Sunset Overdrive - az Insomniac legnagyobb játéka
- Írta: barackostej
- 2014. szeptember 27.
Az IGN egy rövid interjút készített az Insomniac Games fejesével, Ted Price-szal, aki beszélt a játék technikai oldaláról és a folytatás lehetőségéről is. Az úriember szerint a Sunset Overdrive a stúdió eddigi legnagyobb játéka és természetesen örülnének neki, ha sorozattá bővíthetnék a címet. Szerinte ehhez az kell, hogy az emberek megértsék, mit akarnak közvetíteni a játék különös világával, vagyis lefordítva, az anyagnak jó eladásokat kell produkálnia.
Emellett beszélt a játék technikai oldaláról is: sokat segített a fejlesztőknek, hogy a Kinect lekapcsolásával több erőforrást tudtak felhasználni. Ennek ellenére a játék így is "csak" 900p-ben és 30 fps-sel fog futni, mivel szerinte nagyon sok ellenfelet és egy óriási várost kell mozgatnia a konzolnak.
A játék október 31-én jelenik meg kizárólag Xbox One-ra. Előzetesünket itt olvashatjátok el róla.
Egyébként nekem a harmadik része tetszett, lehet hogy azért mert kimaradt a második része.
+100000000000000000
:(
A 2.résznél jobbat soha nem fognak tudni csinálni.
Sony '' fanboy '' szemmel mondom ezt, hogy nekem ez a játék nagyon tetszik, ahogy a Quantum Break, és a RYSE is (bár az már nem excl.)
Semmi komolyabb bajom nincs a XOne-al, de mégis a PS felé húz a szívem. Én főként az exclusívek miatt vettem konzolt, és épp ezért a SONY nálam a nyerő ( inFamous,Uncharted,GOW,Ratchet&Clank,Jak&Daxter) és az új IP-k ( Bloodborne, The Order1886, Hellblade, Wild és még sorolhatnám) ezek nekem jobban bejöttek mind a XOne-os exclusívek és csak ez számítt ! :) Mindenki azt vegye ami neki tetszik és ne nézze le a másik oldalt ! :) Na peace ☼
Szóval inkább xbox one mint PS4.
Legalábbis a kicsiket.
Ezek után már nem is érdekel.
Csak erre reagáltunk: ".egy érv nincs amiért Xbone-t vennék.:("
Akkor igaza van a cikknek, Mivel a Resistance és a Ratchet&Clank is "egy cső játék"? Ez meg Sandbox.
Macilaci40:
NE legyen igazam, de mivel nem a Micronál vannak a jogai a játéknak azért bármi megtörténhet és szerintem ez fog történni. Ahogy mondták " bármi lehetséges". :)
Ettől függetlenül lehet ez is jó lesz,de akkor se értem hogy miért nem tudják fullosan kiadni,bár tényleg nem ez a lényeg,csak ettől a csapattól én többet vérok/tam:/
#16 a Dead Rising egy szar,Forzát-Halo-t utálom,szóval nem veszek Xbone-t!
vita lezárva.
Szoftver fejlesztése (xbox szoftver) sokkal dinamikusabb, mint a PS-é.
Kinect - Még ha csak a belső stúdiók próbálják használni, plusz hang utasításokkal való kezelés se tűnik rossznak.
Forza Motorsport 5 / Forza Horizon 2
Halo 5
Netflix(volt pletyka a héten)
Ez azt jelenti hogy nem lesz szebb nagyobb részletesebb 1080p játék?
A next gen meghalt a jelenben? :D
Skype és Kinect? Ha már játékok terén nem érdekel semmi...
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.