Project CARS - teljesítménynövekedést hoz a DX12

Link másolása
A Windows 10-zel együtt érkezik a DirextX 12 is, melyből nem csak a PC-k, de az Xbox One is profitálhat. A Project CARS fejlesztői a játék fórumán beszéltek arról, hogy a játékukban mekkora teljesítménynövekedés tapasztalható majd.

A Windows 10-zel együtt hamarosan megérkezik a DirectX 12 is, mely az ígéretek szerint nem csak PC-n hoz teljesítménynövekedést, de a Microsoft konzolja, az Xbox One is jobban teljesíthet. Nemrég jelent meg a Project CARS, mely egész jól sikerült, azonban mind PC-n, mind pedig konzolokon akadnak teljesítményproblémák. A fejlesztők dolgoznak a hibák javításán, és állítólag a következő patch-csel Xbox One-on 5-7 százalékos teljesítményjavulás várható.

 

A legnagyobb javulást azonban majd a DirectX 12 hozza el, mely a fejlesztők állítása szerint Xbox One-on további 7 százalékos teljesítménybeli pluszt jelent majd. A DX12-ből azonban a PC-sek profitálnak majd a legjobban, mivel ez a platformon akár 30-40 százalékos javulást is hozhat. A Slightly Mad fejese szerint a gyengébb négymagos processzorral rendelkező játékosok gépein sokkal jobban fog futni a játék DirectX 12-vel, így nekik érdemes lehet majd váltani.

58.
58.
crashpipi
Létezik olyan kormány, aminek az ára nem 6jegyű és tudnám használni PC-hez, PS4-hez és XO-hoz is?
Ezzel egy gyártó sem törődik? Még csak olyan cikket se találtam, hogy készülőben lenne. :(
57.
57.
supair
#53: Változtass nevet.A logic zero megfelelő lenne tán........... hmmm? )))))
56.
56.
logic5
#54: A DX12 inkább VGA függő nem cpu...
54.
54.
skyzero
Kétmagos procin mennyit fog segíteni a dx12?:D
50.
50.
logic5
Még ennyi idiótát egy helyen :D Marjátok csak egymást hogy kinek jobb a konzolja :D Amit két pénzhajhász rohadék cég gyárt! grat
49.
49.
Renton001
Engem csak az érdekelne hogy van már megjelenési dátum a dx12-re?
48.
48.
ADMlN
#46: Nem mondtam, hogy rosszabb.
Viszont most, hogy mondod, csak a kommented alapján PS4-en kétszer annyi a remastered megjelenés mint XO-n.
47.
47.
dzsiádzsó
#39: Még mindig fps-ejről beszélsz, vicces vagy :D érved is lesz miért jó a X1 mer csak hadoválsz már bocs...
46.
46.
tsulok
#45: Ezt mindig felhozod, csak nem értem mivel rosszabb a helyzet az XO-hoz képest. PS4-re van LoU meg most jött a SF4. XO-ra meg a Halo. Még meg fog jelenni a GoW3 és a Journey PS4-re, XO-ra meg szinte biztos a GeOW.
44.
44.
Norbiii
#43: "és" helyett "még" akart lenni, csak úgy maradt, elnézést. :D
43.
43.
Norbiii
Én ma próbáltam ki a játékot 4K tv-n, és nem volt rossz, bár az irányítás eléggé szokatlan volt, így elsőre. Beültem a szimulátor székbe, kezembe vettem a kormányt, és nyomtam a gázt! xd Eléggé furcsa volt, mivel először játszottam 4k-s tv-n, továbbá ilyen székben sem ültem és, na és ilyen profi kormány sem volt még a kezemben. Szokatlan volt, de jó volt! :)
42.
42.
Stranger
Durva javulás, gondolom a nagy részét proci miatt kapja, elég komoly gép kell most ha stabil 60FPS-t akar az ember.
41.
41.
A Microsoft?Vagy a Sony? !Ez lemaradt
40.
40.
#39: Amúgy meg elég olcsók a konzolok a ps2 187.000 ft jához képest!Igen annyi volt amikor vettem megjelenés után!Az ár meg kinek mi.Valakinek luxus egy autó valaki meg nem ül be egy szar 20millás Bmw be!Onimusha is 18000 volt anno bakker!!!!100,000 forint egy szórakoztató elektronikai cikkért nem pénz szerintem!Az hogy szar a forint meg ilyen csórók az emberek itt arról ki tehet?
39.
39.
#38: Ok!Akkor pin.ázd be a pöc.ödet hátha az segít!Ha az sem akkor komoly bajok vannak!Konkrétan van Xbox One a tulajdonodban?Ha van és nem jött be akkor add el-akinek meg nincs az meg mi a francért vakarózik? Remélem segítettem :)
És igen a régi kinect előtt is tud ugrálni bár a 2 sokkal jobb de látod ahogy a kislányom tud ugrálni a régi kinect előtt úgy ti sem haltok meg ám ha valami 30fps hisz pár év múlva már a 120 lesz az alap meg 8K és akkor felkötitek majd magatokat???
38.
38.
dzsiádzsó
#37: Megint nem válaszoltál, kinect előtt ugrálni X360 előtt is tud a kislányod ;), ráadásul ez rajtam tovább sem segít, meg X1 se lett jobb tőle.
37.
37.
#36: Nekünk a családban rengetek boldog percet okozott már,még a Kinect is pl!Sőt kislányom totál függő!És jobb is ha táncol-mozog-sportol egy gép előtt mintha tízen vagy huszonévesen az fps számok miatt sírna mert akkor meg kéne hogy öljem vazze. De mivel nem harminccentiről kukkoljuk a pixeleket engem a 720p sem zavarna ha az egy Avatar minőségű megjelenést adna egy játéknak!
36.
36.
dzsiádzsó
#21: Szerintem nevetséges, ahogy csak 1080p-t ragadjátok ki a mondanivalóból, nem ez a legégetőbb baj a jelengenerációval, hanem a többi, amit leírtam! 1080p és 30 fps már akkor is minőségi megjelenést jellemezte, amikor Xbos 360 még csak félidőnél járt, ma meg már alap lenne az előbb említett paraméter, ezért szégyen, hogy nem érik el! Meg azért, mert iszonyat drága a konzol és a játék rá! A többi rész is áll, azokra mi a válasz?
34.
34.
#32: Volt régebben egy ps4 is de nem mertem megmondani hogy eladtam mert feljelent hazaárulásért Japánban!Na azon a konzolon erőltetik az 1080p felbontást mert a hülye gyereket nem érdekli hogy 17fps csak az minimum 1080p meglegyen a 13 colos 720p monitorján :D Jaj ezért megint ki leszek oktatva hogy mekkora baromságot írtam mert hát a 720p monitor meg a blablabla
32.
32.
supair
#31: Szerelj ps4-et a kezedre.Imádni fog! :-)))
31.
31.
#29: Igazad lehet :D De az ócska fos mobilom csak 1080p 30 fps videót rögzít és nem akarom hogy valami lelassult időalagútban vagy térben érezze magát szegény :)
29.
29.
supair
#28: Majd ha 1080p mosollyal és 60 fps-sel mondod!
26.
26.
Galdech
#7: Kifejtenéd bővebben?
21.
21.
#17: Persze!Mások vagyunk!Az én korosztályom még lenyűgözte egy egy kiemelkedő kvarcjáték is!A mai meg siránkozik meg fikázik mindenért pl.Moziban is sírni kell ha nem 1080p 60 fps akkor kur.ázni kell anyut is :) A 60 fps ért rinyáló kis gyerekeket szívesen lehívnám terembe egy kicsit sportolni!Mert ilyen gyors reakcióval kb minden ütés rúgás elől ki kell térnie.Talán még sex közben is le üvőltiek a csajt,ha ő van felül és nincs meg a 60 fps.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...