E3 2017: Az Oculus is kihagyja a rendezvényt

  • Írta: fojesz
  • 2017. május 1.
  • Hír
Link másolása
Az Oculus Rift gyártója nem állít standot az idei E3-on. A cég három év után először hagyja ki az expót, és egyelőre nem is indokolta meg, hogy miért döntött így. Ennek ellenére később számíthatunk tőlük bejelentésekre.

Az Oculus megerősítette a VentureBeatnek, hogy kihagyja az idei E3-at, ami azt jelenti, hogy még csak standot sem fog állítani az expón. A cég hiánya biztosan feltűnik majd: az Oculus Rift gyártója 2014-ben költözött ki először a kiállításra, azóta évről-évre nagyobb kitelepüléssel képviseltette magát.

Hogy miért döntött így a cég, rejtély, de valószínűleg közrejátszik ebben, hogy ezúttal nincs olyan bejelentenivalója, ami miatt megérni standot építeni. Ettől függetlenül az Oculus Rift biztosan elő kerül majd néhány fejlesztőnél, és ugye az sincs kizárva, hogy valamelyik sajtókonferencián az Oculus vezetői is mondanak néhány szót.

Az Oculus szerint később még számíthatunk tőlük bejelentésekre az év folyamán.

24.
24.
kergabi83
#23: Így igaz. Én kellemesen csalódtam benne. Simán elfér a többi "lom" között, nemde? ;)
23.
23.
Geribácsi
20 éve gyűjtök konzolokat és játszom velük.
PSVR telitalálat, szinte csak az pörög nálam 90%-ban. Általában a Dirt Rally, RIGS, EVE Valkyrie és BattleZone megy, ezeknek a szavatossága kb végtelen. A Resi7 és egyéb "techdemók" is korrektek, de nagyon rövidek.
(A maradék 10% a "sima" PS4 címek és Nintendo-s Zelda)
22.
22.
delphijos
#19: Jaj, megint jön a "nyugaton nem drága" kártya. Baromi unalmas, komolyan. És kint csak azért nincs már mindenkinek, mert ott hiánycikk. És nem azért mert kint se szórnak el az emberek 6-7-8 száz dollárokat "bohóckodni".
21.
21.
kergabi83
#19: Pontosan erre írtam, hogy már nem hiánycikk, itt nálunk ahol soha nem volt egy darab se, már ott is van mindenhol készlet.
20.
20.
#19: Ahhoz képest jól eltűnt, egy ideje már nem is lehet hallani róla. RE7 is már lassan fél éve kint van.
19.
19.
Zoli0507
Öhm... senkit nem akarok megsèrteni deee akik eddig ide ìrtak azoknak fingjuk sincs a VR-èlmènyről (akinek nem inge...).
Pèldàul a Resi sokkal nagyobbat üt vr-ban mint konzolon vagy pc-n. Az àra maximum Magyarorszàgon "megfizethetetlen" ès àllnak halmokban. Külföldön ha bemèsz BÀRMELYIK àruhazba, szaküzletbe akkor MAXIMUM megrendelni tudod, merthogy 1db van egy üvegbùra alatt.
Ha valaki picit is követi mondjuk az eladàsokat az tudja hogy amint a Sony vr-ja hiànycikk lett hirtelen megugrott a Vive ès Rift eladàsi indexe.
Hogy mièrt nincsennek rà igazi AAA cìmek az meg rèm egyszerű. Addig mèg nem lesz meg egy bizonyos eladàsi darabszàm addig egyetlen jatèkfejlesztő sem lesz olyan hülye hogy teljesèrtèkű cimet kèszìtsen rà azèrt hogy màs termèkèt nèpszerűsìtse mìg ő maga csak bukik rajta rèvèn nem tudja a megfelelő darabszàmon eladni.
6.
6.
ollie92
Talán ha nem adnák olyan kurva drágán és jobban eltrejdhetne, lehet jobban befutna. SONY-nak majdnem fele annyiba kerül...
4.
4.
Yanez
#2: Tényleg jó irányból fogták meg, de sajna ők sem tudják annyira népszerűsíteni, mint azt eltervezték. Majd egy VR 2.0 talán sikeresebb találmány lesz.
2.
2.
ribizly
#1: Van ott láng, csak a Sony fogta meg jó irányból ezt a dolgot.
1.
1.
crashpipi
Már 3 éve is látszott, hogy túl nagy a füst... :D Pedig mennyien akartak itt is lángot látni...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...