Véget ér a PlayStation 2 szervizelése

  • Írta: zoenn
  • 2018. szeptember 5.
  • Hardver
Link másolása
Csaknem két évtizedig tartott a PlayStation 2 támogatása, a Sony úgy döntött, hogy szeptember 7-től leállítja a konzol ügyfélszolgálatát, így a jövőben már nem is javítja meg az elromlott masinákat. Egy korszak ért véget.

Nagy meglepetésként nem ért minket a hír, lévén a PS2 gyártása már 2013-ban véget ért, azonban miután minden idők legnagyobb darabszámban eladott konzoljáról van szó, illik róla megemlékezni. A Sony Japan közlése szerint az elromlott konzolokat augusztus 31-ig lehetett elküldeni a hivatalos szervizbe, ám szeptember 7-től bezárják a PS2 ügyfélszolgálatát és a gépek javítását is befejezik.

Aki ezentúl is használja a klasszikus masinát, saját magának kell megoldania a javíttatását, legalábbis addig, amíg lehet kapni cserealkatrészeket. Maradnak tehát a nemhivatalos szervizek, vagy a "szereld magad" megoldás.

A Sony a közelmúltban ünnepelte az 500 milliomodik eladott konzolt - ebből a számból vastagon kivette a részét a PlayStation 2 is a maga 158 millió egységével.

15.
15.
mustang74
Én azt se tudtam, hogy a Sony egyáltalán foglalkozik vele.
Javítás nem egy nagy kunszt!
14.
14.
Fata Morgana
#10: Nekem is az asszimetrikus analóg kiosztás a kényelmesebb ezért is vettem egy Nacon-t a PS4-hez a kábel nem zavar van vagy 3 méter.
Az XO-hoz vettem egy Play & Charge kitt-et ami jóval hosszabb ideig bírja mint a PS4 kontrollere kb.5x annyi ideig.
Így viszont minden probléma megoldódott nincs olyan hogy bármelyik gépnél játék közben kell tökörészni.
11.
11.
godach
10.
10.
godach
#8: Én is sokkal jobban kedvelem az asszimetrikus analóg elhelyezést.
Régebben pont volt egy kis baráti vitám, miszerint elég ciki, hogy az Xone de főleg a Pro nem képes akkut rakni a kontrollerbe.
Bevallom, nem is hiányzik. Tömve vagyok otthon tölthető akkuval, viszont a kontrollert vagy elfelejtem vagy lusta vagyok este már kikelni és rárakni a dokkolóra. Nincs is ezzel nagy gond, csak a fránya ps4 mindig akkor merül le, amikor kellene (pedig marhajó az akksi benne) és amikor vezetékre dugva kell használni, annyira zavar, hogy az hihetetlen.
9.
9.
#1: Hat nem tudom, ps1-et 3000 korul lehet kapni, ps2 se lesz maskepp kesobb. Inkabb a jobb es ritkabb jatekok amik dragabbak.
5.
5.
strike19
Ilyen rózsa szín PS2 kellet volna vennem. Most sokat érhet.
4.
4.
Extol
Utángyártott alkatrészeket is biztos árulnak a weben
3.
3.
zozo76hun
Azert a ket -eleg kozel levo- analog karert olni lehetett volna. Nekem akkor (meg most is megvan) XBOX (classic/original) volt, csak lestem a havernal hogy a "nagy" ps2 hogy kaphatott ilyen gagyi kontrollert. Fenyevekre volt az elso XBOX kontrolleretol (Controller S). Azert a DS4 mar elegge jo lett (az elejen kicsit kinlodtam vele, ma mar gond nelkul jatszom mindket konzollal -ps4 pro/xbox one x-), de azert egy fokkal meg mindig az XBOX ONE X kontrollere viszi a primet, legalabbis nalam.
1.
1.
Juha
Basszus, 8 éve találtam egyet, működőképes is, azóta gondolkozom a beüzemelésén, játék nem volt hozzá. Most legalább felmegy az ára, majd eladom alkatrészenként 5 év múlva :-)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...