A Halo új részét a Microsoft idei E3-as sajtókonferenciáján leplezték le, de sokat nem árultak el róla - ha emlékszünk, a bulit a játék trailerével fejezték be a redmondiak, és azután kommentár nélkül hagyták, hogy a közönség örjöngjön. A Halo 4 csak jövőre fog megjelenni, addig valószínűleg nem is nagyon hallunk majd túl sok infót a játékról, így muszáj lecsapnunk azokra a hírmorzsákra, amik érkeznek.
A legtöbb rajongói kérdés természetesen Master Chief új külsejét érintette: a szemfülesek észrevehették az új trailerben (fent), hogy a főhős páncélja megváltozott, itt-ott más a kialakítása, a színezése, sőt valaki arra is rávilágított, hogy a kolléga szuszpenzorszerű páncéldarabja is eltűnt.
Frank O'Connor, a játékot fejlesztő 343 Industries fejese szerint mindennek oka van, amire majd később világítanak rá: egyelőre annyit mondott, hogy Master Chief páncélzata és viselkedése megváltozott, lelkileg viszont teljesen ép maradt. A Halo 4 a harmadik rész folytatása, viszont a két játék között lesz némi űr, ami alatt történik majd ez-az, ezt O'Connor is megerősítette.
A spoilerezést egyébként valószínűleg a Halo Anniversary megjelenésével kezdi majd meg a stúdió: mint arról korábban beszámoltunk, az első rész felújított változatában különböző terminálokon nézhetünk meg videosnitteket, amelyek valamilyen úton kötődni fognak a Halo 4 történetéhez.
Gravitáció=tömegvonzás. És nem, nem vonzza semmi sem a tömeget, hanem a tömeg vonz más tárgyakat. Mindennek van gravitációs mezeje, aminek van tömege. Még neked is.
remélem érted amit írtam mert direkt neked írtam így :D nem oxigént akartál írni az ózon helyett? mert mi azt lélegezzük és nem az ózont... ha ózont lélegeznék oxigén helyett, akkor kicsit érdekes lenne az élet.... Várj! nem is lenne akkor élet ha ózont lélegeznénk xD
A fajom neve ROBOT! xD
És én értem amit írtam.
Nem látok az idegen valamin semmi ózonréteget,ebből gondolom hogy gravitáció sem biztos hogy lesz.
De (ahogy írtam) meglátjuk.
Elvégre ez nem bolygó vagy körbolygó hanem egy mesterséges otthonbolygó,vagyis nincs légpajzs amiből az jön le hogy gravitáció sem.
De meglátjuk. Ez csak egy fantáziadús kommentelő véleménye.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.