A Halo 4 egyik legérdekesebb része lehet a Spartan Ops, amely legfeljebb négy főt támogató kooperatív küldetések sorozata lesz, igazi történettel. Frank O'Connor, a 343 Industries vezetője elmondta, igazi, eposzi történetre kell számítani, nem csak olyan küldetésekre, ahol egy csapat játékos felrobbant valami stratégiailag fontos célpontot, és aztán vége.
"Igazi karakterekről van szó, és fontos, az univerzum sorsát megváltoztató eseményeknek lehetünk majd tanúi" - mondta O'Connor. Szerinte a négyfős Spartan Ops igazi közösségi lövöldözős élmény lesz, amiről sokat beszélgetnek majd az emberek, és folytatni akarják majd a kalandokat. Éppen ezért a 343 Industries már több "évadot" előre kitalált a történetből, amiből az első szezon gyakorlatilag kőbe van vésve, a továbbiaknak pedig a történetét vázolták fel nagyvonalakban - a lezárást is kitalálták. Minden attól függ, a Spartan Ops mennyire lesz népszerű a játékosok köreiben - ha népszerű lesz, hosszú évekig jöhetnek majd kiegészítések hozzá.
A 343 Industries nagyfőnöke elmondta, ha a kooperatívra épülő Halo: Spartan Ops sikeres lesz a játékosok körében, akkor évekre ellátják őket tartalommal. Ennek nagy részét már meg is tervezték, legalábbis azt tudják, merre fog haladni a történet, és hol ér majd véget.
(Szerkesztés gomb???)
Meg ha már úgyis a majdnem lehetetlennél tartok, akkor kiadhatnák a 3astól mindet utólag Pc-re! Most kijelentem ha ez megcsinálnák én tutira elmennék és annyit tejelnék érte amennyit csak akarnak! De ha már ezt a 4est legalább kiadják PC-re akkor az lesz a második game amit eredetiben veszek meg (vagy az első még nem tudom mikor jönne ez ki) a Metro Last Laght után!
Itt a rendes honlap, az már csak nem paint :D
#4: Igen, de azt még Painttel is meg lehet csinálni, ha valaki nagyon pihent. :)
http://i.imgur.com/JtbyP.png
"System requirements forthcoming" szöveggel :) Bár ki tudja mire készül az Ms.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.