Elhunyt George A. Romero, a legendás horrorrendező 77 éves volt. Álmában érte a halál, az LA Times szerint tüdőrákkal küzdött egy rövid ideje.
George A. Romero a modern zombifilmek atyja, az 1968-ban megjelent Az élőhalottak éjszakája egy generációnyi horrorban utazó filmes munkásságát határozta meg. A kis költségvetéssel, sötét humorral és látványos erőszakkal operáló film egészen más volt, mint az akkori horrorfilmek, és egy új korszak kezdetét jelentette a műfajban.
A film folytatása 1978-ban készült el Holtak hajnala címmel, majd 1985-ben jött A holtak napja, 2007-ben a Holtak naplója és 2009-ben a Survival of the Dead. Romero zombifilmjei alaposan rányomták a bélyegüket a hasonszőrű produktumokra, rengeteg zombis ökölszabály tőle származik, így az is, hogy az élőhalottat csak az agya szétlövésével lehet megsemmisíteni.
Emellett neki köszönhetjük Az őrültek, a Martin és a Creepshow című filmeket is többek között - utóbbi Stephen King közreműködésével készült. Nyugodjék békében!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.