Idén ősszel kezdődik a forgatása, és 2018. október 5-én kerül mozikba a Venom-film, amelyben Tom Hardy alakítja majd Eddie Brockot, illetve Venomot. A Sony Pictures ezt a Twitteren jelentette be, nem sokkal később pedig azt is megerősítette, hogy a filmnek nem lesz köze a Marvel filmes univerzumához.
A cég ehelyett saját sorozatot indít, amely a Pókember világára koncentrál, úgy tudni, már egy másik spin-off is tervben van, amelyben Black Cat és Silver Sable kapná a főszerepet. A jelentések szerint egyébként Pókember kimaradhat a Venom-filmből, így azon nem kell izgulnunk, hogy viszontláthatjuk-e a Tom Holland-féle Peter Parkert a Sony filmjeiben.
Holland egyébként a Pókember: Hazatérés 2019-es folytatására és a negyedik Bosszúállókra is aláírt a Marvelnél.
A Bronson-t nem láttam, de amiben láttam, egyáltalán nem győzött meg. A Spílerben még bírtam, az a mellékszerep teljesen jól állt neki.
De hogy pl.A visszatérőben minden kritika a seggét nyalta hogy mekkorát alakított?! Mekkorát? Szerintem semmi kiemelkedőt, ahogy már mondtam ezt egy noname színész is lehozta volna ugyanígy.
Aztán ott volt a Legenda. Megint akármilyen cikket olvastam róla utólag, dicsőítette hogy mekkora teljesítmény.. Én meg közben fogom a fejem, hogy egy bolygón élünk? Azon túl, hogy csücsörített egyet a szájával, kb.semmi differencia nem volt a játékában. Ezt egy Eddie Murphy álmából felkeltve lehozza, de persze nála max. Arany Málnát érne.
Meg sorolhatnám, engem semmiben nem nyűgözött le.. De mondom, ezzel még nem lenne baj, csak amikor egy számomra tök átlagos valakit kezdenek el sztárolni meg isteníteni, az nagyon unszimpatikussá tud válni.
De még ha olyan jó színész lenne, nem is lenne ezzel baj, de komolyan semmi olyat nem mutat a filmjeiben, amit egy tök átlagos noname sorozatszínész ne tudna megcsinálni.
Ráadásul eddig vártam ezt a filmet, mert bírtam Venomot a régi képregényekben, de ezzel nálam sajna óriási mínusszal indul ez a produkció..
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.