A mai napon bejelentette a Bandai Namco, hogy a nemsokára érkező Dark Souls Remastered hálózati tesztje PlayStation 4-en és Xbox One-on május 11-től kezdődően május 12-ig tart. Az érdeklődőknek tehát jó lesz sietni, mivel az esemény alig két napig tart.
A teszt mindenki számára ingyenes lesz, ám ahhoz, hogy kipróbálhassuk a játékot, mától, vagyis május 1-től legfeljebb május 7-ig előre le kell töltenünk a programot, ugyanis a teszt alatt erre már nem lesz lehetőség. A hálózati teszt célja, hogy a multiplayer szervereket „akció” közben is kipróbálhassák, és így azok később a lehető leghatékonyabban működhessenek.
Annyit már előre tudni lehet, hogy a tesztkliens mérete nem lesz túl nagy, megközelítőleg 3 GB letöltésével kell számolnunk. A játék egyébként május 25-én érkezik PlayStation 4-re, Xbox One-ra, PC-re és - ahogyan arról korábban már írtunk - némi késéssel még a nyár során Nintendo Switch-re.
De ha ekkora konzolos, honnan tudja, hogy probléma volt vele?
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.