PlayStation 4 Pro - a PC-sek miatt hozták létre
- Írta: barackostej
- 2016. szeptember 11.
A Sony két fontos embere is interjút adott a hétvégén, de a nyilatkozataik összecsengenek: a PlayStation 4 Próval nem a Microsofttal szeretnének versenyezni.
Masayasu Ito, a Sony mérnöki részlegének vezetője szerint a PlayStation 4 Pro terve már az alapkonzol fejlesztése alatt kész volt, vagyis nem a Microsoftra reagáltak az új verzió bejelentésével, hanem követték az eredeti terveiket.
Közben egy másik interjúban Andrew House hasonló következtetésre jutott, azonban kicsit más oldalról közelítette meg a témát. Elárulta, hogy a Sonynál felfigyeltek azokra a statisztikákra, melyek szerint a játékosok egy része a konzolok életciklusának a közepén PC-re vált, mivel az sokkal szebb látványt ígér. Természetesen szeretnék, ha ezek a játékosok a Sony platformjánál maradnának, ezért hozták létre a PS4 Prót, amivel újra versenyre kelhetnek az erősebb számítógépekkel.
Az úriember szerint tehát a PS4 Pro nem a Microsofttal való versenyzés miatt jött létre, hanem inkább a PC-s játékosakat szeretnék elcsábítani. Mit gondoltok, az új PS4 versenyre kelhet egy erősebb PC-vel?
2016. szeptember 11. 11:23 válasz erre
Szerintem meg nem volt pofájuk kiadni két éve a hasonló erejű gépet. Mert ki vette volna meg 260000 forintért? Így feldarabolták két részre. És nyakon öntötték marketingel. Aki megveszi az is duplán veszi.
Ez miért meglepő? Mindig is ez volt a konzol lényege. Vegyél meg olcsóbban egy vasat, ami kb annyiba is kerül amennyit ér, még akár ráfizetéssel is odaadjuk, és örülhetsz majd magadnak, hogy milyen ügyes voltál. Ezután majd szépen folyamatosan vámoljuk a pénztárcádat a játékokkal, és mire jön az elmultnyolcév mi jól járunk, te meg nem, de nem baj, mert úgysem tudod összeadni a számokat, és egyszerűbb részletre fizetni a szórakozásért, mint előre. Hiszen Pistike úgysem tud előre tervezni, és a látvány is kielégítő. Egy PC-n ugye sokkal szebb, de az sem baj, hiszen Pistikének nincs PC-je, vagy ha van, az sem túl erős, így nincs viszonyítási alapja és a konzol úgyis jobb lesz. Hogy miért is jobb? Azon kívül, hogy nincs igazi viszonyítási alapja, egyszerű pszihológia: mert ha valamire költ az ember akkor azt utána szeretné magának megmagyarázni mennyire is szuper.
Én attól tartok, hogy ha veszek egy sima Ps4-et, mert azt szeretnék, vagy mondjuk egy Xbox One-t, mert az olcsóbb, akkor előbb-utóbb el lesznek hanyagolva, és csak a Pro és a Scorpio lesz támogatva, mert hiába mondják, hogy de támogatni fogják, hát mit is mondanának, de aztán simán benne van, hogy le fogják fütyülni ezeket a konzolokat! :(
A 4Król meg annyit, hogy elhiszem, hogy van sok embernek 4k tévéje, de nálunk még nincs elterjedve, ez még hosszú idő, ráadásul itthon még nagyon nincs elterjedve a 4K, ráadásul a Ps4 pro sem jelent meg, de már ennyien tudják, hogy milyen lesz valójában?
+ azért mert jön a Ps4 PRO, a sima Ps4 még ugyanúgy lehet jó és szép! Na mindegy.
Szerintem nem versenyezgetni kellene a felbontással meg az FPS számokkal hanem sokkal több exklúzív játék kellene...Hisz a konzol az konzol a pc az pc......
Így ez már egy hibrid konzol lett már ps4 en is megy framerate hajhászás állítgatás...Francnak kellett ezt ránkerőltetni...Berakom a lemezt és pörög régen így volt mennyivel jobb volt az......
Hoztak volna össze egy 1080p/60 fps Konzolt végig kiszolgálta volna ezt a generációt bőven ! Ha a pro tudni fogja akkor már örülni fogok de ha arra is lesz 30 fps játék.....Pfff......ha már ennyivel erősebb konzolt kívánt a piac.....
Jó játékokból és exclusive-ok ból van kevés ....
Ja, ezek nincsenek is pécén? :-(
ez a probéma nem áll fent, már az életciklus elején is sokkal szebb látványt nyújtott
Én úgy tudom, hogy a PlayStation VR miatt (is) adták ki a Pro-t, meg hát ugye betört a 4K a nyugati, amerikai piacra, és már kis hazánkba is, és tartani akarta a lépést a Sony a technológiával.
Én szeretettem volna, ha kicsit erősebb lett volna, mondjuk 6 Teraflops/sec, de az első elkeseredések után belátom, ez most elég lesz a natív 1440p-hez, amit a rendszer felskáláz 4k-ra.
Nincs erős PC-m, nem tudom, azok mit tudhatnak, de nekem a PS Pro szintje egy jó darabig elég lesz, és grafikabuzi vagyok. Egyedül a 4k-s Blu-ray meghajtót sajnálom, hogy nincs benne. Inkább adta volna a Sony drágábban.
ON:
A PC-k erősebbek, ez egyértelműek, de milyen áron. Igaz PC alapú a PS4 és a PS4 Pro is, de azért szerény véleményem szerint még mindig hülyeség nyers adatok, papíron leírt erőforrások szerint a PC-t meg a konzolt összehasonlítani. Mert Konzolon egységes a hardver, és most 2 hardverre kell optimalizálni, PC-n meg ez nagyságrendekkel több. Így bizony hiába van atom PC-d, soha nem fog az akkora számítást leadni, mint amit az a hardver egy konzolos környezetben tudna!
Plusz van egy réteg aki tényleg szeret azzal molyolni h összelegózza a gépét ízlése szerint. V is a PC testre szabható.
És van még egy nem túl etikus de megkerülhetetlen "érv" a PC mellet még mindig azon a legkönnyebb a kalózkodás. V is emberünk választhatja azt h konzolra megveszi az adott címet 18 E-ért v lehúzza torrentröl "ingyen".
Magát a Konzlolt mimig is az EX címek adták el és ez így is fog maradni.
Egyébként pedig mindenki játszón amin akar nekem van mind 2.
Csak az aggraszt, hogy ez az egesz konzol vilag kezd a PC fele hajlani.
Ezt az egész őrűltek házát már csak az tudná überelné, ha nemsoká kiderülne, ergo hivatalosan bejelentenék, hogy a sima PS4 bizony kevés a vr-hoz. Na akkor joggal mehetne a sárdobálás a Sony felé, és mehetnének kapálni az MS mellé. Nos, meglátjuk mi lesz!
Lassan tenyleg erdemes indie játékokra áttérni. Azok legalább a tartalomra fekszenek.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.