A Calcalist úgy tudja, megvenné az Apple az izraeli PrimeSense-t, a cégért 345 millió dollárt fizethetnek a cupertinóiak. A híreket az All Things D is megerősítette, a lap úgy értesült, hogy jogi problémák miatt a hét vége felé köthetik meg az üzletet a felek. Ez egyébként nem az első ilyen pletyka: júliusban arról cikkezett a sajtó, hogy az Apple, miután a PrimeSense technológiájának felhasználásáról tárgyalt, 280 millió dollárt ajánlott a cégért.
A PrimeSense neve valószínűleg nem sok olvasónknak ismerős, pedig a munkájukkal biztosan találkoztatok már: ez a cég fejlesztette ki az Xbox 360-féle Kinect alapjait jelentő technológiát a Microsoftnak. A csapat egyébként saját márka alatt is forgalmaz mozgásérzékelős kamerákat, honlapjuk szerint a Carmine 1.08-as modell például 200 dollárt kóstál.
A Polygon megkérdezte a PrimeSense illetékeseit a hírekről, azok azonban nem akartak pletykákat kommentálni.
"Si tacuisses, philosophus mansisses"
(a cikket meg csak belinkeltem, nem én írtam hanem egy ORTODOX RABBI, akit kicsit nehéz lenne le nácirasszistafasisztatrapistázni...)
A masik dolog pedig, mellefogtal a megfogalmazasnal az alany megvalasztasaval, ugyanis amint, az elso neked cimzett kommentedben kifejtettem, en csak dolgozom idekint, Tolna megyei vagyok, es annyi kozom a zsidosaghoz maximum mint edesanyadnak. (De lehet neki tobb van, hiszen latom nagyon sziveden viseled az itt elok sorsat..) Tovabbi kellemes napot!
ui: Bocsanat az ekezetes karakterek hianya miatt, laptopra valtottam.
http://www.vice.com/read/the-child-rape-assembly-line-0000141-v20n11
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.