Az alábbi videót a Sonyt képviselő Sid Schuman prezentálja, és a kötelező marketinghablaty mellett az is kiderül belőle, hogy mit rejt a PlayStation Classic csomagolása. Nagy dolgokra persze nem érdemes számítani, azonban nem árt tudni, hogy a magán gépen kívül kapunk még két kontrollert (helló, lokál multiplayer!), egy kétméteres HDMI-kábelt, valamint egy USB-kábelt. Utóbbin keresztül kapja a gép az áramot, üröm az örömben, hogy a hálózati adaptert már nem tartalmazza a doboz.
A PlayStation Classic december 3-án érkezik, 100 eurós áron. A játékfelhozatalt erre találjátok, és ha már itt tartunk, érdemes utánaolvasni annak is, hogy milyen emulátort használ majd a kicsike.
Update! A PlayStation Blogra kikerült egy FAQ, amelyből minden kiderül, amit technikai fronton tudnod kell a PlayStation Classicról. Íme:
- A gép 5,8 x 1,3 x 4,1 hüvelykes, 45 százalékkal kisebb, mint az eredeti PlayStation.
- A súlya 170 gramm, a kontrollerek egyenként 139 grammosak.
- A HDMI-kábel két méter, a kontrollerek kábele másfél méter.
- A PlayStation Classichoz csak a saját kontrollerei használhatók, a DualShock 4 nem.
- A játékok egyenként 15 mentési helyet ígérnek.
- A gépen lévő Reset gomb a főmenübe dob, és automatikus mentést csinál.
- Az eredetileg két lemezen megjelent játékok (lásd Final Fantasy VII) virtuális lemezei között az Open gombbal válthatunk.
- A System Link nem működik, de néhány játék támogatja az osztott képernyős módot.
- Habár hálózati adapter nem jár alapértelmezetten a géphez, USB-csatlakozón (5V, 1,01A) keresztül is tölthetjük.
- A PlayStation Classic nem tud csatlakozni a PlayStation Networkhöz, és új játékok sem várhatóak hozzá.
- Elindításkor az eredeti PlayStation jól ismert szignálja hangzik fel.
- A konzol a 480p és 720p felbontásokat támogatja natívan, a magasabb felbontások felskálázással érhetők el.
A multiplayert támogató játékok listája:
- Battle Arena Toshinden
- Cool Boarders 2
- Destruction Derby
- Intelligent Qube
- Mr. Driller
- Ridge Racer Type 4
- Super Puzzle Fighter 2 Turbo
- Tekken 3
- Tom Clancy’s Rainbow Six
- Twisted Metal
Ám egy valami nem tetszik ezzel a géppel, az pedig az ára! Most komolyan 100 EURO???? Nem kicsit drága!
Fojesz, rendelj nekem is kettőt hasonló áron, egyet az asszonynak, egyet nekem, a gyereknek még nem kell magángép, nem kényeztetjük el. Lokál MP-hez meg odautazunk, ahol a másik épp van! :-)
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.