A Morpheus miatt kapott fénysávot a DualShock 4

  • Írta: fojesz
  • 2014. május 9.
  • Bejelentés
Link másolása
Ha van PlayStation 4-ed, jó eséllyel téged is az őrületbe kergetett már a DualShock 4 fénysávja: most végre kiderült, hogy valójában miért és kik kedvéért építették ezt be a kontrollerbe.

Bár a DualShock 4 fénysávja azt a célt is szolgálja, hogy a PlayStation Eye tudja figyelni a kontroller helyzetét (lásd a The Playroom példáját), a legtöbben inkább zavarónak, mint hasznosnak találták az izomból világító, mellesleg erősen akkufogyasztó elemet a kontrolleren - nem véletlen, hogy a Sony is úgy döntött, elhalványíthatóvá teszi azt.

A fénysávnak viszont jóval fontosabb szerepe van, mint gondoltuk volna, a Sony Computer Entertainment Europe vezető dizájnere, Jed Ashforth szerint a Project Morpheus miatt kellett beépíteni a kontrollerbe.

Ashforth azt mondta, ők kérték a fénysávot a kütyübe, ami a VR-szemüveg számára szolgál afféle jelzőfényként a mozgáskövetéshez. Megemlékezett arról is, hogy mennyire gáz volt, amiért viszonylag hamar kiderült, hogy a dolog zavaró lehet, csak ugye egészen a GDC-ig nem mondhatták el, valójában mire is jó...

36.
36.
leilu
#16: Nem tudni de ha nálam lenne is késő lenne.Komolyan úgy várom mint egy kisgyerek a karácsonyt.Remélem nem lesz csalódás.
35.
35.
leilu
Engem nem a fény zavart hanem ,hogy a gumit egy hét alatt sikerült legyűrni róla.Pffff.Azért naaa elég gáz..
34.
34.
JackBauer
#24: Az a komolytalan inkább, hogy ilyen silány minőségű kontrollereket csináltak. Ha gond van ne szégyelv kicseréltetni.
32.
32.
kay_ps4
#30: Nem nyom el.Plusz érzed is.

Nem tudom te mit szólnál ha a te méregdrágán vett gamer billentyűzeted 30 gombja recseg - ropog..
Ja persze te nem nyafognál ,mert kőkemény vagy.
31.
31.
Raam989
#30: Ahogy írtam pár sorra lejjebb, egy nehéz nap után a kikapcsolódásnak tökéletesnek kell lennie, pláne ennyi pénzért. Ha az embert valami zavarja a pihenés (legyen az bármilyen nemű) közben, akkor megette a fene az egészet...
30.
30.
Falcon
mit össze tudtok nyavalyogni egy kis nyikorgás miatt amit kétlek hogy a hangszórók zaja nem nyom el ...pláne emiatt kicsrelttetni hát kész vagytok
29.
29.
simon 555
"mellesleg erősen akkufogyasztó elemet a kontrolleren "

Ezt meg kétlem, ugyanis épp ezért LED van benne, mivel szinte semmit nem eszik...
Sajnos az aku problémákra nem a LED kikapcsolása a megoldás. Gyenge aksit raktak bele. Ez van. Talán majd a következőbe tesznek nagyobbat.
28.
28.
simon 555
#10: A legutóbbi frissítés óta lehet állítani a fényerősséget.
Bár kikapcsolni nem lehet teljesen, de legalacsonyabbon nekem már egyáltalán nem tükröződik sötétben.
27.
27.
giga321
#24: Nekem is a bal oldala nyikorog egy kicsit, de nem vészes. Èn meg azt hittem csak nálam van ilyen probléma, de durva, hogy sok embernek ilyen.
26.
26.
Yanez
#24: Amíg problem van, addig ne érdekeljen, hogy ki mit szól! Vidd vissza és cseréljék ki, ha van rá okod.
25.
25.
Noeel
Az en egy eves garim kizarolag a konzolra szol.. :/ szivas
24.
24.
kay_ps4
#22: Nekem is nyikorog a bal ravasz ,de az a gond ,hogy hiába kezdte el kb. a 3. nap után a nyikorgást (a.k.a egy hete) ez a kontroller már cserélt a felszakadt gumi miatt az analógon.
Na most ha megint visszaviszem ,nem azt gondolják hogy komolytalan vagyok? vagy nem gyanús hogy szinte már hetente visszajárok cserélni?
23.
23.
Hunszi
fekete szigetelőszalag emberek :)) nem a legesztétikusabb látvány, de legalább hasznos :D
22.
22.
JackBauer
#19: Ha már nagyon nyikorog szerintem kicserélik a kontrollert. Van rá 1 év gari, használd ki.
20.
20.
Killerbee
#16: Szerintem inkább majd jövőre.
19.
19.
Noeel
A fenye egyaltalan nem zavaro. Maga a joy osszeszerelese annal inkabb.. 2 joyom van abbol az egyiknek a bal ravasza mar a 2. nap utan elkezdett nyikorogni es azota sem akart helyre allni.. A masik pedig a markolatanal recseg ropog... Nemhogy a sorozatgyartasnal figyelnenek oda egy kicsit :/
18.
18.
Slan
#16: Mondhatnák, bocsi, eszünkbe se jutott, hogy ezt valaki esetleg ki akarja kapcsolni, ezért nincs is rá lehetőség, hanem mindenféle kifogásokkal jönnek, pedig növeli valamivel a fogyasztás, illetve van akit zavar a tükröződése. Egyébként sem a vr szemüveg számára szolgál jelzőfényként, hanem a kamera számára, s így a ps4 majd kombinálhatja a vr szemüveg jelzőfényeit a kontroller jelzőfényeivel a programozók által megálmodott módon kiszámolva a pozíciójukat, de ha nincs a ps4-re rádugva kamera tök fölöslegesen világít. De ez legyen a legnagyobb bajunk :D
17.
17.
Raam989
Na, ez tök fasza dolog, de mikor lehet már végre kikapcsolni garanciavesztés nélkül...?
Engem zavar. Ha már kicsengettem körülbelül 300 lepedőt a konzolért, a tévéért és a hangcuccért (nem egyszerre, ekkora burzsuj nem vagyok), elvárnám, hogy zavartalan legyen az a kibaszott két óra, amit egy kemény munkanap végén konzolozással tölthetek. De nem az, mert még Dim módban is visszatükröződik az a szaros fény a tévéről...
Amúgy leragasztottam fekete szigetelőszalaggal a ledeket. De így meg elég tréül néz ki...
16.
16.
Yetikoma
De jó lehet annak akinek ez a legnagyobb gondja:D Egyébként ez olyan lehet mint egy jó film a moziban. Ott is vannak "zavaró" fények hangok mégsem tűnik fel csak a sz@r a film.

Oszt azt már lehet-e tudni, hogy mikor lesz morpheus megvehető? Vanrá esély, hog szeptember környékén vagy inkább december?
15.
15.
Sid3481
Nem értem, mi zavaró van benne. Játék közben nekem fel sem tűnik, hogy világít.
14.
14.
csoki0619
#12: Tetszik! Bár a törésmodell az egyelőre nem az igazi!
13.
13.
JackBauer
#2: Én örülnék ha lenne PS4-em, de zavarha ha nem lehetne kikapcsolni a LED-et ha épp nem használom semmire.
12.
12.
Zuzda18
Bár nem a témához tartozik,de sok PS4 tulaj szívét megdobogtathatja ez a két Gameplay!

https://www.youtube.com/watch?v=KoB8y71lgr0
https://www.youtube.com/watch?v=E7Q6BERADcw

11.
11.
Yanez
A tobbseget nem zavarja, engem sem. Tetszik is, csak egyenlore nincs sok haszna, de majd...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...