Remek rajtot vett az új Star Wars

  • Írta: fojesz
  • 2017. december 17.
  • Cooltúra
Link másolása
Rekordot ugyan nem fog dönteni, de így is remek rajtot vett a Star Wars: Az utolsó Jedik, ami a várakozások szerint 425 millió dollárt hozhat a készítőknek az első hétvége során.

A várakozások szerint 425 millió dollárt hozhat a Star Wars: Az utolsó Jedik a Disney-nek a premiert követő hétvége során, amiből 200-215 millió dollár folyhat be az amerikai mozikon keresztül. Ezzel az új Star Wars az ötödik legjobb nyitóhétvégét tudhatná magáénak, a rekordot egyébként a legutóbbi Halálos iramban-film tartja 541 millió dollárral.

A film bemutatkozása óta naponta érkeznek helyzetjelentések a mozi teljesítményével kapcsolatban. Az Egyesült Államok esetében szolgálhatunk részletesebb adatokkal, ott a csütörtöki premier előtti vetítések 45 millió dollárt hoztak, pénteken 104 millió dollár folyhat be, a hétvége folyamán pedig további 100+ millió dollárra számíthatnak a készítők.

Az USA-ban eddig mindössze három film tudott 200 millió dollár feletti nyitóhétvégét összehozni, így Az ébredő Erő mellett a Jurassic Worldnek és a Bosszúállóknak. A számok alapján úgy tűnik, Az utolsó Jedik nem éri utol a J.J. Abrams rendezte hetedik epizódot, a 155,1 millió dollárral rajtoló Zsivány Egyest azonban könnyedén le fogja nyomni.

A világ többi országában - már ahol mozikba került - 60,8 millió dollárt hozott a film az első két nap során.

71.
71.
ÉnVok
#68
1. értem én hogy mi történik a vásznon csak jobban szerettem a képregény Luke-ot a bölcs és hatalmas stb.

3. Egyetértek, nincs vele baj csak ahogy írtam 1 férc karakter talán a 9. rész tud ezen változtatni de kétlem.

4.Ezt is értem lényegében ahogy lentebb írtam úgy viselkedik min 1 a hovatartozásában bizonytalan tini ami elég nevetséges, de ez is 1 jellemző.
És valljuk be az hogy hasonlítani akar a nagy faterra nem elég erős indok hogy kinyiffantsuk az öregünket. És biztos vagyok benne hogy Luke-ot ugyan annyira dicsőítette addig a béna leöllek álmodba jelenetig, attól függetlenül hogy nem mondták ki a filmben.

Azért ebbe a filmbe nem nagyon kell a sorok között olvasni, ez nem 1 viharsziget, vagy donnie darko.
70.
70.
ÉnVok
#67
1. De értem a karaktert csak jobban tetszett a Lucas féle Luke ő is szemezed a sötét oldallal párszor de olyanra nem emlékszek hogy 1 alvó vérrokonát megpróbálta volna levágni. Nincs ezzel baj csak eltér az eredeti ösvényről.

2. Ezt is értem de ha ilyen elenyésző a számuk hogy max ezer valahányan vannak (ami nevetségesen kevés) mert a legnagyobb űrhajón voltak kb 400 fő körül a film szerint, és ha ilyen esetben nem gerilla háborút folytatnak akkor egy galaktikus háborúban ez lepkefing.Konkrétan abból kellett volna állnia a filmnek hogy pár száz Csillagrombolóval körbeveszik az első bolygót és vége a sztorinak.

3. Ezt lejeb kifejtettem igen ha csak a harcot nézzük van ráció abban amit írsz de azt 1984 ben/re készítették ha a többi harcot megnézed a filmbe azok se látványosak nem úgy mint a 3. rész. De nézzük történet orientáltan a helyzetet.
Mint ahogy lentebb írtam miért ölte meg Kylo 1általán Snoke.ot? Csak mert Palpatine azért ölte meg a mesterét mert lényegében már mindent megtanult tőle amit lehetett majdhogynem 1 szintet volt a mesterével ebből Kylo-ra 1ik se igaz. Tehát Kylo 1 csajért feladja a lehetőséget hogy többet tanulhasson a mesterétől és valahogy ki is tudja játszani könnyűszerrel a mesterét aki az elmetrükkök specialistája elmondása szerint. Nem lehetetlen csak gyenge történet vezetésre vall. És a legfontosabbat kihagytad hogy Snoke még mindig 1 rettentően súlytalan férc karakter.

4. Vadert soha sem csábította a világuralom csak a csaját akarta menteni utána meg már csak egy roncs volt, és ment az árral.
Kylo se azért állt át a sötét oldalra mert olyan nagyon uralni akarta a világot legalábbis szó nem volt róla, az már más kérdés hogy Rey-t ezzel akarta fűzni, ő elmondás alapján nem uralkodni akart hanem változtatni a világon.

Nekem a Leia-s jelenet tetszett végre ő is használta az erőt épp itt volt az ideje mégis csak 1 skywalker csemete.
Nem nem léptek nagyot maradtak a megszokott Disney sémánál a vagy gonosz,halott,vagy tragikus apai szerepet betöltő karakter.
Én biztos voltam benne hogy ezt a Snoke ot kifogják nyírni még ebben a részben mert túlontúl jellegtelen volt még a 7. résznél írogatták sokan hogy várjuk ki milyen menő karakter lesz majd amikor kibontakozik.(gondoltam is magamba: ühhüüüm persze)

Nem rossz film csak 1 sima blockbuster. Ez ízig SW vérig Disney. Nem a tipikus könnyed sztori, igaz ez már habkönnyű. És tényleg Rey olyan szuper hogy autodidakta mód saját magát kitanította pár nap alatt. Amúgy meg nem emlékszek rá hogy palpatine-t vagy Vader-t bárki is levágta volna szuperebbek se voltak csak eredetiek és jól megírtak.

Szal nem szinte semmi nem változott minden a régi kevesebb az original sztoriból (ha meg original nagy részben copy) több a disney saját szája szerinti elképzelésből,gyengébb forgatókönyv,jobb látványvilág.

Am hogy új vizekre próbáljak evezni én inkább 1 új Kotor-t szeretnék már nagyon a kezeim között tudni. Sztem ebben mindenki 1etért.
69.
69.
ÉnVok
#66
1. Ha nem vesszük figyelembe az eredeti star wars történetet a G.Lucas félét ahol Luke-ot csak a Grand master-ként illetik a bölcsessége és az erővel való kapcsolata miatt (állítólag 1 az erővel) akkor nincs nagy gond csak annyi mint más adaptációknál hogy az eredeti történet jobb mint amit a vásznon viszont látunk, de az igaz hogy ez nem egyedi eset.

2. Valóban a régi triológiá-ban vizuálisan tényleg nem volt akkora külömbség e téren de vagy azért mert akkortájt még kis s*arosok voltunk legtöbben vagy azért mert újdonság (eredeti) volt akkor még, vagy talán mert jobb volt a forgatókönyv de valahogy mégis jobban átéreztem a történet fontosságát. Azért azt is tegyük hozzá hogy más büdzsével és technikai feltételekkel dolgoztak akkor még. Az előzmény trilógia meg szerintem elég Epic volt.

3. Azért vegyük figyelembe hogy 1. a harmadik részben eléggé lestrapálták csórit,
2. rohadt öreg a 6. rész tájékán, már inkább csak a gonosz elme Vader meg a végrehajtó 3. megint csak a büdzsé és technika hiánya miatt nehéz lett volna 1 Epic harcot összetákolni. 4. Vader minden szempontban túl tett Palpatine-on még úgy is hogy egy két lábon járó centrifuga. 5. Palpatine még ettől függetlenül is 1 ikonikus karakter. Ha 50 év múlva kérdeznék akkor is tudnám ki ő mert jó karakter volt, snoke meg 10 év és azt se fogom tudni hogy eszik e vagy isszák. Azért mennyivel menőbb volt az ahogy Palpatine át akarta csábítani Luke-ot a sötét oldalra annál amikor ez a Snoke fenyegetőzik mint 1 óvodás hogy milyen fájdalmas halált tartogat Rey-nek


68.
68.
n_csacsi
#61: 1. Luke elpártolt az erőtől, ki akarta végezni a Jedi rendet, mert már elege lett abból, hogy sose ér véget a jó és a rossz közötti viaskodás. Visszavonult, mert elbukottnak érezte magát, csakúgy, mint Yoda és Obi-Wan is. Rey ébresztette rá, hogy még igenis van benne kötődés az erőhöz, különben simán hagyta volna Luke megöletni Leilát és a többi lázadót azon a bolygón. Ha ő nincs, akkor ellenállás se maradt volna már.

2. Ebben egyetértek, az a rész nekem is fura volt.

3. Snoke-ot miért akarod ennyire összehasonlítani Palpatine-nal? Fel sem ér az Uralkodó szintjéhez. Kb egy szinten mozoghat Dooku-val, csak azért érezte magát vmi fenomenálisan nagy Sithnek, mert nem volt mellette senki olyan, aki magasabb szinten állt volna vele szemben. Kíváncsian várom a háttértörténetét, ha ezt beleteszik a kövi filmben.

4. Kyloval tényleg az a baj, hogy rettenetesen küszködik a 2 oldal között és, mint ahogy megemlítették, a jó oldal csábítja, de ő mégis a rosszat akarja. A miért-re pedig egyszerű a kérdés: a nagyapja miatt. Dicsőítette a 7. részben, hogy mennyire nagy Sith volt és ő rá akar hasonlítani. A maszkot is azért viseli. Pont emiatt érdekes az a beszélgetés Snoke és Ren között és a liftes jelenet.

Ne vedd magadra, de az a baj sok emberrel, hogy nem olvasnak a sorok között, csak azt nézik, ami történik, de meghallani az okokat, a párbeszédeket már nem képesek, pedig sok filmnek pont a mondandója a lényeg, nem a cselekménye.
66.
66.
Dudusrac
#61: 1. De miért is kéne egy bölcs mester karakterét hoznia. Ő maga mondja el a filmben -pont annak kapcsán, hogy meg akarta ölni Bent-, hogy elbukott, nem volt jó mesternek.

2. Ez mondjuk szerintem az eddigi filmekben sem volt másképp, de elfogadom, hogy zavar.

3. Jó, összehasonlítom Palpatine-nal. Azzal a Palpatine-nal, akit Vader felkapott aztán simán beledobott a reaktorba, ergo ugyan olyan könnyen offolták, mint itt Snoke-ot.

4. Ebben a pontodban mondjuk egyetértek, jobban is ki lehetett volna bontani az okokat, főleg úgy , hogy Reyt és őt tartom az új trilógia 2 fő karakterének.
65.
65.
Nicodemus
Kylo elég erős lojalitás szorongással küzdött szerintem, amitől szinte meghasadt az önképe. Gondolta ha megöli az egyik részét, ami a vérvonal kötelék, akkor könnyebb lesz.
De ahogy Luke is mondta, ha valakit dühből ölsz meg, az örökké veled marad.
64.
64.
ÉnVok
#63 1. Nekem nagyon úgy tűnik hogy a forgatókönyv író maga se tudja. Az elég gyenge mambo-jambo duma lenne hogy azért mert így közelebb kerül a sötét oldalhoz, max az lenne elfogadható ha valami elme trükkel vették volna rá.

2.Ilyen válasz mellett tényleg nincs értelme vitatkozni mert ez minden volt csak nem vita képes,ha valamit elfelejtettem 2015 óta nincs azzal baj ha valaki kijavít.

3. Remélem igazad van és remélem hogy sokkal jobban körítik majd a válaszokat mint a miérteket.
63.
63.
ollie92
#61: Sajnos ha nem tudod miért ölte meg az apját, nem is kell már vitatkoznunk :)
Annyit mondhatok a sok miértre 2 év múlva választ kapunk.
62.
62.
tsulok
#60: "Az űr legnagyobb részében -270 celsius fokos."
Igen, de ahogy írtam vákuum van. Ahhoz hogy gyorsan lehűljön érintkeznie kell valami hideggel, ami itt nem volt. Szval csak annyi hőt veszít el amit sugároz, ami annyira nem sok.

"Egy fél percet biztos kinn volt. Ennyi idő után ez mind bekövetkezik."
Ahogy írtad fulladás végezne vele ami pár perc, nem fél. Az igaz, hogy eszméletet kéne veszteni, már csak a hirtelen nyomásváltozás meg gyorsulás miatt is. Ahhoz viszont kell egy kis idő amíg elhalnak az agysejtek, meg a forrásban lévő testnedvek kellően nagy kárt okoznak (itt nem arra kell gondolni, hogy fel melegszik a vére). Állat kísérleteket végeztek, kutyák 90 másodpercet túl éltek szinte teljes vákuumban. Több cikk szerint is túl lehet érni pár percet, (van ahol azt írják, hogy 2 perc se feltétlen okoz halálos károkat, máshol azt írják 90 mp elég a halálhoz). Az biztos, hogy a fagyás a legkisebb probléma, ahhoz jóval több idő kell.

"De hát ja. Megmentette az erő."
Abban egyetértünk, hogy gagyi (és szerintem fölösleges) jelenet volt. Csak szerintem kár a fizikán fenn akadni, főleg mert nem is azt történne amit almaspite írt.
Ezzel az erővel akadjunk ki azon is amikor meglátogatnak egy bolygót: kizárt hogy mindenütt ugyanakkor a gravitáció, ugyanolyan a levegő összetétele, stb.
61.
61.
ÉnVok
#59

1. ügyesen megjátszotta a trükkös vén róka szerepét a végén de nem nem árasztotta se egy bölcs mester (inkább 1 durcás napközis) se egy a leghatalmasabb jedi karakterét. (+ már az furcsa volt hogy a gondolattal eljátszott hogy megöli 1 alvó tanítványát, rokonát. Kérem szépen ez nem Luke Skywalker és Mark Hamill is ezt állítja)

2. Észre vettem de nehogy már egy hatalmas galaxisban csak pár száz emberből és pár űrhajóból álljon az ellenállás, és ha netalántán mégis akkor viszont hol az elsöprő túlerő az 1. Birodalom részéről. mert igen túlerőben voltak de szinte elenyészőben. Ha már tényleg csak ennyi maradt az ellenállásból és máshol nincsenek harcok akkor tessék mindenkit odarendelni és körbe venni azt a rohadt bolygót ha már 1 galaxist mi uralunk, és nincs más akivel viaskodnánk.

3. Jó fogadjuk el hogy erős volt erő használatban tudta dobálni ray-t de hogy egy bölcs galaktikus overlordnak rohadtul pocsék az tuti, akit egy pár éves sith tanítvány ilyen könnyen megöl az NEM MESTER. Megismétlem hasonlítsd össze Palpatinnal őt meglehetett volna ilyen könnyen játszani? Plusz továbbá is 1 férc karakter kellett 1 sith ''mester" és adtak 1 et de teljesen jellegtelen volt. Nem tett és nem mondott semmi maradandót. Csak 1 Buly volt semmi más, 1 teljesen felejthető karakter.

4. Én megértem hogy csábítja a sötét oldal de miért????? Ez a nagy kérdés. Palpatin egy megalomániás sithek által tanított világuralomra vágyó ember volt. Darth Vader 1 megtört ember aki azt hitte hogy mindenét feláldozta a semmiért. Stb.
Eddig minden karakternek volt valami oka hogy miért tette amit tett.
Mégis mi késztette őt arra hogy átálljon a sötét oldalra? Az hogy Luke ot ott találta az ágya előtt csupasz fénykardal ami alapból bugyuta történet vezetésből kifolyólag történhetett meg) Miért látott benne gonoszat Luke, annak született alapból? csak mert nem úgy tűnik inkább mint egy tini aki nem tudja melyik klikkbe tartozik. Miért ölte meg az apját? Mer Snoke ezt várta el tőle, és még többet akart tanulni tőle a sötét oldalról? De akkor miért ölte meg Snoke-ot is? Hogy becsajozzon?
Tényleg nem egyszerű hanem egyenesen zagyva a karaktere. Az hagyán hogy hisztis de már két film óta vergődik és szerintem még ő se tudja hogy mit miért csinál.

"Mondom" szerintem nem lett borzasztó de nem hozza azt az epic hangulatot mint az elődei, a forgató könyv és a karakterek gyengébbek mint az előző filmekben, és szerintem rossz döntést hoztak azzal hogy törölték az eredeti Lucas sztorit és ahelyett alulmúlták 1 "régi/új" történettel.
60.
60.
Firsttime
#49: "nem volt körülötte hideg levegő ami lehűtötte volna " Az űr legnagyobb részében -270 celsius fokos. Még ha esetleg eljátszunk azzal a gondolattal, hogy napközelben vannak és a napos oldala meleg. De kb kinn voltak a semmi közepén.
Annyiban van csak igazad, hogy nem a fagyás lett volna ami megöli. Először. Elsősorban a fulladás végezne vele. Nyomáskülönbség lenne a tüdő és a világűr között, ugyanúgy mint egy űrhajó sérülésnél, a levegő a tüdőből egy pillanat alatt áramolna ki. Ilyen alacsony nyomáson a folyadék meg fel is forrhat. Szegény testnedvei. Aztán megfagy. Már ami marad belőle.
Egy fél percet biztos kinn volt. Ennyi idő után ez mind bekövetkezik.
De hát ja. Megmentette az erő. Ami tök természetes volt. Biztos csinálta már sokszor, mert a kutya nem kérdezett rá mi a tököm volt ez, hogy csinálta, meg zsigerből ment neki.
59.
59.
ollie92
#57: Tiszteletben tartom véleményed, de ez nem ilyen egyszerű. E za rész elég mély lett és sok érdekes, elvarratlan szál maradt elvégre ez a közép epiziód.

1. Nekem eléggé szemet szúrt hogy Luke Skywalker a NAGYMESTER aki tudtommal George Lucas elmondása alapján az SW univerzum leghatalmasabb erő használója és az egyetlen Jedi akit Nagymester néven illettek ilyen szánalmasan teszetoszának sikerült megírnia a Disney-nek.

Akkor neked nem volt baszó az utolsó jelenet LUKE-kal ? Ahogy az erőt használva kijátszott mindenkit a Craiton ?

2. Nem igazán éreztem a történet fontosságát. Számomra nem sikerült eladniuk hogy ezen a csetepatén állna 1 galaxis sorsa nem úgy mint a régi trilógiában sőt még az előzmény trilógiában is éreztem hogy ami itt történik az fontos. Ennek több oka is van: béna fő gonosz,gyenge cselekmény,és főleg hogy a csaták mérete akkora mintha tényleg csak 1 kis csetepaté lenne és nem a galaxis sorsáról döntenének pl: Mass Effect 3

Ha észrevetted volna, az első rend már majdnem elpusztította az ellenállást és egyedüli nagyhatalomként uralkodott volna a galaxisban, ha utlsó reményként nem jelent volna meg LUKE.Ujjászületett az ellenállás, ami a következő részben valószínűleg felerősödik.

3. Rettentően gyenge fő gonosz Snoke: jellegtelen,semmi más csak egy férc karakter akivel próbálnak betömni 1 lyukat a történetben. Ezen tényleg nincs mit magyarázni szerintem csak össze kell hasonlítani Palpatinnal sőt még Grievous tábornok is jobb karakter volt mint ez a sith mesternek csúfolt valami.

PONT AZ benne, hogy egy ennyire erős karakter, ilyen egyszerű volt kivégezni.
Nem face to face álltak ki vele, mert tudták úgy esélytelen.
Bár kétlem, hogy SNOKE valóban off, tutira vissza tér a köv. epizódban.

4. Kylo Ren karaktere szintén rettentően 1 síkú. Gonosz mert csak (ezt tőle már nem fogadom el a családi háttere miatt + mert főszereplő). Erős akar lenni mert csak. Megölöm az apám hogy bizonyítsak Mester "senpai-nak" aztán meg megölöm Mester "senpai-t" (túlságosan is könnyen) is csak úgy. Lényegében még 1 Lufi karakter.

Ez megint nem olyan egyszerű, még mindig vívódik a jó és rossz oldallal.
Próbál sötét oldalon maradni, holott őt a fény csábítja (pont Vader fordítottja)
Vívódik, mert nem tud átállni teljesen és sok a kudarc ami próbára teszi őt.
Azt aláírom, hogy kicsit hisztis a viselkedése...

58.
58.
ÉnVok
Ja és amit kifelejtettem hogy Mark Hamill szerint is ez már csak az árnyéka az SW-nek és Harrison Ford (és gondolom 1 jó kövér csekk) beszélte rá arra hogy egyáltalán szerepeljen a filmben.
57.
57.
ÉnVok
#55 Tessék egy épkézláb ha nem is kritika de mindenesetre vélemény.

1. Nekem eléggé szemet szúrt hogy Luke Skywalker a NAGYMESTER aki tudtommal George Lucas elmondása alapján az SW univerzum leghatalmasabb erő használója és az egyetlen Jedi akit Nagymester néven illettek ilyen szánalmasan teszetoszának sikerült megírnia a Disney-nek.

2. Nem igazán éreztem a történet fontosságát. Számomra nem sikerült eladniuk hogy ezen a csetepatén állna 1 galaxis sorsa nem úgy mint a régi trilógiában sőt még az előzmény trilógiában is éreztem hogy ami itt történik az fontos. Ennek több oka is van: béna fő gonosz,gyenge cselekmény,és főleg hogy a csaták mérete akkora mintha tényleg csak 1 kis csetepaté lenne és nem a galaxis sorsáról döntenének pl: Mass Effect 3

3. Rettentően gyenge fő gonosz Snoke: jellegtelen,semmi más csak egy férc karakter akivel próbálnak betömni 1 lyukat a történetben. Ezen tényleg nincs mit magyarázni szerintem csak össze kell hasonlítani Palpatinnal sőt még Grievous tábornok is jobb karakter volt mint ez a sith mesternek csúfolt valami.

4. Kylo Ren karaktere szintén rettentően 1 síkú. Gonosz mert csak (ezt tőle már nem fogadom el a családi háttere miatt + mert főszereplő). Erős akar lenni mert csak. Megölöm az apám hogy bizonyítsak Mester "senpai-nak" aztán meg megölöm Mester "senpai-t" (túlságosan is könnyen) is csak úgy. Lényegében még 1 Lufi karakter.

5. Disney szagú az egész ami 1 SW-nél zavar. konkrét pl: a film végén a csöpögős seprűvel hadonászó lázadó jedinek fogok felnőni jelenet.(Már ezerszer láttam ezt a jelenetet más Disney filmekben legutoljára pl: a tomorrowland-ban)

6. Hiányoznak az előzmény történetekben látott EPIC lézerkard + erő párbajok, bár ennek a hiányát a történet sajátosságai miatt elfogadom.

7. Harmat gyenge történet. Nem haladtunk semmit a 6. rész óta sőt újra ismétlünk mindent csak lightosabban + kukába dobtak mindent Lucas-tól ami nem is lenne baj ha az "eredeti" történet amivel a Diseney előrukkolt legalább fele olyan jó lenne mint a képregény,könyvek stb.

Amúgy ezektől függetlenül nem lett katasztrófa, a 7. részhez képest még javult is szerintem.

Pro.
Rey Kawaii
6 os és 7 es pont javult a 7-ik rész óta.
56.
56.
Nicodemus
FosSzarGeciHányás fröcsög fröcsög! A fim azért rossz mert én máshogy csináltam volna. Az én elvárásaim jelentik a nívót.
Akiknek tetszett: Ez nem egy álláspont, hanem egy tévedés! Ha majd kifejlődik az agyatok megértitek.
54.
54.
Onion
Ebből is látszik, mennyire igénytelenek a rajongók. Márka névvel bármit, ellehet adni az igénytelen rajongóknak.
52.
52.
#50: Majd várunk a ix. résznél is :D
49.
49.
tsulok
#35: SPOILER
Egyrészt tényleg értelmetlen egy ilyen filmnél fizikán fennakadni. (A történet logikai hibái sokkal rosszabbak).
De ez még csak nem is hiba: rajtad se lennének fagyási sérülések ilyen rövid idő idő után. Az űrben vákuum van, nem volt körülötte hideg levegő ami lehűtötte volna (sugárzás útján lehűlne, de lassan). A műholdaknál is általában a felmelegedés okoz gondot, nem a hideg.
SPOILER
48.
48.
#46: Nyugodj meg mr. kritika, már most sokat vergődsz. Húzd be a függönyt, ülj a sarokba, kapd be a hüvelykujjad és hisztizz magadnak. Ha gondolod szervezhetünk gyűjtést és összeszedjük neked az elköltött mozijegy árát.
45.
45.
#42: Gratulálok, te sem vagy jobb.
44.
44.
#41: Inkább egy értelmező kéziszótárt üss fel, és nézd meg ezeket a hétköznapjainkban használt szavakat szépen, sorban. Szövegértésből egyes, a humorod meg siralmas.
41.
41.
delphijos
#39: Akkor érdemes feltörni a malacperselyt, és már indulhat is a forgatás.
40.
40.
SPOILER

A film egyszerűen nem mer kockáztatni, gyáván behúzza fülét-farkát, ahol mer, ott pedig veszít. (Lásd Leia. Miért most vették elő az Erő-szálat vele kapcsolatban, nem értem. Arról nem is beszélve, hogy halál gagyi amit csinálnak vele.)

Mondjuk mi nem szánakoztató ezzel a filmmel kapcsolatban? Egyik történet sem tart sehová, a háborús cselekmény kő buta. Komolyan, én szégyelltem magam, hogy a jegyemmel nevemet adtam ehhez a hülyeséghez. Ilyen gyökér háborút én még nem láttam. Ehhez képest a Prequel zseniális volt. Ott legalább tényleg meg akarták egymást ölni, nem csak látszat háború folyt. Esküszöm, semminek semmi tétje ebben a filmben. Mindegy is. A Star Wars 6 után folytatni ezt olyan volt, mint viccet folytatni a poén után. Felesleges.
39.
39.
Én csak azt utálom, amikor az időmet rabolják. Rohadtul nem szeretem. Ez a film pedig egy időpocsékolás. Ennél izgalmasabb történeteket ötlöttünk ki öcsémmel fakardokkal gyerekként... Vicc.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...