E3 2015: A Microsoft is ott lesz a PC-s konferencián

  • Írta: fojesz
  • 2015. június 7.
  • Hír
Link másolása
Újabb névvel bővült az E3 történetének első PC-centrikus konferenciája, méghozzá nem is akármilyennel: a Microsoft bejelentette, hogy előadóként és szponzorként is ott lesz a PC Gaming Shown.

A csatlakozás miértjét nem nehéz megérteni: a Microsoftnak meggyőződése, hogy gamer szempontból is a Windows 10 az eddigi legjobb operációs rendszere, a július 29-én érkező szoftver több játékosoknak hasznos alkalmazást és funkciót is magával hoz, élesíti a várva-várt DirectX 12-t, és a jellemzően Xbox-exkluzív címeket is megnyitja a PC-sek számára: a Fable Legends legalábbis biztosan megjelenik Windowsra is, ráadásul ez utóbbi a keresztplatformos játékot is támogatja.

Phil Spencer, a Microsoft játékfelelőse azt mondta, a PC Gamer és az AMD szervezésében készülő PC Gaming Show a lehető legjobb alkalom arra, hogy dedikáltan szóljanak a PC-s gamerekhez, ezért adnak elő, és ezért szállnak be pénzbeli támogatással is a buliba. Ebből jó eséllyel az is következik, hogy a saját konferenciáján túlnyomórészt az Xbox One kapja majd a főszerepet, a PC-s bejelentéseket és bemutatókat pedig a június 17-én, hajnali 2 órakor kezdődő PC-s showra tartogatja majd.

A PC Gaming Show további előadóiról itt írtunk.

15.
15.
dcba
#14: Tudom, h nem, nem is akarok PC-n Halozni, van Xboxom igy nem is vagyok raszorulva, csak az, h anno is ment a kemenykedes a Windows 8-nal, h jonnek a xbox 360as jatekok es semmi nem lett belole, most meg az megy, h mennyire ossze fogjak terelni a jatekokat Xboxon es PC-n es nem tartom kizartnak, h 1-2 jatek utan ez be fog fulladni. Valszeg a Fable is egy evolve szeru csapatalapu baromsag lesz pay to win opcioval.

De ahogy lent is irtam, ne legyen igazam es legyen minden olyan szep es jo, ahogy igerik es en leszek a legboldogabb.
14.
14.
godach
#6: De már el lett magyarázva, hogy cross platform multiról beszélnek.
Nem fogsz haloval játszani pcn. Fifaval fogsz tudni jatszani pc-n x-es ellen.
13.
13.
Spectrum
#11: Az MS még a Millenniummal és a Vistával sem vesztette el a híveit. Monopolhelyzetben van.
Ki emlékszik még a Games for Windows-ra? Ott is ugyanez ment. Az én kérdésem is ez: a PC-vel csinálnának a konzoljuknak konkurenciát? Miről szól ez a történet valójában, ha nem az OS-eladásokról és az OS rákényszerítéséről minden platformra? Mert a PC támogatásával játékfronton a Valve zsebét tömi.
12.
12.
Stranger
#9: A Win7 közel sem olyan erős mint anno az XP volt. Steam statisztikában Win8.1 31%-on van a 7-es pedig 48%. A DX12 miatt pedig úgyis vált a játékosok nagy része. A DX12-ről pedig már vannak értelmesebb tesztek, nem értem mit kell hőbörögni, tényleg jó lesz. De tökmind1, ha csak 10%-t hoz, akkor már vált a felhasználó, mert kell neki minden csepp gyorsulás. Driveres trükkök meg nem léteznek.
11.
11.
biohazard rex
#10: +1
arról nem is beszélve, hogy ha valóban nem lesz javulás dx 12-vel a játékok terén, viszont a vulkannal igen, akkor a microsoft örökre elvesztette a pc-s játékosokat...
10.
10.
randall13
#9: Az elméleted ott hasal el, hogy a win10 már régóta telepíthető, és eddig nem igazán hallani negatívumot.
9.
9.
#8: Óóóó, dehogynem. Első nap fel, csalódás, világmegváltás elmaradása ( 2000, 2012 effektus b+ ), egy héten belül vissza a Win7 :)))

Ez az egész egy k.nagy marketing bullshit. Az MS be van szarva, ugyanis a mai napig erősödik a Windows 7 térnyerése és ez üzletileg baromira nem jó nekik, mint anno, hogy az emberek nem akartak az XP-ről váltani... A Win7-el saját maguk ellenségei ( hozzáteszem méltán :) ...

A cégek kénytelenek a 64 bit és a támogatás, na meg a softwarek miatt XP-ről 7-re váltani ( már aki nem tette még meg és sokan vannak ) de egyszerűen felesleges nekik a 8, 9, 10 akármi... Évtizedig el lesznek vele. Hát megpróbáljak a home usereket beterelni a karámba, mint a birkákat. Jön a parasztvakítás, mint a directx 9 után, hogy mekkora gyorsulás, micsoda látvány, meg a kamu Flight Simulatoros képek a marketing osztálytól... Ez ismerjük.

A valóságban meg majd a driveres trükkök ( bekapcsolt antialias, driverből letiltva és társai finomságokkal ) lesz 3-5 valós ftps gyorsulás, vagy még annyi sem, mert nem lehet a multiplatform cím szebb, jobb, élvezhetőbb pc-n, mert akkor ki az a hülye aki megveszi konzolra... Állítom, k...nagy csalódás lesz az egész történet. Bármi ami nyomokban 8-at tartalmaz jó nem lehet... :(((
8.
8.
#7: Pedig van sansza amit ir.
Igeretekkel van tele a szemettelep es ez nem csak az ms-re igaz hanem minden cegre az elet minden teruleten.
De azt szoktak mondani az az igazan szegeny aki meg igerni sem tud.
Mindent marketing bullshittel tomnek jol tele.
Erdekes lesz majd latni az elso reakciokat.
Egy tuti nem leszek elso napi telepito mert en tanultam ugy a sajat mint a masok hulyesegebol is..
7.
7.
mestermagyar
#6: Ez a konzolos logika. Mintha valami egyszeri sorsolás lenne.
6.
6.
dcba
Anno mar a windows 8-at is azzal reklamoztak, h osszeterelik az xbox-al es, h milyen jo lesz ez gamer szempontbol. Persze ebbol semmi sem valosult meg. Sztem a Win 10-nel sem hiszem, h jon a nagy revolucio.

Majd meglatjuk, ne legyen igazam.
5.
5.
XuChi
Forza-t a pc-seknek is!!!
3.
3.
Lorthirash
#2: Igen az jó lenne :)))))
2.
2.
PaulMarloW
Halo pc-bejelentés lesz azért fog ki menni:D?
1.
1.
MrLentoFan
Micsoda meglepetés!......
...."Microsoftnak meggyőződése, hogy gamer szempontból is a Windows 10 az eddigi legjobb operációs rendszere," Khmm 2015 Khmm....
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...