A perifériagyártásra szakosodott Mad Catz vállalta be ugyanis, hogy elkészíti a Rock Band 4 hangszer-kiegészítőit, ráadásul több millió dollárt és rengeteg időt fektetett a Harmonix projektjébe, hátha maga mögött tudja hagyni a korábban beütött pénzügyi gondjait.
A Rock Band 4 azonban nem teljesített olyan jól a kasszáknál, mint azt a készítők várták, így fordulhatott elő, hogy a tavalyi üzleti év végére 11,6 millió dolláros veszteséget halmozott fel a vállalat, ami jócskán több, mint az előző év 4,7 millió dolláros mínusza. Innen kéne kilábalnia a srácoknak, azonban nem lesz egyszerű dolguk: a Harmonix lecserélte őket egy másik cégre, nekik pedig pontosan ezért már csak szeptemberig van idejük (illetve joguk) eladni a raktáron maradt Rock Band 4-kiegészítőket. Ez a készlet 8,3 millió dollárt ér.
Eközben a Harmonixnál...
A Harmonixot azonban láthatóan nem kavarta fel túlzottan a Mad Catz problémája, a csapat gőzerővel igyekszik tolni a játék szekerét. Egyfelől több újdonsággal is készülnek a rajongók számára: ősszel érkezik az első nagyobb fizetős kiegészítő, és az alábbi teaser alapján úgy fest, hogy hamarosan basszusgitár-kontroller is jön majd a játékhoz.
Másrészt pedig a cég egyértelműen hosszú távra tervez, már meg is állapodott a Fenderrel, hogy 2027-ig a hangszergyártó termékeiről fogják mintázni a Rock Band gitárjait. Ez az együttműködés egyébként még az első Rock Band idején kezdődött.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.