A Razer több olyan egeret is gyártott története folyamán, melyek egyaránt használhatóak voltak bal- és jobbkézzel is, de legutóbb egyedi módon a Deathadderből készítettek külön balkezes változatot is. A cég vezetője, Min-Liang Tan elmondta, minden egyes legyártott és eladott balkezes Deathadderen pénzt veszít a cég, ami azt jelenti nyilvánvalóan, hogy kevesebb marad az egyéb termékek kutatás-fejlesztés költségeire.
A játékosok régóta kérik már a Razertől, hogy készítsen egy balkezes változatot a Nagából, ami a profibb MMO-játékosok között jelenleg az egyik legnépszerűbb egér. Min-Liang Tan elmondta, szeretnének megfelelni a kérésnek, de nem tudják legyártani pusztán 100 ember kedvéért, sőt még 10 ezer vásárló esetén sem érné meg nekik.
Az ügyvezető legalább 10 ezer like-ot kért a kapcsolódó posztra Facebookon, aminél sokkal többet kapott egyetlen hét leforgása alatt, így hivatalosan is megerősítette, hogy elkezdik a balkezes Naga tervezését. Azonban nem lesz itt egyhamar: legkorábban jövőre készülhetnek el az első példányok a kissé beteg, 17 gombos egérből.
Jobb kézzel elég macerás a WASD.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.