HWSW: Az Xbox-kontroller mindent visz PC-n

  • Írta: Shifty
  • 2018. szeptember 28.
  • Hardver
Link másolása
A Steam felhasználói között az Xbox-kontroller a legnépszerűbb, de a Steam Controllerrel játsszák messze a legtöbbféle játékot. A Valve kutatása szerint a DualShocknak sincs mit szégyellnie.

Noha a PC-s játékosok, különösen az FPS játékok esetében szeretik a konzolhasználók orra alá dörgölni az egér-billentyűzet kombó előnyeit a kontrollerekhez képest, sok esetben maguk is valamilyen hasonló vezérlőt használnak. A Valve kutatásában a kontrollerrel játszó Steam-felhasználók szokásait vette górcső alá, megvizsgálva, hogy jellemzően milyen konzolos vagy egyéb vezérlőt csatlakoztatnak a játékosok PC-hez.

A kutatás a 2015-ben rajtolt, mára Steam Input névre hallgató funkció adataira épít, amellyel a felhasználók különböző beviteli eszközeik gombjait vagy egyéb kezelőszerveit az egyes címekhez szabott beviteli jelekké, például billentyűleütésekké alakítja. A létrehozott konfigurációkat a felhasználók meg is oszthatják egymás között - ezekre az elmúlt három évben összegyűlt, megosztott információkra építette fel a Valve frissen közzétett kutatását. A cég így nemcsak azt tudta meg, hogy mely eszközöket kedvelik inkább a felhasználók, de azt is, hogyan használják azokat.

Ha érdekelnek a felmérés további részletei, olvasd el a teljes cikket a HWSW-n!

67.
67.
Back2U
#66: Nagyon igyekeztem :D
66.
66.
supair
#61: Ezen beszartam a röhögéstől!!!!!!!Szebbé tetted a napom.
61.
61.
Back2U
#58: Jó, azért a helyzet nem ennyire rossz, a One kontrollere tényleg jobb.. de adjuk meg a DS4-nek járó kellő tiszteletet: még egy kombájnhoz is elmegy!!
59.
59.
madSci
#58: És így legalább ennyi aprócska öröm jut manapság egy szomorú Xbox fannak. Már megérte.:)
58.
58.
supair
A ps 4 kontrollere tökéletes!...……...egy kapálógéphez.
55.
55.
Heldengeist
#54: Te meg olyan listát nézel, amiről lehagyták a ZX Spectrumot. Embereld már meg magad, légy szíves! :P
54.
54.
PaprikaJancsi
#53: Nem értem mit kapálózol egyértelműen a Gamecube a nyerő xD
53.
53.
Heldengeist
#52: Milyen felsoroltak közül? Kerestél valami saját felsorolást, ami kihagyja a Microsoft kontrollereit? Mert akár honnan nézzük az X360 kontrollere az első.
46.
46.
Back2U
#45: Ettől még a DS4 az első. Innentől lehet kapálózni hogy melyik a jobb, de a tények magukért beszélnek.
45.
45.
Heldengeist
#44: Felteszem ez abból adódik, hogy a PS4-ből több mint kétszer annyit adtak el és sokan PC-hez is használják a hozzá kapott kontrollert. És ehhez képest van egy hajszálnyi előnye a PC-n használt kontrollerek körében.

Ami meg az X360 kontrollert illeti, aki megvette az előző generációban (mint pl én is) vagy tovább használja mert kihagyta a One-t, valószínűleg nincs sok motivációja lecserélni One kontrollerre, mert annyival nem jobb.

Vagyis a DS4 relatív jó szereplése nem a kontroller minőségére fordítható le, hanem hogy a konzol letarolta ezt a generációt.
44.
44.
madSci
Nem tudom, elolvasta-e bárki a vonatkozó cikket a konkrét adatokért. Nem mindegy.
Stat:
régi XBox360: 27,2 millió - 45%
Ps4 dual-shock: 12,2 millió - 20%
Xbox One: 11,5 millió - 19%
Azaz a régi X360-as viszi a prímet, ami az előző generációból valóban nagyon jó, az újak közül meg valamivel a PS4 a nyerő.
Csak a tények kedvéért.
43.
43.
PaprikaJancsi
#42: "Micrifosss ezen ne csodálkozzunk!"

Gratulálok az értelmes kommentért. 1. A Microsoft platformja, a PS4 sem dob fel Xbox-os kiosztást. Ps Now is csak Ps kontrollerrel működik, bár Sonyfoss ezen ne csodálkozzunk.
2. Xbox kontrollert használnak a legtöbben, hülyék lennének a fejlesztők PS-es kiosztást használni.
42.
42.
kexiaxel
Én ps4 kart használok.
Valószinüleg azért nyerő mert mindegy milyen controllert használsz az xbox kiosztását látod x,a,y stb... zavarja a játékost és már ennyiből is kényszeríti az xbox controllere.
Micrifosss ezen ne csodálkozzunk!
40.
40.
Csoki80
#38: Úgy szokta hívni a köznép, hogy tölthető elem, mert a formája olyan. Nem érdemes a tömegekkel vitatkozni ;-)
37.
37.
#34: Az x360 kontroller (nem, nincs xboxom egy konzol eleg) nalam elmegy siman 20+ orat aldis sony elemekkel.
Azt amit kiszedtel, meg le lehet jobban farasztani utana meg massal (tavrecsego, ora, led vilagitas, stb)
Aztan osszegyujt es bevisz mediamarkt.
36.
36.
#24: A 4 ora elegge karcsu.
Ott mar megfaradt az aksi.

Fulessel, rezgessel is birja nalam min 6 orat.
Fules nelkul meg 8 korul.
Amugy kaphato par ezerert nagyobb aksi bele.
Ha ennyit jatszol megeri cserelni.
Most csak ezt talaltam hirtelen.
https://www.ebay.com/itm/2x-Rechargeable-Battery-for-PS4-Controller-2000mAh-Replacement-Charging-Cable/201349756138?hash=item2ee16174ea:g:9z4AAOSwEzxYPR08

Nem egy rocket science szetszedni.

De volt, hogy egy 10400-as powerbankot dugtam ra mert jatek kozben kezdett vartyogni.
Jatek kozben cirka 30 perc alatt telenyomta.
35.
35.
Back2U
#34: Tényleg eltévesztettem, bocsánat. Ezekben igazad van
34.
34.
ADMlN
#24: A szó amit keresel az az "ökológiai", mert olyan, hogy "biológiai lábnyom" nem létezik.
De ha már ennyire környezettudatos vagy, akkor egy gyors matematikai feladvány: annak a ténynek a tudatában, hogy az akkumulátorok élettartamát feltöltési ciklusokban mérjük, melyik akkumulátor fogja hamarabb a szemétben végezni?
a, az amelyiket 4 óránként kell tölteni
b, az amelyik akár 50 órát is bír egy feltöltéssel

Ha ehhez még hozzáveszed, hogy az Xbox controller-ben 10 másodperc alatt lehet cserélni az egyedi Xbox, vagy a szabványos AA akkumulátort, a DS4-éhez meg csavarhúzóval lehet csak hozzáférni és kizárólag a saját PS controller akkumulátorát fogadja be, gyorsan meg lehet állapítani melyiket tervezték felhasználóbarátabbra.

Természetesen így az Xbox controller + tetszőleges akkumulátor megoldás drágább mint a DS4, de engem személy szerint az a plusz pár-ezer forint nem vág földhöz azért, hogy a jobb és kényelmesebb megoldást használjam.

#23: A Nacon kontrollere nagyon tetszik, de vezetékles gamepad-et utoljára a 90-es években használtam és nem tervezek visszatérni. :D Kényelmetlen, zavaró és veszélyes dolog keresztüllógatni egy kábelt a nappalin.
33.
33.
frankdelgado
#32: Lehet a ds4 ben akksit cserélni, szerszàm mek kis ügyesség kell hozzà. Azt nem értem h ezt miért nem tették alapbol cserélhetővé h könnyen, gyorsan lehessen cserêlni...
31.
31.
Fata Morgana
#30: Nem fogod megbánni a vételt, további jó játékot kívánok.
30.
30.
Back2U
#28: Terveztem venni egy nacont én is, de most éppen rácsavarodtam a PC-re, szóval várok vele.
28.
28.
Fata Morgana
#27: Szerintem ennyi bőven belefér 7,500Ft ha az elemek árát számítja az ember akkor 1-2 hónap és megtérül az ára, nem a 4 órás játékon van a hangsúly hanem azon hogy 4 órát bír ami egy csapatalapú mmorpg-nél 1,5-2,5 óra a játékot jelent (4órából) a többi dumcsizás ökörködés.
Az akkunál nem kell töltögetni ha csak napi 4 órát játszok akkor hetente 1 feltöltés ami azért spórolásnak minősül szerintem.
A PS4-hez egy Nacon-t vettem az sosem fog lemerülni.:)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...