Megtette hatását a Metro felület

  • Írta: InGen
  • 2012. január 18.
  • Hír
Link másolása
Egyértelmű, hogy a Microsoft célja az Xboxszal már messze nem csak a játékosok kiszolgálása: teljesen át akarják venni az uralmat a nappali felett, így a "TV jövőjeként" belengetett új Metro felület fontos szerepet játszik a tervekben. S úgy látszik, a terv működik.

Mielőtt az Apple megjelenne az iTV-vel és a Google valahogy feltámasztaná a Google TV-t, a MIcrosoft a Kinect és a Metro felület segítségével már kezdi teljesen átalakítani azt a képet, ahogyan a tévézésre gondolnak az emberek - legalábbis tőlünk nyugatabbra, ahol az ehhez szükséges szolgáltatások elérhetőek.


Major Nelson a blogján közölte, hogy jó úton haladnak: a Metro UI bemutatása után 50 százalékkal többen használták a konzol különböző, játékokon kívüli szórakoztató feature-jeit, mint egy hónappal korábban. Ezen kívül a 2010-es évhez képest 2011-ben 140 százalékkal több videót is streameltek a konzolon keresztül.

47.
47.
hakydakillah
40.kérésed számomra parancs. :-) Még írd le ugyanazt 100x, és mi szívesen bannolunk. Ezt vedd első figyelmeztetésnek!
43.
43.
tattoo.ink.
41.nél a pont.mit örjöngsz itt mint valami hülyegyerek.menjél idd meg a tejecskédet szépen és húzzál aludni.ki a pöcs kiváncsi ilyen vérpistike trollra.
32.
32.
Raam989
Amióta ez az új metroszexuális felület van, azóta undorral kapcsolom be a boxot. De komolyan, ennyire én még nem utáltam egyik konzol/pc/telefon kezelőfelületét sem...
29.
29.
Vopesz
#2, #5-26: nekem meg 18 centis a faszom.
Egyébként a címet olvasva nekem egyből az jutott eszembe, hogy megtette a hatását a Metro felület...mert visszaestek a játékletöltések, úgy eldugták őket. Bár a cikket olvasva nem is lett megcáfolva :)
27.
27.
hakydakillah
basszus mi megy itt :-D

17. én nem foglalok állást, csak felvilágosatanálak dolgokról:

- 2005-ben a legtöbb pc, ps, xbox játék 2-4gb-nál járt

- ha nálad GB-ban mérik a játékok minőségét, akkor ps3-ra is 5drb jó játék van, mert csak azok ütik meg a 40GB-os határt(UC3,Killzone3, UFC2010, FFXIII, GOW3)? Hiába a blu-ray, én úgy látom, hogy a játékok 90%-a 12-15 GB, ami ugye 2 DL DVD. Szóval nincs itt semilyen korlát DL DVD-k miatt, esetleg csak nálad. wii-re is rengeteg jó játékkal játszottam, amik csak 4-8 GB körüliek, akkor szarok?

Ennyi szúrta az én szemem, nem etetlek tovább, ess neki itt mindenkinek :-D
23.
23.
Batman
#22: Egyet értek veled! Azt azért tegyük hozzá,hogy ha már XBOX-on játszom x éve,akkor oda mennek az Achievementek,pontok,ott vásárolok,így az esélye,hogy váltok konzolt 0.

Viszont én sem vagyok fanatikus.Szeretek játszani és kész.Az,hogy min,meg melyik fogy jobban..Hát engem nem érdekel túlzottan :D
22.
22.
shatterhand
#8: az elején arról volt szó,hogy az xbox360 az uralkodó konzol
én ezt sehol se látom
-xbox360 szépen fogy...usaban,meg angliában mindenképp, japánban meg no comment (érthető)
-ps3 meg mindenhol fogy (nem annyira, de összességében mivel kezdi ledolgozni a hátrányát elmondható,hogy egy ideje jobban fogy mint az xbox360)
-wii meg az elején elhúzott a casualnak köszönhetően

Azt minden eladás lényegtelen. Nem érdekel. Játszom a ps3-n mert ingyen van a multi, azt ennyi. Semmi más nem számít nálam és fanboy se vagyok. 1gépet veszek egy generációban és az mind1,hogy melyik.
Szal ezek után mondom,hogy erősen túlzás ez a "uralkodó konzol az xbox360" és nem fanboyságból. Messze nem adtak el annyit belőle amennyiért ezt megérdemelné. Generációváltáskor a ps2 volt kb 90millió körül. (plusz mínusz pár milla, de még így is közel kétszer annyi mint amit most adtak el xbox360/ps3 párosból).
Usa háztartásban lehet egyedül uralkodó konzol. És még ott is max a ps3al hasonlítva. Lehet ,hogy wii-t is többet adtak ott el.
21.
21.
shatterhand
#20: nekem tökéletesen működik a 10éves fat ps2-m
ps3ról már nem tudom elképzelni,hogy kihúzza ezt:)
ellenben a ps joy nézőpont kérdése nekünk tökéletes, talán annyi a gond vele,hogy könnyebb lett a DS2höz képest
20.
20.
Boncsika
Sziasztok,
Nekem XBOX360-om van, de előtte PS2-öm volt.
Igazatok van abban, hogy az első generációs XBOX360-al voltak problémák, de 1 telefonhívás után a Microsoft házhoz küldte a futárt, elvitte a gépet és visszaküldte a javított változatot! Persze megértem ez kb 3 nap játékiesést jelentett...
Amúgy meg Mercedes-ből, Ferrari-ból is gyártottak olyant, amit másnap vihettek vissza a szervízbe :)

Kontrollert leszámítva annó nem volt semmi bajom a PS2-vel!!!
Az viszont egy mérnöki selejt... Kényelmetlen, nincsen analog gomb rajta... (Ha nincs kormányod autósjátékoknál nélkülözhetetlen)
Mikor megláttam, hogy a PS3 drágább mint az XBOX és ugyan az a gagyi kontroller van hozzá mint annó a PS2-höz, el is ment tőle a kedvem, pedig szuper hardware van alatta...

A Kinect teljesen jó barátokkal összejönni és szórakozni, hardcore játékhoz még kevés...

Mivel van rajta Media Center ezért pont nem is érdekel hogy csak gagyi DVD meghajtója van, mert minden HD filmet le tudok vele játszani így is...

Szóval szerintem ár érték arányban sokkal jobb mint a PS3-om
15.
15.
Ecetes sajt
Olyan jó amikor a munkából/ iskolából hazajön az ember és lát a hírek közt (jelen esetben) egy Xbox-os ablakot, rákattint, cikket végigolvassa és utána úgy dönt, hogy "ha már ilyen messzire eljutottam, akkor miért ne" olvassam el a kommentárokat, erre mindenki jön a PS3-al meg Wii-vel meg a kisfaszommal és televan OFF-al a komment fal. Hát a kurva anyátokat! Már bocsánat....
14.
14.
Batman
És akkor mi van,hogyha 3 ledes? visszaveszik,mert érvényes rá a garancia! Jaaa,hogy warezhuszárkodnak páran.Na így ár értem,hogy szar :DDD

Amúgy van akinek a legújabb XBOX is tönkremegy valamilyen hibával.Nem kell reggel 6-tól este éjfélig játszani,hanem ember módjára.És akkor jók lesznek a jegyeid+a konzol is tovább bírja :)
12.
12.
Gubi
Az egész Xbox témával kapcsolatban nekem csak össz-vissz egy problémám van. Mindez nálunk nem működik, csak odakint nyugaton.

Amerikában amúgy valóban a statisztikák alapján én is azt hallom, hogy az Xbox 360-at veszik a legtöbben, meg is értem mert odakint tényleg működik minden funkció és eléggé pofásra megcsinálták.

#5: Legalább tanulj már meg helyesen írni ha valamit leszólsz hogy milyen gagyi...
10.
10.
daenath
#8: Nem vagyok ps fanboy, csak a tenyeket mondtam, es a velemenyemet, volt boxom de inkabb eladtam :P Jelenleg csak 1 PSP-m van :)
9.
9.
strike19
#8: Egyet értek veled. De érdekes a Sárga Led-ről hallgatnak. YLOD :D
8.
8.
l.rics16
de birom hogy minden ps fanboy a 3 led es dolog ra veri ha xbox rol van szó nekem amióta kijött van boxom semmi baja haverjaimnak is van azokal sincs gond és elég kevés esélye van hogy nektek lerobbant a boxotok
7.
7.
daenath
#2: Aham, persze, a Wii meg PS3 addig mit csinalt, ax X box a wareznak koszonheti hogy jobban fogy, de az is csak amerikaban, erdekes modon europaban es keleten a PS3 jobaban fogyik, tenyleg fantasztikus strategak, elso 2 evben osszetakolt gepeket adtak el (lenyeg hogy vegye a hulye nep) amik sorra robantak le, a Wii 1 exclusive jatekal tobbet adott el a konzoljabol mint az Xbox 2 ev leforgasa alatt, de igy is az uralkodo konzol? EPICFAIL es MEGALOL :))))))
6.
6.
shatterhand
#2: Hol lett az uralkodó?
A wii agyonverte eladásban mind a két nagygépet. Az egyik gagyin indult, a másik meg drágán:))
Na meg mikor fog elérni akár egy ps2es eladást is?

1év előnnyel pont kitudja húzni eladásban a generáció végét (vagy nem, de az az 1-2% különbség vagy még több se kavar sok vizet)
A kinect meg semmit se forradalmasított. Az E3as közvetítés alatt nem győztem olvasni a sok anyázós hsz-t box tulajoktól. Mindenhol eröltették a kinectet, a hardcore réteg kárára, ott is ahol nem kéne. WII-t már úgyse éri utol, gears of war, halo szintű játékból meg kevés jön. Maradnak a multis cuccok amik viszik a gépet.
4.
4.
Baszki, legyen már edit gomb ! :)

Az jutott eszembe, hogy az Apeh-nél külön osztály lesz aki majd be fog törni mindenkinek a kinektjére és számolni fogja a bútorokat, slusszkulcsot az asztalon, meg mindent, hogy eleget adóztál-e vagy csak gyűjtögetsz szólóban ?! :) Akarok egy ilyen állást ! :D
3.
3.
Istenem mennyi bugyiban kurkászós videó lesz fenn youtubon, mert azt hiszi a tisztelt delikvens, hogy ki van kapcsolva, közben meg egyfolytában kukkolják :))))
2.
2.
ribizly
Igazából a "40%-al többet" jobban hangzott volna, de erre jobban felfigyel az ember. Mindenesetre elismerésem az M$ felé, ugyanis nekik sikerült az, amire a legkevesebben számítottak: az XBOX360 lett az uralkodó konzol. Bárki bármit mondhat, ugyanis 1 évvel a PS3 előtt kiadták egy hatalmas húzás volt és nem mondom, hogy a félkész HW előnyére válik, de mégis kevesebben pártoltak el, mint azt előre hinni lehetett. Erre jön az a néhány exkluzív cím, amik elviszik a hátukon, és végül a kinect, amivel együtt ez lesz a multimédiás központ... Úgyhogy gratulálok a stratégáknak.
1.
1.
galbalazs87
"..140%-kal több videót is streameltek.." Ez a 140% az orosz választásokat juttatja eszembe. :D Bocsi az OFF-ért!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...