Ahogy azt folyamatosan hajtogatjuk, a Microsoft egyszerű játékkonzolból multimédiás csodakütyüvé emelné az Xboxot és persze magát a márkát, ráadásul nagyon úgy fest, hogy saját tartalomgyártásban is gondolkodik, ami a tévépiacot ismerve nem meglepő. Ehhez februárban indította útjára az Xbox Entertainment Studiost, amit a CBS csatorna egykori fejese, Nancy Tellem igazgat.
Nos, a TVLine értesülései szerint a Microsoft tartalomgyártási terveinek egyik konkrét pontja a Hősök (Heroes) című sorozat folytatása lenne. A lap úgy tudja, hogy a redmondiak már tárgyalnak a 2006-2010 között futott szuperhősös anyag feltámasztásáról a sorozat jogait birtokló NBC-vel, sőt az is világos már, hogy az új részekben új hősöket ismerhetnénk meg, jóllehet a korábbi szereplők is visszatérnének egy-egy kameó erejéig.
A sorozat természetesen az Xbox márka exkluzív tartalmaként futna, így például ha az új Xbox kap bármilyen tévés szolgáltatást, ott minden bizonnyal megtalálható lesz.
Pörgős is volt, fordulatos is, nekem bejött, ha ilyen lett volna a többi évad is, akkor nem lenne egy rossz szavam se.
A 4. évadnak az eleje meg eléggé lapos volt, az évad 2. felére viszont beindult és az utolsó részek már jók voltak.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.