Megkapta az első javítást a PC-s Rage

  • Írta: InGen
  • 2011. október 10.
  • Hír
Link másolása
Ahogy arról már beszámoltunk, a Rage nagy indulását, s a viszonylag jó kezdő pontszámokat némileg beárnyékolta a tény, hogy a PC-s játékostábor tetemes része komoly videokártya-problémákkal kénytelen megküzdeni, amik a driverekre vezethetőek vissza.

A hétvégén landolt a Steamen a Rage PC-s verziójának első javítócsomagja; míg a konzolos változatok gyakorlatilag tökéletesen és hibamentesen futnak, addig a PC-s verzió esetében rengeteg képhibáról és egyéb problémáról hallani, melyek sokszor gyakorlatilag játszhatatlanná teszik az id Software legújabb FPS-ét.


Erre válaszul érkezett az új patch, mely nem csak azon igyekszik javítani, hogy például játszható legyen a játék, hanem több grafikai beállítási lehetőséget is kínál. A Rage alatt duruzsuló id Tech 5 motor eddig ugyanis saját magát állította be a számítógépünk lehetőségeihez, sokan azonban mindenképp szerettek volna csúszkákat tologatni és gombokat nyomogatni a menüben - az ő kívánságaikat most teljesítette az id Soft.

Úgy tűnik azonban, hogy a problémák java része még most sem oldódott meg: az új opciók hatására további hibák jöttek elő, és sokan továbbra is arra panaszkodnak, hogy gyakorlatilag lehetetlen játszani a Rage-dzsel.

55.
55.
falselight
#54: jaj, most mondd azt, hogy amatőr grafikusok dolgoztak rajta.
amúgy meg nem értem, hogy minek magyarázod nekem a játék hibáit. egy szóval nem mondtam, hogy jó játék lenne.
54.
54.
herlius
#53: A tehetséges grafikus sajnos nem mindig jelent egyet a profi grafikussal. Ennek ellenére viszont a grafikával van a legkisebb gondom a játékban, főleg, hogy a patch után nálam megoldódtak a hibák. Ez azt hiszem mindent elmond a véleményemről. Korábban már leírtam, most nem fogom megint, de az egész játék bűzlik az amatőr hibáktól és a kapkodástól. Unalmas, repetitív, csőlineáris, statikus pályák, néhol röhejes ellenfelekkel és blőd hangokkal. Ennek ellenére játszok vele, mert valahol még reménykedem benne, de sajnos már egyre kevésbé.
53.
53.
falselight
#50: ha a grafikáról beszélek, akkor nem csak a technikai megvalósításra gondolok. nem, nekem sem maradt ki sem a crysis, sem a bioshock vagy metro.
a crysis mai napig szép, viszont csak a realisztikussága miatt. a metro helyenként szép volt, máshol meg nagyon ótvar. a bioshock világa izgalmas, de nem a grafikája volt a legnagyobb pozitívuma.
viszont a rage-en látszik, hogy elképesztően tehetséges grafikusok dolgoztak rajta, és a karakterek vagy a környezet designja magasan felülmúlja a fenti shooterekben látható vizuális elemeket.
tehát lehet, hogy technikailag nem a legforradalmibb játék a rage, de az összképet tekintve számomra gyönyörű. sajnálom, hogy pár elmosódott textúra gátol meg téged egy játék élvezetében.
52.
52.
kharami
#51: Na igen! Persze összevetve szebb a rage 70% ban ha a doom3 hoz hasonlítjuk de nem annyival mint egy játék ami 7 évvel később jön ki!:S Szerintem az id tech 5 al is jól átbszták a népet! Ez egy id tech 4 lehet külső terekkel és jópár modifikációval megspékelve! Lehet ezért is volt ilyen bug halmaz?
51.
51.
herlius
#49: Igen, ez nekem is bevillant párszor. A különbség csak annyi, hogy a Doom3-ban ez jobban néz ki:) És azóta eltelt több mint 7 év...
50.
50.
herlius
#47: Bocs, de sajnos én nem tudok eltekinteni a "nem éppen tűéles textúráktól". Ez a nem éppen tűéles konkrétan borzalmas textúrákat jelent, akkora pixelekkel, amiket utoljára a DOS-os Doom 2-ben láttam. Ez számomra minden csak nem jól kinéző. Az, hogy a párszáz méterre levő épületek jól mutatnak, engem abszolút nem boldogít, miközben körülöttem minden úgy néz ki, mintha a legótvarabb Photoshop effektet húzták volna rá minden tereptárgyra. A fegyverek, a szereplők, a kocsik, illetve úgy általában minden ami "él és mozog" és nem csak a díszlet része, jól néz ki, ezt el kell ismerni. A többi viszont botrányosan csúnya, és talán épp ez a kontraszt bántja a legjobban az ember szemét. Ha nálad ez a valaha készült egyik legszebb játék, akkor sajnálhatod, hogy eddig kimaradt az életedből pl. a Crysis, a Bioshock vagy a Metro 2033. Mindhárom szemet gyönyörködtető játék, nem mellékesen pedig az első kettő már 4 éve jelent meg, tehát nem éppen mai darabok.
49.
49.
kharami
Amúgy észrevettétek, hogy ahogy a vér folyik a falakon ahogyan néhány textura kinéz eléggé a doom 3 aka. id tech 4 motorra hajaz.... érdekes, lehet az idtech 5 nem is az aminek látszik...!
48.
48.
kharami
#47: lentebb van egy videó! Nézd meg!;) Köze nincs a mai grafikájához!
47.
47.
falselight
#43: nem tudom, hogy te milyen videót láthattál 2007-ben amin szebben nézett ki a játék mint most.
ha eltekintünk a nem éppen tűéles textúráktól, akkor ez az egyik legjobban kinéző játék ami valaha készült. sajnos ennyiben ki is merülnek a játék erényei.
46.
46.
herlius
#44: Én csak egy dolgot nem értek. Miért erőlteti az iD ennyire az OpenGL-t? Mármint szakmailag mi a magyarázata, hiszen szinte mindenki DirectX-re fejleszt játékokat. Vagy ennek nem is szakmai oka lenne?
45.
45.
ATi0021
#44: 5-6 éve hogy elkezdték, akkor nem volt HD 4xxx és HD5xxx. A Rage egyszerűen csak egy rossz konzolport. A többi csak magyarázkodás...
44.
44.
Hát, olyan komolyan nem vagyok elmélyedve az OpenGL-ben Bár használom linux alatt kényszerből :), de inkább DirectX párti vagyok (programozói oldalról), de van egy csúnya sejtésem: terveztek az ID-sek egy "tuning motort" ami pár apró (nagyobb) "csalással" olyat képes kihozni egy bizonyos chipből ami nagyon durva grafikával kecsegtetett. Aztán lepróbálták pár konfigon és beszéltek az AMD/NVIDIA-val (ezt nyilatkozták is) majd nekiálltak (játékot) engine-t gyártani. Valamikor a vége felé jöhettek rá (vagy kiadás után, bár ezt kétkedve hiszem), hogy komoly gondok vannak az elképzeléssel és nem minden chip ugyanúgy reagál a nem feltétlen "SDK szerű alkalmazásra" :( Nagyot akartak alkotni, de picit talán túl instabil terepre merészkedtek (driver szinten) ...

Ha viszont valami hasonló a szitu akkor az egy csúnyát jelent: nem mindenkinél fog működni a patch és lesznek olyanok is akinél eleve butított rendert kell használni, mert egyszerűen nem megy az eredeti megoldás. :((( Az első ATI javításokon is olyan info volt, hogy kizárólag HD4xxx és 5xxx kártyákhoz jó, ami egy esetleges hardware szintű funkció(k) hiányát és inkompatibilitást jelenthet, régebbi vassal... Ez pedig baj, mert akkor ott tuti butítva lesz !

Valószínűleg elfelejtették megnézni a Steam hardware felmérés oldalát, vagy csak a kiadáskor jutott eszükbe és akkor felkiáltott Carmarck: "Elkúrtúk! Nem kicsit, de nagyon! " :))))
43.
43.
herlius
#40: A korai (2007-2008-as) teaser videók még zseniálisak voltak. Mind hangulatban, mind grafikában jóval többet ígértek, mint ami végül lett a játékból. Az utóbbi 1-2 évben viszont egyértelmű visszaesés kezdett látszani. Ahogy közeledett a megjelenés, úgy lettek egyre csúnyábbak (és sekélyesebbek is) az ingame videók is. Nem hittem a szememnek, hogy ezt a grafikát tényleg komolyan gondolják e az iD-nél. Komolyan gondolták.
42.
42.
ATi0021
Végre sikerült megoldani a textúrás gondot, erre 5 percenként kifagyott. Biztos jó játék a maga módján, de én itt untam meg a dolgot. Számomra nem ér ennyit, úgyhogy letöröltem. Inkább folytatom az F1 2011-es karrierem. ID-t illetően legközelebb a Doom 4nél megnézem mit alkottak. Ez a RAGE felejtős, túlságosan RAGE hangulatba kerülök tőle. :)
41.
41.
FekaFOB
#40: Basszus valóban és a kutya buráját magára öltött fickó se volt benne :S Pedig anno ebből a videoból azt a csókát is kifejezetten hangulatosnak találtam. Valami úton módon egyszer olyan szívesen végigszemlélném egy ilyen játék fejlesztését elejétől a végéig és meghallgatni a közben elzajló beszélgetéseket és döntéseket, valamint azok magyarázatát.
40.
40.
kharami
Én azt nem értem (annak ellenére, hogy elvagyok vele, bár jópár ezrestől szabadított meg), hogy miért lett ennyivel a mostani állapotba, mint amilyen itt! Az első képeken wellsprings ócskása.....hááát naaa.... kicsit sok a különbség a mostani és e között a 2007 es állapot között....! http://www.youtube.com/watch?v=ovAM8gXrFvU
39.
39.
Quent1n
#37: Igen egyszerű az ok és úgy hívják, hogy kiadó. Tökmindegy, hogy tökéletes e vagy sem, ha be van jelentve egy dátum akkor onnantól kezdve nem sok csapat engedheti meg magának a csúszást. Ráadásul most a BF3 meg a MW3 miatt sietni kellett. Plusz mivel valami rejtélyes oknál fogva nem tesztelték tisztességesen a játékot így simán elképzelhető, hogy bizony nem látták ezeket a dolgokat. Nekem csak az fura, hogy egy John Carmack féle id-vel történt mindez.
38.
38.
kharami
#37: Na hát igen! Nálam sokat javított azért a patch a játék stabil, de még igy is vannak textura betöltési hibák és nagyon kell az a high res texture pack! Szóval ahogy mondod én sem értem miből állt volna várni még 1 2 hónapot!
37.
37.
Yagami Light
Én csak azt nem értem, hogy ha még nem tökéletes PC-re, akkor mi a fenének adták ki. Miért nem lehetett azt, hogy mondjuk késne pár hetet vagy 1 hónapot mint jó néhány játék esetében, de legalább jól meg lenne csinálva. Ezek a szemükön ülnek, hogy nem látják, hogy a PC-s verziójuk még nem tökéletes?
36.
36.
kharami
#34: Köszönöm!:) Igy már sikerült!;)
35.
35.
Quent1n
Hát akkor úgy néz ki lassan, hogy Carmack apóék összedobtak egy "laboratóriumi" játékmotort, ami azért csalódás erősen. Én még azért 2-3 javítást megvárok addig nem írom le a játékot teljesen :)
34.
34.
herlius
#29: Menj a másik oldali lépcsőhöz mint ahol a fószer várakozik. A másik oldalon is el van zárva a bejárat, de a lépcsőről be tudsz lőni az ablakon keresztül az áramellátó gépre. Ha azt szétlövöd akkor már bejutsz az ajtón és a másik oldalon be tudod engedni a fickót.
33.
33.
Deadzone
gratulálok nekik 4870-el szarabb mint volt (Y)
32.
32.
Extol
#11: Ha tartózkodnak a hasonló kijelentésektől valszeg majd valamikor visszanyernek valamennyit a PC-sek jóhiszeműségéből. Nem így kell kezelni a problémát mint ahogy történt, sírással és a PC szidásával.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...