Microsoft: csökkentek a konzoleladások bevételei

  • Írta: fojesz
  • 2016. április 24.
  • Biznisz
Link másolása
A Microsoft már nem hajlandó elárulni, mennyi Xboxot ad el, a konzoleladásokból származó bevételekről azonban beszámol - és azok visszaestek. Az Xbox One újabb árcsökkentése sem érte el a várt hatást.

A konzolgyártók közül elsőként a Microsoft tette közzé a pénzügyi helyzetjelentését. A teljes vállalat 22,1 milliárd dolláros árbevételt és 5 milliárd dolláros nyereséget jelentett a március 31-gyel véget ért negyedévre, itt a More Personal Computing divízióban (igen, ennek tényleg ilyen hülye neve van) foglal helyet a videojátékos részleg.

A Microsoft játékipari forgalma 4 százalékkal nőtt éves szinten, ezt most is inkább játékok és az Xbox Live-hoz köthető előfizetések, illetve vásárlások húzták. A játékok (és itt most leginkább a Minecraftre gondolunk), 9 százalékot javítottak a tavalyi év hasonló időszakához képest, míg az Xbox Live-os költések 22 százalékkal ugrottak meg.

Az Xbox-eladásoknál azonban borúsabb a helyzet. A Microsoft már nem közli a pontos eladási számokat, egyedül az értékesítések árbevételét jelenti, ami ezúttal 26 százalékkal csökkent éves szinten. Ebben két hatás működött közre: az Xbox 360-ból értelemszerűen egyre kevesebb példány fogy, ezt a kiesést viszont még mindig nem tudta ellensúlyozni az Xbox One-eladások forgalma, részint azért, mert bár a Microsoft csökkentette a konzol árát, ettől az eladások nem ugrottak meg számottevően.

Jó példa erre, hogy Amerikában már 300 dollárért is lehet Xbox One-t venni, ehhez képest még mindig a PS4 a legkeresettebb konzol az országban.

A Microsoft korábban azt is megjegyezte, hogy inkább azt tekintik fontos adatnak, hogy mennyien használják a konzoljait, de itt is felemás a helyzet: éves szinten ugyan nőtt az Xbox Live-felhasználók száma (26 százalékkal, 46 millió főre), szekvenciálisan, tehát az előző negyedévhez képest érdekes módon zsugorodott a játékostábor.

A Sony és a Nintendo a jövő héten jelent majd, természetesen az ő számaikról is írni fogunk. Addig is érdemes ránézni a HWSW Microsoft-összefoglalójára, ott többek között a Lumiák pocsék teljesítményéről is szó esik.

59.
59.
Freed
#51: Akkor mi volt az első?...Én úgy tudtam hogy a Falcon volt az első és azt követte a Jasper.
57.
57.
kopic
#50: +1001
54.
54.
zolika23
Hát az lehet, hogy az ő bevételeik csökkentek. Szerencsére ugyanez rólam már nem mondható el :
51.
51.
Csoki80
#47: A Falcon alaplapos nem első szériás 360, hanem a második! Nekem is olyan van a mai napig azzal játszok.
50.
50.
p3ti
A legnagyobb gondot még mindig abban látom hogy nem jön semmi korszakalkotó. Az X360 és a Gears of war illetve a Ps3 és az Uncharted azok korszakalkotóak voltak. A GOWal mai napig multiznak, maig napig coopoznak, mai napig a legjobb TPS játékok között van (hanem a legjobb). Tökéletes összhangba a multi/singleplayer. Ehhez képest az XO még szó szerint semmit nem tett az asztalra. Gondolom a pakliban benne van az is hogy egy komoly játék fejlesztési költsége az eget csapdossa, és ha nem megy el belőle elég példány, akkor bukta az egész. A negatív starttal pedig elb*szták eleve az egészet, mert az emberek javarésze átpártolt a konkurenciához, így az eladások sem fognak remekelni - sakk -matt.

Ide új IP-k kellenek, új ötletek és innováció - ez továbbra sincsen meg. Ameddig nem áldoznak annak érdekébe hogy tényleg robbantsanak vmi forradalmi dologgal, addig kullogni fognak a PS4 után.

Nekem sajnos továbbra is az az érzésem hogy úgy az egész genbe nem történik semmi igazán említésre méltó...mindenki adja ki a jól bevált folytatásokat, de igazán újdonsággal senki sem próbálkozik - szomorú.
49.
49.
p3ti
#7: Horizon 2 pont hogy messze a legjobb game ebben a generációban, a süllyesztő nagyon messze áll tőle.
47.
47.
Freed
Én mondjuk szerencsére nem találkoztam ezzel a 3 leded hibával.Pedig Falcon alsplapos első szériás gépen toltam 2 évig,majd cseréltem ps3 ra.De nem ment tönkre pedig toltam vele napi 9-10 órát
30.
30.
Őrnagy
Fú, én szívesen lennék a Föld 2. legnépszerűbb konzol gyártócégének a tulajdonosa...
18.
18.
Ne a konzolt temessetek, csak a Boxot :-) kizart hogy a PS4 szamai is ilyen nyamdvadtak lennenek...a Sony inkabb a 4K-nal fogja kihuzni a gyufat, bar a sok marha siman megveszi azt is.
16.
16.
PaprikaJancsi
#15: Plusz a Backwardnak is nagyon örülök, meg annak a pár kényelmi funkciónak.
13.
13.
PaprikaJancsi
A Ps2 óta vagyok aktív játékos, és az Xbox 360 volt a nagy átlépés egy más fajta élménybe. Azóta Microsoft híve vagyok, mivel egy nagyon minőségi konzol, és rettentő jó élményeket nyújtott. Az Xbox One meg tovább erősítette bennem az MS felé szánt bizalmam.
12.
12.
aordog
Teljesen rendben van ez így. Valaki mindig lentebb van, mint a másik. A WiiU-t most hagyjuk, mert Ô nem követi a csordát!
Na de, amit akartam írni:
Ha nem lenne Box, akkor a PS4 szerintem nem nagyon szárnyalna. Persze jó lenne meg minden, de ha nincs vetéjtárs, akkor kényelmesen is lehet sikereket elérni. Ez bármikor lehet fordítva is...kell a konkurencia, mert fejlôdni csak így lehet. És ez minden cègre igaz...a munkahelyedre is! Ha nem hiszed, akkor kèrdezd meg a fônököd. Tuti van egy másik cég, amivel versenyeztek. Lehet, hogy az gyengèbb, mint ahol dolgozol, de hogy benne van a Te munkahelyed seggébe...na az tuti!
Hogy a konzol mint fogalom egyszer csak elmúlna...na ezt nem hiszem. Azt viszont igen, hogy majd jön valaki, mint legutóbb az XBOX és feladja a leckét!
7.
7.
dzsiádzsó
Nekem nagyon hiányzik egy jó PGR, a Forza sokadszorra sem lett nagy durranás, a Horizon nem rossz, de egyszerű TDU koppintás, aminek az első része húzócím volt, azóta meg ment a süllyesztőbe. A GoW is elég lerágott csont, Dead Rising is rossz irányba ment el, a Remedy meg nem annyira hozta QB-el azt, amit mondjuk AW-kkel meg igen anno.
Egyébként a haldokló PC-s ipar jól tükrözi a konzolok "sikerét" gyakorlatilag 2010 től mélyrepülés, egyetlen évben ugrott 10%+ a pc, igen 2013-ban, amikor ezek a nagyon remek gépek kijöttek, ami mindent elárul...
Egyébként anyu/apu így is megvesz mindent a gyereknek, nekik amúgy sem kell túl minőségi gém, üzleti modell megváltozását meg jól jelzi nem az a lényeg mennyi gép fogy, hanem a hülye tinikről mennyit lehet legombolni DLC, online, meg micro révén, sajnos többet, mint bármikor, így agy változás nem lesz, marad a 720p, D1 DLC, 10 órás kampány és társai...
3.
3.
Seggeszkexkluzív
Nemtudom mért olyan nehéz megismételni a 360 sikerét. Pedig ott van náluk egy csomó jó cím amit nemis használnak.
1.
1.
gorgo
Hát akkor adják még olcsóbban.:)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...