Deus Ex: Human Revolution - PC-n lesz a legszebb

  • Írta: InGen
  • 2011. augusztus 15.
  • Érdekesség
Link másolása
Az ma már szinte természetes, hogy a legtöbb PC-s játék egyben multiplatform is. Ezzel párhuzamosan pedig a kiadók és fejlesztők szokásává vált, hogy bőszen hangoztatják: igyekeznek teljesen egyformára behangolni az egyes portokat. Nos, a Deus Ex esetében a készítők is egyértelművé tették, melyik lesz a legjobb.

Persze az aggodalom általában jogos, hiszen megszokhattuk, hogy ha valamit konzolokra is fejlesztenek, akkor általában azok képezik a fő platformot, míg a PC-sek csak egy kétes minőségű portot kapnak. A Square Enix és az Eidos Montreal úgy próbálta meg áthidalni a problémát, hogy külsős céget szerződtetett a PC-változat elkészítésére.

 
Az Eidos Montreal szerint logikus volt a Nixxes nevű cég kiválasztása, hiszen már évek óta együtt dolgoznak, a srácok pedig igazi PC-specialisták. Olyannyira, hogy Jurjen Katsman, a Nixxes vezére nem is nagyon tud lelkesedés nélkül nyilatkozni az általuk fejlesztett verzióról: "Nyilván egy kicsit elfogultak vagyunk, de szerintünk egyértelműen a PC-s változat lesz a legjobb. Az extra mélység, amit a 3D-től és az EyeFinity támogatástól kapsz, a nagyobb felbontás, a több effektus, a magasabb framerate mind-mind a konzolos változatok fölé helyezi."

Katsman ezen kívül elmondta, hogy számára a teljesen testreszabható egeres-billentyűzetes irányítás is a PC oldalára billenti a mérleget. A Nixxes egyébként beépített DirectX 11-támogatást, így megfelelő grafikus kártya birtokában olyan extra funkciókat élvezhetünk, mint a valós idejű tesszelláció, a tápos Screen Space Ambient Occlusion, és a sokkal szebb elmosódások és mélységi effektek.

90.
90.
KopyAti
#89: A DX11-nél, de igazad van!
89.
89.
Hubert Cumberdale
#17: Jaj ezt elfelejtettem :P A tesszelláció megnöveli a poligonszámot a tárgyaknál, mint valami 3D-s élsimítás. Vagy pl. a tégla nem csak textúrának néz ki, hanem látszik a domborulata. Szerintem a directX-re gondolsz. Ott volt ez a nagy reklámfogás még a DX10 idején.
88.
88.
drakecsaj
#87: Na törölték a kommentemet. Nem tudom ki volt, de tudja meg hogy: IMÁDOM! :D
Remélem azért páran elolvasták és magukba néztek egy kicsit.
Nyugi én is ölni tudnék egy bann-kalapácsért :)
87.
87.
hakydakillah
86. Tökéletesen leírtad az érzéseimet :-) Néha ölni tudnék egy bann gombért :-)
85.
85.
#75: jah,
minden bizonnyal nem tudom mit beszélek saját pénzemből vett hdtv, x360, ps3, 4 noti és a közeljövőben megvásárolandó pc-m miatt - amihez már megvan a 26" monitorom :)
de a lényeg attól nem változik, valamivel bizonyitani kell az iparnak, hogy a videókareszt meg a drága procit megéri megvenni. amúgy igazad van, direkt trollkodok most én is. öröm nézni ahogy a sok fajtárs válaszol :)
84.
84.
hedzsooo
#78: ..OK-ok, ertem en, de az ilyen stilust nem kedvelem akkor sem, ennyi. En is irhatnek igaz dolgokat a konzolokrol ugy, h kozben sertegessem is a konzolosokat..., de miert tennem ? Hidegen hagynak 1enlore a konzolok es igy a jatekosaik is, amig ok sem "zaklatnak" engem. ;-)
82.
82.
KopyAti
Hát én nem tudom mit csinál itt a moderátor, de az én utolsó hozzászólásom a 17-es volt, és utána volt egy kimoderált hozzászólásom. Mit moderált ki, ha nem is írtam semmit?
78.
78.
kharami
#75: Viszont sajnos igaz amit ir! El kell adni a sok grafkarit ezért csinálják a pc set részben ilyen mondjuk úgy gépzabálóra! Üzletpolitika az egész semmi más, mint pl crytek éknél!;) Es itt sajnos megy az általánosítás mint mindenhol! Van az a réteg aki nem veszi meg a legdrágábbat és van aki megveszi ők vagy nem tudják hova rakni a dollárt vagy Troll ahogyan dkjq is irja! Mert sajnos ez az igazság aki nincs szarásig tele pénzel és egy 100E+ os karit vesz az tényleg egy Troll sorry!
77.
77.
hedzsooo
#76: ..Igaz, a "jot nevettunk"-et is igy kellett volna irnom, idezojelben.
76.
76.
K2 The Highest
#75: Én inkább sírni tudnék az ilyenektől...De igazad van!:)
75.
75.
hedzsooo
#74: ...Ismet jot nevettunk 1 "videki versenyzonkon"..., vannak akik sosem unjak meg az OFF-ot es a legszomorubb, hogy eszre sem veszi kozben, h o a legnagyobb TROLL. -_- :P

...Inkabb jatszal picit a kedvenc konzolodon, + olvasgassl inkabb 1-2 friss konzolos hirt, probald magad jol erezni vhogyan es higgadjal le szepen.
Nincsen abban semmi rossz, ha konzolon jatszol, csak hagyjad a PC-eseket is a sajat platformjukra keszitett jatekaikkal jatszani. Ami pedig nem erdekel, nem szeretsz, abba inkabb ne szolj bele, ne bantsal, sertsel meg masokat vele, THX ! ;)
74.
74.
még jó hogy a PC-s lesz a legszebb, el kell adni a sok drága grafkártyát a trolloknak :D
72.
72.
Vopesz
LOL! Számítottam egy kis szájtépésre, de ennyire nem :D
71.
71.
falselight
#70: nem volt annyira vészes, valamelyik modinak rossz napja lehetett.
70.
70.
kharami
Ezen szakadok! Kimoderált üzenet!:D vagy 600:D Nem tudom de csak egy tipp hamár mindenáron oltani akarjuk a másikat! Lehet úgy is, hogy semmi csúnya szó akár a gyökér is az, hanem a szavak súlyával érvelünk!:) De mindenesetre azért kiváncsi lennék miket irtak!:)
61.
61.
Mortis
49.
49.
Raziel
Nos úgy tűnik valaki végre vesz ia fáradtságot elkezdi kihasználni a PC adottságait. Remélem valóban jól optimalizált pc-s verziót kapunk és akkor faja lesz minden. Nos a pc kontra konzol dologról csak annyit, hogy a konzolok már régóta nem fejlődtek és eljárt felettük az idő. A nagyok nem akarják ezt beismerni és hajtogatják hogy mindenhol ugyanolyan a grafika. Pedig nagyon nem. Minden játék egy JÓ pc-na legszebb. Ez maximum akkor változik ha a FEJÉESZTŐ NEM HAJLANDÓ megfelelően optimalizálni vagy felkészíteni a játékot a pc-hez is. Ennek üzleti oka van egy pc eladásból sokkal kevesebbet kaszál Sony vagy a microsoft mint egy konzolból. Valamint a konzolos játékok drágábbak szoktak lenni.
48.
48.
giga321
46.
46.
anonymus26
45.
45.
RAPTURE1
44.
44.
falselight
42.
42.
Nathan
41.
41.
kharami
Hát ha olyan lesz az ajánlott gépigény mint amit régen leírtak, akkor nem valószínű, hogy beszerzem! 5850 es radeon az ajánlottnak?? Azért annyira nem szép ez a játék! Mondjuk most sikerült beszerezni kedvező áron egy 5870 est, de ha az nem viszi nekem legalább simán HD ben fullon akkor beakaszthatják maguknak a fejlesztő bácsik!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...