Az egyik külföldi oldal, mely jellemzően belsős információkat tereget ki a nagyközönség elé, most azzal jött elő, hogy a Windows 8 támogatni fogja az Xbox 360-as játékokat. Steve Ballmer ígéretet tett arra, hogy a következő operációs rendszer már tényleg nagy lökést ad majd a PC-s játéknak, s ezzel valóra is válthatja ígéretét.
Az állítólagos belsős forrás szerint egy előfizetési díjra lesz szükség ahhoz, hogy az Xbox 360-as anyagok fussanak a PC-n, illetve a multiplayer külön, a Windows Live Marketplace-n keresztül fog működni, így a PC-sek nem mérkőzhetnek meg online a konzolosokkal.
A spekulációk szerint persze az Xbox 360 már életciklusának végéhez fog közelíteni, mire ez valóra válik, így a Microsoft még egy kis pénzt szedhet be a konzolra megjelent játékokból, mielőtt végleg elköszönne a jelenlegi generáció.
Mindez persze rengeteg kérdést felvet: vajon minden játék futtatható lesz, vagy csak azok, melyeket kifejezetten felkészítenek erre? Hogy oldják meg a hardveres eltéréseket, s az ezerféle PC-s konfiguráción történő zökkenőmentes futást? Mi a helyzet az irányítással?
Igazi, kőkemény pletykával van dolgunk, de annyira érdekes a dolog, hogy mindenképpen szólnunk kell róla. Külföldi források szerint ugyanis a Windows 8 futtatni tudja majd az Xbox 360-as játékokat, s így a PC-s felhasználók is megtapasztalhatják majd a konzol felhozatalát.
a handheld gaming piac meg iszonyat nagy és most van az igazi robbanása előtt. ráadásul pont a nagy ellenfél, az apple viszi szinte az egészet. ez az ms szemszögéből tarthatatlan (arról nem is beszélve, hogy az anno szép korokat megélt winmo - talán piacvezető is volt - a mostani winphone szériával csak sereghajtó).
Arról nem beszélve, hogy hiába mond bárki bármit a technika még a SZÁMÍTÁSTECHNIKÁBAN IS meg fog állni. Ha eléri azt a szintet hogy arra amire használni akarod hibátlanul jó. PL : Az ajtó tökéletesen ellátja feladatát, legyen az hidraulikus,üveg vagy fényérzékelős az ajtó az ajtó marad és nem fejlődik tovább. legfeljebb a külcsín. Ha pedig ez eljön nemlessz szükség 3 fajta konzolra és pc re meg egyébre...lessz 1 ami lessz számtalan kinézetben.
Úgyhogy ezt az egészet egy kibaszott baromságnak tartom...szalmaszálakba kapaszkodnak, ahogy a telefon gyártók is.
nem windowst emulálja, hanem relatíve hidat képez a windows és a linux között.
természetesen nagyobb feladat architektúrák közötti átjárást meglépni, de a microsoftnak erre megvan a lehetősége (saját rendszerük, lóvé dögivel van, nvidia is ott áll mögöttük (nvidiának is előny, ha az ő procijaikat tolják (lásd tegra, asztali gépekben, nem kell licenszelni az x86-ot az inteltől)).
egy dolog biztos, az ms szinte kiröhögte az intel vezetőjét, teljes nyugalommal mondta, hogy felkészültek, működni fognak az x86 alkalmazások arm-on is.
de egyébként ott az idézet, nézd meg azt.
paul is azzal mentegetőzött, hogy jó-jó, arm-os windows, de minek, csak az armra fordított appok mennek majd. erre volt a reakció, hogy tévedés, van rá megoldásuk :)
azzal meg szerintem a kételkedők is egyetértenek, hogy az ms nem nézi tétlenül, hogy az apple magáévá teszi a handheld gaming piacot (3 év alatt relatíve egyeduralkodó lett, nagyobb bevételre tesz szert, mint az évtizedek óta ott lévő nintendo, vagy a szintén nem mai belépő sony). ezzel a lépéssel mondhatni lágyékon rúghatnák az apple-t, mert olyan felhozatallal tudnának berobbanni, amit igen nehezen hozna be az apple. vagy bárki más.
splashtop a neve, itt egy videó róla:
http://www.youtube.com/watch?v=hY4Fs5LCwkk&feature=player_embedded
akkor a legjobb egyébként, ha egy bluetooth kontrollert csatlakoztatsz hozzá. persze nem a böszme nagyokat, hanem a már direkt mobilhoz gyártottakat. pl icontrolpad (http://www.148apps.com/wp-content/uploads/2010/03/new_case2.jpg), vagy mondjuk egy zeemote-al (http://www.youtube.com/watch?v=euvnSlCcTic).
elég sok lehetőség van az irányításra :)
Egy biztos, a platformfüggetlen java kódok futni fognak az összes gépen:)
egyébként, egy érdekesség:
http://prohardver.hu/hir/windows_8_keszul_tegra_4_wayne.html
bezony, készül a tegra4, kifejezetten a windows 8-hoz. lehet kapaszkodni, ez már nem csak mobil eszközökbe kerül be, hanem asztali gépekbe is. bizonyára nem tudják, hogy mit csinálnak, nem kérték ki Ibanez78 véleményét.
remélem a kételkedők kezdik kapizsgálni, hogy miért írtam, hogy mr Paul félti a seggét. előbb-utóbb vége az x86 architektúrának, ez meg egy igen komoly lépés ezen a téren.
simán elképzelhető ez a dolog és nagyon is logikus lépés lenne, az meg, hogy megszűnne emiatt a konzol a legnagyobb marhaság amit eddig halottam
említettem még példának a wine-t, ami szintén egy compatibility layer. persze vannak hiányosságai, de ahhoz képest, hogy nem látnak bele a win kódjába, egész szépen összerakták :) (speciel vannak programok, amik jobban is futnak vele, mint windows-on ez a vicces :))
http://en.wikipedia.org/wiki/WoW64
The WoW64 subsystem comprises a lightweight compatibility layer that has similar interfaces on all 64-bit versions of Windows. It aims to create a 32-bit environment that provides the interfaces required to allow 32-bit Windows applications to run unmodified in the 64-bit system.
ezt a windows-ban wow64-nek hívják.
épp ez az, amit itt nem akarnak felfogni, csak igen kevesen. ez nem emuláció, teljesen másról van szó.
ismét csak ezt tudom idézni:
Runtime/Plugin based apps will run provided the runtime/plugin runs in Windows ARM. This means Java/JavaFx, .NET, AIR, XNA, Unity, Flash/Flex, Shockwave and Silverlight based apps and games will run without changes. This accounts for a huge amount of apps and games that will run without any changes.
arm, xna, without any changes. ez már önmagában eléggé sokat mond egy következetesen gondolkozó egyénnek :)
#65: Az XNA jóval több, mint az xbox fejlesztőkörnyezete, lehet windows 7re, és windows phone-ra is fejleszteni vele.
nem mellesleg a többször beidézett résznél külön említik a játékokat is és az xna-t :)
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.