Habár a Valve-nak jóval erősebb konkurenciával kell szembenéznie manapság, mint évekkel ezelőtt, a PC-sek első számú platformja még mindig a Steam. A héten tartották meg Seattle-ben a Casual Connect nevet viselő rendezvényt, itt tartott előadást a Valve egyik munkatársa, Tom Giardino, amiből kiderült, hogyan állnak mostanság felhasználók terén.
A GeekWire jelentése szerint a Steam havi szinten 67 millió aktív játékosnál jár, és bár ritka, hogy a konkurencia ehhez hasonló számokat lebegtessen, viszonyítási alapként érdemes ránézni a Microsoft jelentésére, miszerint az Xbox Live 53 millió játékost tudhat maga mögött. Giardino szerint az elmúlt tizennyolc hónapban 27 millió új felhasználót sikerült összehozniuk, ez azt jelenti, hogy havonta átlagosan 1,5 millió fővel bővült a táboruk.
Napi szinten 33 millió játékos fordul meg a rendszerben egyébként, az átlagos csúcsforgalom pedig 14 millió fő körül van - érdekesség, hogy 2015-ben ez a szám még 8,4 millió volt.
Habár a bevételeket elsősorban Észak-Amerika és Nyugat-Európa hozza az előadás szerint, egy ideje Ázsia is rákapcsolt, idén már a forgalom 17 százalékáért felelt a régió Dél-Korea, Kína és Japán vezetésével.
amikor azt latom, hogy abbol all az egesz "jatek", hogy harom pontot nyomogatsz egy fekete kepernyon :) csodalatos
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.