is megerősítette, hogy a Hero-cím (Guitar Hero, DJ Hero, akármi), valamint a Transformers-, Spider-Man- és az X-Men-sorozat is bővülni fog.
a BC2 lett az eddigi lexarabb BF játék (nekem. lehet te nem értesz egyet de nekem ez egy szar) kiforrott, kevesebb bug, több támogatás de ugyanakkora szar, kiegyensúlyozatlan és minden kocka lvl50-en van. +még az a rengeteg zavaró dolog amit könnyű lenne javítani de nem tesznek meg. a baserape pedig szánalmas.
Viszont az utolsó mondattal egyet értek: miért szar az nfs sorozat? (jáccottam az uj hot pursuittal és az is egy trágyarakás) mert évente jön ki. miért nem olyan jó, miért nincs változás a fifákban? ugyanez.
a cod is erre a sorsra jut, amig az mw1 minőségi volt és überf**sza, addig a többi egy rakás bugos kaki lett. főleg az mw2. szánalmas hogy hogy lehet igy lesüllyedni a kedvenc fps játékomról az egyik legnagyobb csalódásra.
bocs ha helyesírási hibák vannak vagy hülyén fogalmaztam meg valamit XD már késő van:D
A CoD7en meg 250+ ember dolgozott két éven át? Két év alatt ennyi ember ennyi pénzből a nulláról készít játékokat. Ők meg csináltak új mapokat, fegyókat, meg játékmódokat megspékelve egy kb. 6órás sztorival és 11 rugóért eladják, valami iszonyatos nagy hype-al karöltve. :)
A MoH ugyanez. Csináltak egy gyenge BFBC2 kieget kb. az a szint. Csak míg a BFBC2 egy kiforrott fain cucc lett addig a MoH több sebből vérzik már az EA is elismerte, hogy nem az igazi.
Persze, hogy a CoD7 jobb mint a MoH szerintem ez nem is kérdés. Csak az zavar, hogy ez is csak a hype-ról szól, sokkal jobb lenne 2-3 évente egy CoD de az legyen mérföldkő, mert szerintem a sorozat a 4 óta egy helyben toporog.
Mellesleg nem "fossák ki" a játékokat, az MW 2-re 50 millió dollárt költöttek (marketing ebbe nincs benne), így nem csoda hogy 100+ fővel két év alatt minőségit tudnak alkotni. A CoD 7-en 250+ ember dolgozott két éven át... 10-11 ezer forintért szerintem jobban járunk egy olyan játékkal amit 40-50 millió $-ból raknak össze, mint mondjuk egy MoH-al 8 ezrért amire csak pár milliót költöttek...
#18: hát ne remélj tőle sokat,,,, Inkább az EA felé nézegess, a régi IW-sek ott vannak a Respawn-ban és nagyot fognak alkotni. Elmondásuk szerint nagyobbat mint a cod. :)
Addig is majd az EA bőven ellát minket Respawn(IW),DICE és Danger Close révén. Meg ki ne felejtsük az Ubisoftot, jön az új Ghost Recon meg 1 vagy 2 új BIA játék is majd.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.