Az Electronic Arts ugyan még nem erősítette meg, de minden jel arra mutat, hogy regény készül a Battlefield 3 alapján. A találgatások szerint a könyv nyilvánvalóan a játék történetét dolgozza fel, ám érdekes, hogy egyelőre erről sem mondott túl sokat a kiadó: azt nagyjából tudni, hogy kik lesznek a főszereplők, és merre járunk majd, de a lényeget hét lakat alatt őrzik a srácok.
A Battlefield-könyv létezéséről a Battlefield 3 Blog szerzett tudomást, az alkotás először az Amazon és a Barnes & Noble online áruházában ütötte fel a fejét, ahol év végi megjelenéssel rendelhető elő. A szerzők között a játék vezető producere, Patick Bach, illetve Andy McNab korábbi SAS tiszt és regényíró szerepelnek, a hirdetések szerint pedig 400 oldalas könyvről van szó, így bármiről is szóljon, biztosan nem lesz felületes, részleteket nélkülöző alkotás.
Azt sem értem miből szűrted ki hogy szidtam a háborús regényeket, semmi gond nincs velük, én is olvastam jópárat, DE egy jó szerzőnek aki háborús regényt akar írni nincs szüksége a Battlefield logóra, mert anélkül is megvennék.
Lehet hogy jó lesz a könyv ha írnak,mert pl. a fault line-ban amikor verekedik a csávóval,vagy amikor a kocsi platójáról lő,és leomlik az épület felszakad az út stb. ezekből lehet jó könyvet csinálni,és iozgalmas lesz,bár én utálok olvasni,azért ezt elolvasnám,pláne ha lesz magyar nyelvű kiadás :S
remek BF3mas oldal! aki tud egy csöppet angolul, annak mindenképp ajánlom!
ettől függetlenül ez vagy kamu vagy pedig a semmiről írnak... nem hiszem hogy olyan terjedelmes lesz a BF3 singleplayere, de őszintén remélem hogy normálon nem 4 óra lesz... és remélem menni fog a gépemen XDD
Igaz nem vagyok egy könyvbúvár,de az ilyen tartalmú alkotások magával tudják ragadni az embert.Már csak azért is mert akár a valóságról is szólhatna, és így még realisztikusabb az egész!
Persze nem szabad elfeledni, hogy ez a játék pr-ja ként jelenik "csak" meg.Mert mondjuk, ha egy élő harcoló katona naplójából csinálnának könyvet, az azért ütősebb lenne!
Attól ez még jó! : )
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.