Az Xbox One vitte a fekete pénteket

  • Írta: fojesz
  • 2013. december 4.
  • Biznisz
Link másolása
Elemzők szerint az Xbox One-ból adtak el többet fekete pénteken, a nagyobb amerikai boltok eladásainak közel harmadát tették ki az új konzol értékesítései. Utána az Xbox 360 következik.

A fekete péntek az amerikai hálaadást követő első péntek, ami egyúttal hagyományosan a karácsonyi bevásárlószezon kezdetét is jelenti az országban. Számunkra annyira nincs jelentősége, igaz, az őrület utórengéseit sokszor mi is érezzük, vagy éppen élvezzük, ha például a Steam leárazásait vesszük alapul.

Az idei fekete péntek slágertermékei természetesen az új konzolok voltak, ezek eladásait térképezte fel Infoscout nevű elemzőcég. A szakértők nagyobb amerikai üzleteknél (Best Buy, Target, Wal-Mart és a többiek) néztek körbe, 102 ezer blokk alapján pedig azt találták, hogy a november 29-i napot az Xbox One nyerte: felmérésük szerint az összes eladott konzol 31 százaléka az új Xbox volt. Őt az Xbox 360 követi 30 százalékkal, utána a PS4 és a PS3 következik 15-15 százalékkal, majd a Wii U 6 százalékkal, és végül a Wii 1 százalékkal.

Persze hozzá kell tenni: az elemzés inkább csak érdekesség, elvégre kifejezetten - a Microsoft hazai terepének számító - amerikai piacra koncentrált, egy nap adatait dolgozta fel, ráadásul az Xbox One ekkor még csak egy hetes volt, noha a PS4 már november 15. óta a boltok polcain csücsült. Szóval ne öljétek meg egymást a kommentekben.

58.
58.
supair
#57: Rocco kiöregedett a pornópiacról.
Így most eljött hozzánk,hogy betörjön a konzolpiacra......eh! XD
57.
57.
Dontrip
#56: Már rajta van a kezem is :D Egyébként nem azt mondom, hogy kevés az eladás, csak még egyik konzol sem jelent meg mindenhol, ezért nehéz eldönteni. Az viszont hónapok óta nyílvánvaló volt, hogy eleinte a PS4 lesz sikeresebb.
56.
56.
Rocco-001
#55: Kedves Dontrip,odaírtam ,hogy a megjelenések napján....
Ez olyan teljesítmény,hogy a kalapodat is megemelheted elötte.. :D:D
...csak nézd meg a hivatalos eladásokat pl. Angliában. :)
55.
55.
Dontrip
#53: retard alert

Ennyi erővel a világ 196 országából az Xbox One csak 13-ban jelent még meg. Majd lesz itt csuhajja ha a többi 183 országban is elstartol. Aztán jön a második hullám a 13 országban, aztán a 183 országban, aztán harmadik hullám a 13 országban, aztán a 183 országban. Húha az XO nyert!
54.
54.
kopic
#53: Ezt meg ird le vagy 10x ha lehet.... -.-
53.
53.
Rocco-001
"Fekete péntek" ide vagy oda...A Ps4 totális győzelmet aratott a megjelenések napján!! plusz még jön a Japán Launch és még az összes országban a" második hullám" aki majd csak januártól márciusig kapja meg az előrendeléseit.. :)
51.
51.
Racsni1987
Szerintem itt az összeladás a lényeg, és nem a fekete péntek!!! Engem egyébként ps4-gyel jobban meggyőztek, már abból kifolyólag is hogy ugyanaz a játék ps4-en full hd míg box-on 980 p-os.
48.
48.
Yami
#44: Hehe, ez nagyon tetszik! Tipikus példája hogyan lehet egyszerűen mégis ötletesen kihasználni egy új perifériát.
45.
45.
watto
#44: Magát a játékot írták meg úgy, hogy büntesse a káromkodást. PS Eye-jal is ugyanez történik. Csak persze mennyivel menőbb úgy lehozni a hírt, hogy közben fikázza a One-t.
44.
44.
kopic
http://www.gamer365.hu/show-article.php?id=22099&news&Nem%20k%E1romkodunk%20a%20Kinect%20el%F5tt!
43.
43.
kopic
Mar vagy 2 napja bekuldtem ezt a hirt, de nem baj.....
42.
42.
p3ti
#30: Mint ahogy az is, hogy újra bebizonyítod mennyire alacsony az IQ -d
41.
41.
RangerFox
#33: Igen, de én nem is mostanról beszéltem hanem a jövőről hogy mennyire le lesz butítva a grafika.
40.
40.
Porcupine Tool
39.
39.
Ra1D3n
#31: Hagy rá, úgy nézem savanyú a szőlő neki :)

daenath: Az ékezetekbe direkt nem kötök bele, de a szó amit elírtál: szokott ;) Szívesen!
38.
38.
Habbobitas
Undorító Ps fanboyok.

Gamekapocs, én így szeretlek.
37.
37.
Norbiii
#36: Ezért is éljen a SNES. XD
36.
36.
Kedves névrokon Don testvérem, te aki Gondocs vagy, gondolhatod, hogy az igazán húzós gamekra várni kell. az is lehet hogy éveket. Ha viiszagondolsz a 360 és a Ps3 kezdeti játékokra.. nem sokkal voltak jobbak a ps2 es utolsó gameknél. Itt is ez a szitu.
35.
35.
Csoki80
#30: Jaja akárcsak a ps4-et ;-)
34.
34.
Norbiii
#32: Köszönöm. :d Ezzel 100%-ban egyetértek, én is akkortájt fogok váltani.
33.
33.
Csoki80
#32: Azért ocsmány grafikáról nem beszélnék, még ps2 sem, nemhogy az újabb gépeken.
Egyébként 25k-ért már kapsz ps3-at ill. 360-at is játékokkal használtan.
32.
32.
RangerFox
#26: Már van ps3-ad? Gratula hozzá! :) Nekem most nincs ps3-am, most készülök egy xbox 360-at venni, új konzolt majd akkor, ha olyan 75k-ért lehet kapni vagy olcsóbban.. Vagy ha lesz egy jó használt ajánlat.
31.
31.
watto
#30: Ahogyan az is várható volt, hogy a sok élettelen PS fanboy idetolja a képét hülyeségeket magyarázni.

Tisztelet a kivételnek.
30.
30.
dBLOOD
Várható volt hogy a sok casual birka veszi az x0xot mintha muszáj lenne.
29.
29.
simon 555
#18: Az nem akció volt, az az eredeti ára.
Az XO 499$ a PS4 399$ hivatalosan, szóval ez nem akció volt.
Nyilván nem fognak leakciózni egy 2 hetes terméket.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...