Már az E3 alatt kiderült, hogy a Wii U csak a Wii-vel lesz kompatibilis, az erre a platformra megjelent játékok és a kontrollerek tökéletesen használhatók lesznek az új konzol esetében is, s bár mindez nem mondható el a GameCube-ról, egy most megjelent interjú szerint arra van esély, hogy letöltéssel beszerezzük őket a WiiWare-ről.
A NintendoGal csapatának az amerikai Nintendo marketingigazgatója, Amber McCollom kotyogta el, hogy lesznek letölthető GameCube-játékok: "Érdekes, hogy felhoztad a visszafelé kompatibilitást és a Nintendo szokását, hogy általában csak egy gépet támogat visszafelé. A Wii kompatibilis volt a GameCube-bal, a Wii U pedig a Wii-vel lesz a cég hagyományainak megfelelően, és bár a GameCube-lemezek nem futtathatók rajta, néhány játékot le lehet majd tölteni a WiiWare-ről."
Ezek alapján szinte nyilvánvaló, hogy lesz ilyen lehetőség, elvégre már a Wii-n is létezett a Virtual Console szolgáltatás, ahonnan a korábbi Nintendo-platformokra megjelent sikercímeket tölthették le a játékosok. Mindezek után a Nintendo nem is tagadta az infókat, de nem is erősítette meg őket: közleménye szerint "még nem jelentettek be semmit" a kompatibilitás kapcsán. Ez van.
És ha Wii U, itt van még egy pici csemegéznivaló: a Nintendo a közelmúltban ezeket a címeket védette le, kíváncsiak vagyunk, mi valósul meg belőlük!
- Wii U + logo
- Mii U
- Wii Fit U, Wii U Fit
- Wii Sports U, Wii U Sports
- Wii Music U, Wii U Music
- Wii Party U, Wii U Party
- Wii Play U, Wii U Play
- WiiWare U, Wii U Ware
- Wii Balance Board U, Balance Wii Board U, Wii U Balance Board, Balance Wii U Board
- Wii Wheel U, Wii U Wheel
- Wii Zapper U, Wii U Zapper
- Wii Speak U, Wii U Speak
- Shield Pose
-hééj já konicsiva, csináljük azt högy gyartünk a wii hez egy kicsike picike válámit,ákkür méjd zőbélni fügjék !!!!!!!!
- őőőj jéé, ez jü ótlút!...
most komolyan gondolták hogy ez bármit is hozni fog, többe kerül ezeket a szarokat megcsinálni mint amennyit hoz ... én nem értem , tlán a sok jamcsi ennyi bevételt hozna .... ?
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.