A Sony Santa Monica sosem csinált titkot belőle, hogy korántsem volt egyértelmű döntés eredménye, hogy az új God of War körítését a skandináv mitológia szolgáltassa. Barlog a Devcomon tartott előadásában kifejtette, hogy a hindu, az inka és az egyiptomi mondavilág is szóba jött a játék tervezésekor, míg végül csak az utóbbi maradt versenyben.
A csapatot megosztotta a kérdés, Barlog elmondása szerint 50 százalék esélye volt, hogy az új God of War az ókori Egyiptom felé vegye az irányt, végül pedig neki kellett meghozni a végső döntést - az eredményt pedig ismerjük jól. Az előadás igazi érdekessége az volt, hogy miután az egyiptomi körítéssel komoly esélyesként számoltak a fejlesztők, már concept artokat is készítettek a grafikusaik, ezek közül pedig egyet meg is osztott a mester, íme:
Mit szóltok hozzá? Akárhogy is, így sem jártunk rosszul, hiszen az új God of War milliók szívébe lopta be magát. Nekik üzenjük, hogy épp ma érkezik a játék New Game Plus módja, ne felejtsék el letölteni!
Az semmit nem jelent. Egyértelműen úgy fest, hogy az ott bizony Kratos, aki Atreus ölében haldoklik...plusz mintha a világkígyó is ott lenne. Persze megvan az esélye, hogy mégsem ő az, de ha így is van, azt nem a youtube elmélet gyárosainak fogom elhinni, hanem majd a saját szememnek.
!!!!!SPOILER!!!!!
SPOILER! a kígyó Atheus fia! SPOILER!!!
SPOILER!!!!!!!!!!!!!!
Nem Kratos lenne majd halála után a Világ Kígyó, Loki jóvoltából?
SPOILER VÉGE!!!!!!!!!!
Meg hàt elèg èrdekes lett volna egyiptomot "csőjàtèkba" szorìtani.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.