Múlt hónapban jelentettük, hogy a Microsoft zsinórban három hónapja képes volt jobb eladásokat produkálni, mint az eddig nagyjából kétszer kelendőbb PlayStation 4. Komoly fegyvertény ez, főleg annak tükrében, hogy a megjelenése óta komoly lemaradást halmozott fel a Microsoft.
És úgy néz ki, a siker nem múlandó, Aaron Greenberg, az Xbox csapatának marketingfejese ugyanis ezúttal se várta meg az NPD hivatalos októberi adatait és a Twitteren jelentette be, hogy az eltelt harminc napban is sikerült az élen maradniuk, így az Egyesült Államokban ismét legyűrték a PlayStation 4-et.
Az is örömteli hír a redmondiak számára, hogy a GfK Entertainment adatai szerint az Egyesült Királyságban és Ausztráliában is sikerült megőrizni az előnyüket, így már második hónapja ott is vezetik az eladási listákat. Ezt a marketingcsapat másik vezetője, Mike Nichols jelentette be. A sikerben nyilván közrejátszik az is, hogy a Microsoft több exkluzív címmel is kijött, többek között a Gears of War negyedik részével, ráadásul a Battlefield 1 kapcsán is exkluzív marketingmegjelenést élveznek. Csak ennek a két címnek köszönhetően közel 52 százalékkal ugrott meg az Xbox Live-on multiplayerrel nyomulók száma.
Valószínűleg az eredmények egy hónap múlva változni fognak, hiszen akkor már éreztetni fogja hatását a számokon a most megjelent erősebb PlayStation-modell, a PlayStation 4 Pro, valamint a nemrég bemutatott PlayStation VR is. És persze a Black Fridayről se feledkezzünk meg.
Nekem viszi a gépem a 60 fps-t amit 60 ezerből vettem még nyári meló pénzből suli mellett.Half life 2 simán megy rajta nekem nem ér ilyen sokat a pro.Ha vennék konzolt akkor is használt ps4-et.Sokan vagyunk akik ezt tennék sokan még nem vagyunk keresőképesek és a szüleink pótolnak ki nem szégyen.Szóval nem látom értelmét a pronak én sem.
https://www.youtube.com/watch?v=0nQ_IIvnSFY&t=692s
Én ez most befejezem, tölem nyugodtan háboroghattok tovább. A "Kollektív összefogáshoz" meg sok szerencsét, bár kétlem hogy egy fórumon hőbörgés bármit is változtat bármin.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.