Bár pontos dátumot még mindig nem tudunk, az Insomniac hivatalos Twitter csatornájáról kiderült, hogy várhatóan augusztus első hetében fog elrajtolni a Resistance 3 bétatesztje, melyen azok vehetnek majd részt, akik megvették a SOCOM 4 bétakulcsokat tartalmazó változatát, illetve előfizetnek a PlayStation Plusra. A teljesen publikus teszt később kezdődik, ám azt megint nem tudjuk, hogy mennyit kell rá még várni.
A játék egyébként szeptember 9-én kerül boltokba, több különböző kiadásban is elérhető lesz. A Survival Editionről éppen a napokban jelent meg egy új trailer, ebben például mindenféle érdekesség, így egy válltáska, egy flaska, egy pakli kártya, egy napló és néhány műanyag katona is helyet kap majd a temérdek digitálisan letölthető finomság mellett. (Ezekből néhány egyébként az előrendelőknek is járni fog, az üzleteknél kell érdeklődni, hogy ki mit fog osztani.)
Nem mellesleg az Insomniac bemutatta az első böngészős játékát is, amely a Global Resistance címet viseli, és egy ingyenesen játszható stratégia. A program az emberek és a chimerák háborúját dolgozza fel, a tét pedig nem más, mint a bolygónk visszahódítása, vagy éppen a meghódítása. A játékra külön nem kell regisztrálni, elég a Facebook- vagy a PlayStation Network-hozzáférésünket összekötni vele. A legjobbak különféle tartalmakat oldhatnak fel a Resistance 3 multiplayer módjához.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.