Gyorsabb firmware frissítések a PS Vitán

  • Írta: InGen
  • 2011. szeptember 20.
  • Érdekesség
Link másolása
Valószínűleg, ha megkérdeznénk néhány PlayStation 3 tulajdonost, mi a legidegesítőbb tulajdonsága a Sony konzoljának, sokan a hosszú frissítési időket emelnék ki. Nos, a Sony tanult a hibáiból, s azt ígérik, hogy a Vita frissítései nem szelik majd ennyire ketté a napunkat.

Sosem felejtem Ca$h bácsi beszámolóit arról, hány játékot vitt már végig Xbox 360-on, amíg arra várt, hogy a PlayStation 3 feltelepítse a legújabb frissítést. A Sony nagyon is tisztában van a problémával, így Shuhei Yoshida, az SCEE Worldwide Studios elnöke meg is ígérte, hogy a Vita esetében sokkal kevésbé feltűnő frissítésekre számíthatunk, hiszen nem mindegy, hogy amikor egy elfoglalt embernek egy órája van egy nap játszani, akkor abból fél órát frissít a konzol vagy csak 2 percet.


Yoshida ezen kívül elmondta, hogy két fontos dolgot megtanultak az első PSP kapcsán is: az egyik, hogy nem elég szimplán az erős hardver, valami pluszt is kell nyújtani. Az első PSP ugyanis egyedül hardveresen volt kiemelkedő, ami azt jelentette, hogy szinte ugyanazok a játékok mentek rajta, mint a PS2-n. A probléma viszont, hogy később már PS3-on sokkal jobb minőségben lehetett nyomni ezeket az anyagokat, a PSP vonzereje pedig csökkent. Ennek köszönhető, hogy a Vita már számos egyéb egyedi lehetőséggel érkezik a bivaly vas mellett.

A másik, amire Yoshida ígérete szerint a Sony nagyon figyelni fog, az a folyamatos játéktámogatás: szerintük ugyanis a launch után a Sony nem fejlesztett és adott ki elég játékot a PSP-re, így a Vita esetében erre is jobban rágyúrnak.

13.
13.
Ares
11.
11.
Vopesz
#9: Igen, valószínű a ps-nél nagyobb a méret, ha ritkábban van frissítés, és azzal is tisztában van mindenki, hogy 100 mb-ot letölteni kevesebb idő, mint 200 mb-ot. De itt nem ez a lényeg, hanem az, hogy mennyit kell várnia a frissítésre a felhasználónak, mert őt nem a fájlméret érdekli, hanem hogy mikor játszhat már. De nem akarok én ezen vitázni, számomra a ps is ugyanolyan szimpatikus, mint a box és a cikk is arra utal, hogy a jövőben erre jobban oda fog figyelni a sony.
9.
9.
#7: Nekem 5 perc volt! Lehet, hogy az Xbox 360-nál abban az esetben gyorsabb volt a lassú neted ellenére, a kérdés csupán ez maradt!

Mennyi MB-ot kell letöltenie az Xbox 360nak egy rendszerfrissítéskor, és mennyi MB-ot a PS3-nak egy rendszerfrissítéskor?

Ha mindkét rendszer ugyanannyit MB-ot töltene le, és ennek ellenére az Xbox360-nál gyorsabban menne a letöltés, és a felállás, akkor lenne, lehetne igazad!

Mivel ezt mi nem tudjuk pontosan, ezért sajnos, eleve rossz volt a hasonlatod, felvetésed!
8.
8.
ReNegAdE
Nekem sem tűnt fel eddig hogy sokáig tartott volna!Max10-15 perc!
7.
7.
Vopesz
#1: Pedig hosszú az, nyilván függ a nettől is, de nekem gyenge nettel is végzett az ilyesmivel 3-5 perc alatt a box. Ezt most nem flamenek szántam, de mivel konkurenciáról van szó, ahhoz kell hasonlítani, nyilván a sony is ahhoz hasonlítja, és bizony a fél óra sok. A 10 perc mondjuk nem vészes, amit a többiek mondtak. A Vita meg állatság lesz, nagyon nem tudom eldönteni, hogy kell-e nekem vagy sem még egy konzol, még ha hordozható is, nem biztos, hogy lenne rá időm.
6.
6.
Én meg nem is számoltam, annyira nem volt hosszú!
5.
5.
Slik
#1: és a fél óra neked kevés a frissítésekre?:D
3.
3.
Folti90
Most szedtem le a 3.72-es frissitést, én nem volt több 10 percnél!!
2.
2.
koffein
ja hát igen akinek tyúkszaros netje van az ne is csodálkozzon, hogy sokáig tart. Nekem eddig 10percnél nem volt sohase hosszabb. Letöltésem 1,5megabájt másodpercenként
1.
1.
peter.biro
Nem tom nekem nem szokott lassú lenni a Ps3on max fél óra
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...