Történetünk a harmincas évek végén veszi kezdetét, amikor egy turistákat szállító gőzhajó kigyulladt és felborult New Kipling partjainál, több mint ezer utassal a fedélzetén. Az áldozatokat partra vetette a víz, a holtesteket és a maroknyi túlélőt kórházba szállították. Ám a növekvő költségek és az erőforrások hiánya miatt a létesítmény becsődölt, és 1948-ban bezárt.
Nem is beszélve arról, hogy egy rejtélyes napon a kórház teljes személyzete - betegekkel, ápolókkal és orvosokkal együtt - eltűnt. A bútorokat, a dokumentumokat és minden mást érintetlenül hagytak.
A nyolcvanas évek elején a G&C Investments Corp vállalat meglátta a lehetőséget az intézményben. Felújították és újranyitották, de a cég nem elégedett meg ennyivel, teljes Mid Islandet ki akarták maguknak sajátítani. Kutatókat küldtek a szigetre, akik ásatásokat végeztek, majd se szó, se beszéd távoztak. A város előjárói is vizsgálni kezdték a G&C kutatását, majd megtalálták az elhagyott ásatási területet. Tizenkét, komoly méretű lyukat fúrtak a földbe.
Főhősünk Sarah Gwynn, aki 1983-ban eszmél fel a kórház halljában. Előtte szinte semmit nem hallott a szigetről, ám a hely igen lehangoló, mihamarabb távozni szeretne onnan. Nem lesz könnyű.
A játék 2014 első negyedévében jelenik meg PC-re és PS4-re.
Ja arra gondolsz hogy jo szines csilivili diszko-barbi-pony szinek kellenenek.
Hat az ide pont nem passzol..
Ammugy meg majd mozgas kozben kell levonni a kovetkeztetest.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.