Noha a Kotaku korábban azt szellőztette meg, hogy a Microsoft útjára engedte a teljes, 35 főt számláló vancouveri fejlesztőcsapatot, a redmondiak utóbb közleményben helyesbítettek: a stúdiót nem zárták be, de valóban voltak elbocsátások, mivel két projektet is fel kellett áldozniuk. A cég úgy döntött, nem fejleszti tovább a Microsoft Flight repülőszimulátort és a hardcore, kinectes lövöldét, a Project Columbiát, ezért kellett néhány embert elküldeni - az ígéretek szerint lesz munkájuk, még házon belül, a Microsoftnál.
Talán Londonban? A Microsoft ugyanis a hírek szerint a brit fővárosban alapítana új fejlesztőstúdiót, ehhez jelenleg is folyik a vezetői toborzás az MCV értesülései szerint. A lap arra tippel, hogy a csapat szerepet játszhat a cég azon törekvésében, hogy az Xboxon is meghonosítsa a free-to-play és az online casual játékműfajt.
Ez meg olyan mint kapálógéppel füvet nyirni. Online casual-ra ott van 1000db böngészős játék amit egy alap laptopon/gépen vagy akár egy jobb TV-n is tolhatok, emiatt nem fog senki xboxot venni. De legalább próbálkoznak :)
Erre telerakták második világháborus "warbird"-ekkel. Csoda hogy kevés embert érdekelt? Az egyetlen normális polgári gép a Maule 7 volt amit megvehettél jópénzért, holott a Flight Simulator X-ben már benne volt ingyen.
Nehéz lett volna Cessnákat, Pipereket csinálni és 5$ adni 15 helyett?
M$ megint sokat akart markolni és úgy járt mint az AOE online...
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.