Több Star Wars-sorozat is készül a Disney-nél

  • Írta: fojesz
  • 2018. február 8.
  • Cooltúra
Link másolása
Az eddig sem volt titok, hogy a Disney élőszereplős sorozatot készítene a Star Wars alapján, a minap azonban arra is fény derült, hogy több projekt is csőben van a cégnél. Természetesen mind a saját streaming szolgáltatásában debütálhat majd.

A Disney vezérigazgatója, Bob Iger a befektetőknek árult el néhány részletet a témában, miután arról kérdezték, hogy a Trónok harca alkotói miért nem sorozatot készítenek a Star Wars alapján. Iger válasza szerint régóta folytatnak tárgyalásokat a Benioff-Weiss párossal, akik mindig is egy filmsorozat elkészítésében voltak érdekeltek. Az új mozikról persze nem sokat tudunk még, annyit azonban elárult, hogy ezek a Star Wars-mitológia egy bizonyos eseményéből indulnak majd ki.

Iger ezen a ponton szögezte le, hogy készül náluk "néhány" tévésorozat is, ami azért érdekes, mert korábban csak egyetlen élőszereplős sorozatról beszélt a cég. Ezek egyébként mind a Disney saját streaming szolgáltatására készülnek, amely várhatóan 2019-ben indul el: mint ismert, a cég egy saját platformra költöztetné a saját gyártású tartalmait a jövőben, így például a Netflix kínálatából is kiveszi majd a Star Wars-filmeket. A szolgáltatás havidíja "lényegesen" alacsonyabb lesz az ígéretek szerint, mint a riválisoké.

Iger azt mondta, több tehetséges alkotóval is tárgyalnak az új sorozatok kapcsán, és amint nyélbe ütnek egy üzletet, további részleteket is hallhatunk majd.

5.
5.
ollie92
Inkább befejezhetnék a kibaszott CloneWars 7. és 8. évadát, amit lemeszeltek ! Miértnem azt teszik amit a rajongók várnak ?
4.
4.
wolfwarrior
Elegetek van már a Star wars-ból? nem érdekel addig nyúzzuk amíg pénzt tudunk belőle kierőszakolni!
-Disney
3.
3.
Hab
#2: Nem tetszik ne nézd, én se nézem a rajzfilmeket, bár a Klónok háborúja még nem is olyan rossz, bezzeg a Rebels.
2.
2.
Death-Wanderer
Marketing, Marketing, elégedett vàsàrlòk... jah nem... , Marketing..... (O.W) Eddig semleges voltam a Starwars ban . Ok hagyjuk hogy a fanok élvezjedjenek. Reggelente hulladék klonok hàboruja hülyeség. Ok ennyi kell... gondolom én.... àt lehet kapcsolni. De basszussssss már megundorodtam a frennnncsàjjjztóllll.
1.
1.
Blueberry
De jó lesz nekünk :) filmeket már megerőszakoltak,most jöhetnek a kispórólt sorozarok
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...