Decemberben jön a Lenovo játékkonzolja

  • Írta: fojesz
  • 2011. október 24.
  • Hardver
Link másolása
Tavaly nyáron már írtunk egy rövid cikket a Lenovo és az eedoo Technology új játékkonzoljáról, melyet többek között egy Kinect-szerű mozgásérzékelős kamerával is felszereltek a tervezők. Az iSec decemberben landol a kínai boltok polcain, a hírek szerint van rá esély, hogy máshol is megjelenhessen a gép.

Kínában is vannak játékosok természetesen, de ott a helyiek akkor sem juthatnának hozzá egy PlayStation 3-hoz vagy egy Xbox 360-hoz, ha akarnának: ők kénytelenek beérni a hazai fejlesztésekkel, mint például amilyen a Lenovo és az eedoo Technology közreműködésében készült iSec (korábbi nevén eBox) is lesz. A kínai vállalat a minap jelentette be: a konzol készen áll a rajtra, a gép decemberben landol az ország boltjaiban, ahol 3 ezer jüanért, azaz durván 100 ezer forintért vesztegetik majd a kereskedők.

A konzol érdekessége, hogy beépített mozgásérzékelős kamerával rendelkezik, amely funkcionalitás tekintetében a Kinectet majmolja - hogy miként, azt nem tudjuk -, illetve különböző beállításokkal, például karaoke üzemmóddal érkezik majd. Az iSec három színben, feketében, vörösben és fehérben lesz kapható, s bár nem tudni, hogy milyen játékok érkeznek hozzá, a minőséget vélhetőleg nem kell máris temetni, erre a Lenovo neve és a konzolra ráállított 130 fős kutatócsapat a garancia.

Az eedoo vezérigazgatója, Jack Luo azt is elmondta: bár egyelőre Kínát célozzák meg az új masinával, ha túladnak 1 millió darab konzolon, az országon kívül is megkezdik az iSec forgalmazását.

36.
36.
FekaFOB
#34: Nem lenne az nehéz, csak nagyon sokba kerülne. :P
34.
34.
leviske
Nyugaton inkább azért nincs túl sok esélye, mert a Sony/Nintendo/Microsoft trió mellett már nehéz volna összelobbizni egy rendes játékkínálatot.
31.
31.
ReNegAdE
#30: Kösz az infót,nem tudtam ezt!Jó pap holtig tanul!
30.
30.
Balintka98
#21: Igaz, hogy József Attila azt mondta, hogy meg akar halni, de AKARATÁN KÍVÜL halt meg végül! Vonat csapta el, hazafelé menet.
2008-ban derült fényre a hír, nem vetette magát vonatok kerekei alá. Ment volna át a vasúton két kocsi között, amikor az hirtelen elindult, és hát... tudjátok mi lett vele.
De nem, ismétlem nem lett öngyilkos!
http://1objektiv.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=66952
29.
29.
Necreon
#28: Semmi semmi, valamit félrenéztem Oo. Hogy mi a francért nincs itt egy szerkesztés gomb..
28.
28.
Necreon
Várom az Apple pert az " i " nyúlás miatt :).
27.
27.
tabu3x
Szerintem, a kutya sem fogja kínán kívül megvenni. Sem Cry Engine, sem Frostbite, sem Unreal, stb. Nem hinném, hogy bárkinek így nagy hirtelen lenne rá eszköze. Egy kínai sportjáték pedig nem hiszem, hogy meghódtja a világot.
Tesco gazdaságos játékgépnek jó lenne, kb 20K-ért, de ennyiért + szálítási ktg már vesz az ember egy ps3-at moveval és egy boxot kinecttel egyszerrre...
25.
25.
ReNegAdE
24.
24.
kharami
#22: Ez engem is érdekelne?!
23.
23.
kharami
#21: Persze persze értem én amire gondolsz! És igazad is van nekem is van egy 2 éves kislányom szóval tudom milyen szülőnek lenni mégha nem is régóta vagyok az! Csak emberek néha hajlamosak szentimentálisnak lenni ilyen esetekben, márha érted mire gondolok! Nade tényleg Off-off;) És On!;)
22.
22.
Nathan
Kinában akkor nincsen xbox meg ps3????
21.
21.
ReNegAdE
#15: Simoncelli egy szörnyű verseny balesetbe vesztette az életét és József Attila hát minek is szépítsünk nem volt teljesen 100-as és maga választotta a halált!Igen,sajnos sokan viccelődnek ilyenekkel és ez a baj!Gondolj csak bele,ennek a fiatal embernek volt családja!Te mit éreznél az ő helyükbe?Nem voltam nagy rajongója,de szülő lévén gondolom mit érezhet például az édes apja aki végig nézte élőben a halálát!Nem gondolom hogy egy bunkó lennél,ezért kicsit gondold át legközelebb amit leírsz!Ez csak jó tanács!Bocs az OFF-ért!
20.
20.
kharami
#18: Oké oké nincs harag lehet én is picit durván fogalmaztam!;) Hát ha ez tényleg igy van akkor tiszteletre méltó vagy!
19.
19.
kharami
#8: Amúgy meg nem hiszem, hogy egy olyan cég mint ez beérné csak Kínával! Én világviszonylatban értettem a hasalást! És ott ne szépítsünk csúfosan eldőlne!
18.
18.
szcsaba1994
#17: Én még egyszer se kértem pént semmi elektronikai cikkere a szüleimtől (Xbox, TV, játékok, kontorllerek, hardverek), csak szimplán gyűjtögetek, adok-veszek.
Tudom, ez a ritkább eset, de én nem kérnék ilyen dolgokra szüleimtől pénzt. az meg a másik, hogy nem is kapnék :D
Ha durván fogalmazam, bocsi, de nagyon fel lehet engme ilyenekkel mérgelni.
17.
17.
kharami
#7: Ja és nem neked lenne rá pénzed te kis szros hanem apucinak anyucinak ezt ne felejtsd el jó?
16.
16.
szcsaba1994
#11: Szerintem nem hogy 1milliót, de még akár jóval többet is eladhatnak belőle, ha nem csak játékra lesz jó. Ha lehet vele TV-t nézni, játszani, vagy esetleg egy Linuxot is rárakni, hatalmas siker lehet egy 1,5milliárd fős piacon. A kínaiak meg mindent megvesznek.
15.
15.
kharami
#6: Lehet egy picit igen akiket mélyen érint azoktól elnézést kérek, de ReN! Nem gondolod, hogy nap mint nap "viccelődnek" emberek ilyesmivel? És olyan emberek halálával mint pl józsef atilla? Sínen vagyunk mint József Atilla? Hallottad már ezt?:) De tényleg ha valakit érzékenyen érintett akkor elnézést kérek!
14.
14.
kharami
#7: Rajtad meg csak nevetek! Pisiske!
13.
13.
kharami
#8: Hát akkor ezt biztosan meg fogják venni!... Ne legyünk már naívak!
12.
12.
FekaFOB
#1: Baszd meg Kharami ez a hasonlat gusztustalan volt. Amit utána írtál az meg baromság. Szerintem a kommentek írogatását abba is hagyhatnád. Egy olyan piacon próbálnak szerencsét ahol elméletileg akár egyeduralkodók is lehetnek. A Kínában élő emberek számából ítélve pedig még akár sikeres is lehet. Ha ott sikeres lesz, akkor a külföldi piacok is kaphatnak belőle, ami után akár egy újabb épkézláb konzol lépne be a többiek mellé. Én szurkolok nekik! :)
11.
11.
ReNegAdE
#3: Hát végül is a nagy számok törvénye alapján meg van rá az esély!Gyanítom ott is szeretnek játszani az emberek és csak ez a lehetőségük lesz!
10.
10.
szcsaba1994
#9: Kínában keményen cenzúráznka mindent, ez nem is csoda.
9.
9.
Én még ezeket is beleírtam volna a hírbe:

sec = Sports Entartainment Center, főleg sport és családi játékokkal, valamint filmletöltés, satöbbi. És ebből meg nyilvánvaló, hogy Kínában ezt is a szokásos keretek közé akarják szorítani, ugye hogy csak az a film legyen amit engednek, csak azok a játékok amiket engednek. stb stb. Ez is tök érdekes infó lehet.

Ahonnan szedem: http://www.escapistmagazine.com/forums/read/9.282203-A-fourth-console-Lenovo-iSec

"For those looking for an alternative to the Big Three, the upcoming Lenovo gaming device was officially revealed early Friday sporting a new name: the iSec, short for "Sports Entertainment Center." The console will offer a motion detection feature similar to Microsoft's Kinect where movements are tracked by a camera, allowing players to use gestures and other body motions rather than the standard controller.

According to Eedoo CEO Jack Luo, the upcoming iSec console will be focused on family gaming. Titles shown at the press event covered exercise-themed games consisting of Chinese martial arts and workouts, sports games (skateboarding etc) and adventure games (fighting monsters). The console will also serve as a home entertainment center, offering movies, access to the Internet and even karaoke capabilities."
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...