A Last Year: The Nightmare hűen idézi a Friday the 13th: The Game és a Dead by Daylight játékmenetét. Itt is egy fiatalokból álló csoport menekül a rettenthetetlen gyilkos karmai elől, akit szintén egy játékos irányít majd. Az ötfős tinibrigád célja az, hogy életben maradjon, végezzen a pszichopatával, vagy elmeneküljön a helyszínről, míg a gyilkosnak az árnyak közt meglapulva kell megölni a fiatalokat, lehetőleg egyenként.
Az 5v1-es felállásra épülő multis anyag még 2014-ben mutatkozott be, és egy sikeres Kickstarter-kampányt tudhat magáénak. Több mint négyéves fejlesztést követően a végleges változat két hét múlva, december 18-án érkezik PC-re, pontosabban a Discord Store-ba. Egy ideig ott is marad, majd később más digitális boltokba is ellátogathat.
Az Elastic csapata 2019-ben konzolokra is elhozza a Last Yeart, bár konkrét platformokat még nem említettek.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.