Overwatch - Új nevet kap a Blizzard új játéka?

  • Írta: Shifty
  • 2015. január 12.
  • Érdekesség
Link másolása
Nagyon úgy tűnik, hogy a Blizzard kénytelen lesz megváltoztatni a tavaly év végén bemutatott új játékának, az Overwatchnak a nevét, az Egyesült Államok szabadalmi hivatala ugyanis felfüggesztette annak használatát.

A Blizzard valószínűleg kénytelen lesz megváltoztatni a novemberben bemutatott Overwatch nevét, az Egyesült Államok szabadalmi hivatala, az USPTO ugyanis felfüggesztette a védjegyhasználat jogát, miután kiderült, hogy az Innovis Labs korábban már levédette azt egy mobilos applikáció miatt.

A stúdió egyelőre nem reagált a hírre, de könnyen lehet, hogy nem kezd jogi csatározásba a Blizzard, s megváltoztatja a játék nevét.


Az Overwatch még tavaly novemberben mutatkozott be, s 17 év után a Blizzard első olyan játéka lesz, aminek semmi köze a csapat korábbi sikereihez, a Diablóhoz, a StarCrafthoz vagy a WarCrafthoz. A játék egy online-központú shooter lesz, amiben különböző osztályok és karakterek közül válogathatunk majd. A bétateszt az ígéretek szerint idén rajtol majd el.

10.
10.
Elyas
Én szeretem a blizz játékait, egytől egyig zseniálisak (igaz van h nem rögtön a megjelenés pillanatában -Diablo 3-). De ami idegesít az az h egyre könnyebb lesz... Anno a w3 at vért izzadva vittem ki pedig akkor már rég nem voltam újonc az rtsekenél.. A wowot a bcben imádtam de még az lknál is voltak nagyon durva raidek (bql, dw iccben és rs)

De aztán egyre könnyebb lettek a játékaik... A wowot a cata óta nem játszom mert a pvp rugóm kb 1 kombóval megölt bárkit.
Szóval nyugodtan csinálják a könnyebb játékokat mert azok is jók de tessék bejelenteni a warcraft 4 et normal és hard szintekkel de olyan normalal mint máshol a nightmare.
9.
9.
Teuton
#8: FPS-MOBA? És az miben lenne más mint egy Capture the Flag vagy Control Points, amik már ősidők óta benne vannak a legtöbb multis FPS címben?
8.
8.
paraszt
Szerintem az Overwatch-ból simán kilehetne hozni egy FPS-MOBA-t és személy szerint én látok is benne potenciált.
7.
7.
eszem
Miért lenne moba? Annak ott a Heroes of the Storm - najó moba light, pont annyira, hogy casual, hogy a legtöbb ember játszhasson vele és aki akar bele tudjon mélyedni jobban. Láttunk már ilyet? Igen, a Hearthstone nevében.

Valószínűleg ez is az lesz, valamennyire hasonló mint a TF de talán könnyebb. (Még mielőtt beleköt valaki ebbe, jelenlegi állapotában a TF se nehéz, de ez köszönhető annak a sok retardáltnak aki nem ismeri a csapat és játék, főleg nem a csapatjáték fogalmát.).

Mindenesetre jelenleg semmit se tudunk még egy látványos videón kívül, ismerve a Blizzardot még kukázhatják is vagy elvihetik másik irányba...
3.
3.
Necreon
Ismerve a Blizzard-ot, mire megjelenik ez... most még olyan korán vagyunk ahhoz képest mint ha be sem lenne jelentve, ha valamikor hát most még el lehet ezt játszani, meg kicserélni a CGI videóban a logót.

Csak ne valami hasonlóan gagyi nevet kapjon mint a Heroes of the Storm. Mennyivel jobb volt a Blizzard AllStars...
2.
2.
abydos
Jaja, sajnos hajlamos még a szaggatásra :( De nemsoká béta, reméljük ezt is javítják.
1.
1.
Yetikoma
Hát szerintem annyira mindegy mi a neve ha jól össze van rakva, tőlem akár évente kaphat más nevet.

Kicsit más:
Kipróbáltam a Blizzard 'herooes of storm' ját és nagyon tetszett. Tudom ,hogy alfa és fejlődik, de nállatok is rohadtt okat lagol ??? Már mindent low -ra vettem és nem vennék rá mérget hogy igy jobban fut viszont rendkívűl csúnyácska lett.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...