Az inflációt tekintve olcsók a next-gen konzolok

  • Írta: zoenn
  • 2013. július 1.
  • Érdekesség
Link másolása
Az inflációt figyelembe véve a PlayStation 4 olcsóbb lesz, mint az Xbox 360 a 2005-ös premierkor. Ugyanakkor az Xbox One is szerényebb áron kerül boltokba, mint a PlayStation 3 a maga idejében.

Az Ars Technica érdekes összeállítást készített az amerikai Bureau of Labor Statistics adatai alapján. Több generáció konzoljainak árát hasonlította össze, miközben figyelembe vette az infláció mértékét. Ha a PlayStation 3 ma kerülne boltokba, 696 dollár lenne, míg az Xbox 360 476 dollár. Ennyit romlott az amerikai fizetőeszköz értéke.

Az Xbox One 499 dollárba, míg a PlayStation 4 399 dollárba kerül majd a premierkor. Ennek alapján a next-gen konzolok egyáltalán nem lesznek drágák, az előző generáció gépeiért mélyebben a zsebünkbe kellett nyúlnunk.

A táblázat tele van finom adatokkal. Tudtátok, hogy a minden idők legdrágább konzolja a 3DO volt, amit szorosan követ a NeoGeo? Hátrébb kapott helyet, de még mindig a borsos árú gépek közé tartozik az Intellvision és az Atari 2600.

A PlayStation 3 a drágább konzolok közé tartozik, ám csak a hetedik helyre volt elég.

Ha kíváncsi vagy a részletekre, kattints a fenti linkre. A PlayStation 4 és az Xbox One az év végén kerül a boltokba. 

33.
33.
FIBEN
Az a gáz hogy 20évvel ezelött a fizetés is csak egy PICURIT több volt
31.
31.
Omnagigant1981
Hát ha mostanában is annyit lehetne keresni mint ezelőtt 5-6 évvel akkor tényleg nem lennének drágák ,de így sajnos azok.... :(
30.
30.
"Az inflációt tekintve olcsók a next-gen konzolok".
Az inflaciot tekintve a fizetesek is a toredeket erik mint 20 eve.
Az inflaciot tekintve az elet is kb ~5* annyiba kerul mint 20 eve.
Kinyalhatjak...
27.
27.
firstaye0
Ti szerencsétlenek: nem sony, xbox sajátosság ez a 1$=1€, hanem szinte minden elektronikai terméknél így van, legyen az telefon stb.
24.
24.
givi6
Na és a pénztárcánkhoz képest milyen az ára ? :D
20.
20.
Uhu123
Elég alacsony áruk van az új konzoloknak. Főleg a PS4-nek. Itthon már 124990-ért elő lehet rendelni a PS4-et, ez ahhoz képest baromi olcsó. A dollár egy mesterségesen életbentartott valuta. Ezért nem értem, hogy miért ez a vezérvaluta. Az meg, hogy 1 Euró = 1 Dollár elég röhejes. Milyen szisztéma alapján van ez számolva?
19.
19.
Zombiekiller6
#17: Ez tényleg parasztság. Talán ha dollárba átváltva kapnánk mi is, akkor többen tudnának venni és nem csak Magyarországra értem, de mivel Európában az euró az úr így szopunk!
18.
18.
Zombiekiller6
A Gameshopnál külön előrendelhető a DualShock 4 és a PS4 Eye és mind a 2 18.000 Ft! Ami nem kevés, bár a mostani kontrollert is 16.000 és 12.000 Ft között lehet (nem használtan) venni, ez meg már jóval profibb lesz és nem egy 94-es modell újra kiadás (bár hozzá tenném nekem ez is megfelelt). A PS3 Eye Camera meg 13.000 Ft volt asszem, amikor kijött és ez is már jóval jobb kamera lesz szóval az árak egész logikusak. Csak sajnos így nem fogok tudni rögtön még 1 kontrollert venni, talán máshol majd olcsóbb lesz :( Eye-t meg csak, akkor veszek, ha jön rá érdemi játék!!!
17.
17.
dzsiádzsó
Az egyetlen problémám az árral, hogy ugyan reál értéke ugyan nem változik, de az élet nagyon megdrágult, renget többlet kiadás keletkezett azóta, és nálunk a fizetések sem követik már régóta az inflációt, így valójában nem drágább, de sokkal nehezebb egy konzolra összekaparni a pénzt!

A másik, hogy nálunk rendre dollár helyett euroba váltják a konzolt, azaz PS4 se 90 ezer (400 dollár) hanem 120 ezer lesz (azaz 400 euro), és erre csak a no commentet tudom reagálni, ismerve az amerikai, és az itteni megélhetési lehetőségeket...
16.
16.
névtelenség
A mai inflációhoz képest az 1921-es tej drágább, mint a mai.

Hajamra kenhetem.
15.
15.
aordog
Nézzük a dolgokat a mäsik oldalrol megközelítve.
A gépek megjelenése elött egy ilyen hírt leadni, egyszerüen nem mäs, mint a väsärloréteg manipuläläsa. Ezt mindenki tudja, még akkor is ha a tênyek valosak. Egy kifuto konzol ellemzésére, illetve az elözö generäciok ärfekvésének egymäshoz képest az anyagi részének kijelentésére egy szavam sem lenne.
De így, ebben a formäban semmi mäs, mint az emberek megvezetése.

Amúgy valoban igaz a hír, de a lenti azon gondolatokkal, miszerint az itteni fizetéshez képest egy päran ugy vélekednek, hogy a konzolok drägäk....ezek téves eszmék!
Egy pärszor mär felmerültek ezek a gondolatok az oldalon, de nézzük meg még 1x.
A konzolozäs egy hobbi, ami nem olcso mulatsäg.
Konzolozni lehet régebbi gépekkel is, de aki követni akarja a generäciot, annak mélyen a pénztärcäjäba kell nyulni.
Kb. 20 éve konzolozom, de a gépek és a jätékok szämomra 1992-97 között voltak a legmagasabb ärfekvésben. Érdemes megnéznetek az akkori fizetéseket, illetve a konzolok és a megjelenö jätékok ärait.
A konzol még mindig olcsobb, mint a PC. Természetesen ez csak akkor igaz, ha mindenki legälis szoftvert väsärol.
Azt nem értem, hogy akinek nincs pénze, annak miért nem felel meg a PS3, 360, és a Wii. Akinek ezt is nehéz kiszorítani, annak ajänlom a PS2, Xbox, Gamecube - os generäciobol valamelyik konzolt. Azok között is van olyan alkotäs, ami kenterbe ver egy- két mostani címet!
Tehät csak addig nyújtozkodjatok.....és ez nem szégyen. Az a szégyen, ha valaki szégyenli, hogy szegény. Én nem szégyenlem!
13.
13.
alex512
Az Ms igazából csak ott "rontotta" el, hogy nincs kinect nélküli verzió, ami valószínűleg egy árban lenne a PS4-el. A PS4 is mozgásérzékelős kamerájával együtt 500 dolcsi/euro lesz, szval igazából a konzolok nyersen ugyanannyiba kerülnek. Kár vergődni, hogy PS4 így, Xbox One úgy....
11.
11.
AIlspah
Azért tényleg van valóságalapja, az xbox one 500 dollár, megnéztem mennyi a valuta árfolyamon, és 110 , 109 ezer forint ami valóban alacsonyabb, mint az x360 premierkor, de még a slimnél is! Vajon ez kinectel együtt ennyi, mert mennyi lenne nélküle 50-60 ezer ? :D
10.
10.
Drazhar
Akárhogy ragozzák, ha az itthoni fizetéseket vesszük "nekünk" k**vadrágák az új konzolok. A Nyugat meg le van szarva ebben az esetben :)
9.
9.
csikitas
Ez mind jó csak nem arányos a pénz érték és a fizetés, itt soha nem az árral volta a baj :D
7.
7.
Faszi
Ettől most nem lettem boldogabb és még mindig drágának tartom az Xbox "van"-t.
5.
5.
KeXxX
#3: te vagy az Bagwell? :D
4.
4.
Game Fan
Ez a táblázat is csak propagandának jó sajnos ebben a formában: "Vegyed mert megéri..." Érdekességnek sem utolsó de ezeken kívül nem sok értelme van.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...