A Sony tegnap tévesen értesítette a sajtót, miután Emmy-díjat vihetett haza: a kitüntetést nem a PS3-as SIXAXIS, hanem a PS2 Dual Shock kontrollerért kapta a cég.
A Televíziós Művészetek és Tudományok Nemzeti Akadémiája Emmy-díjjal jutalmazta a Playstation 3 új, SIXAXIS névre keresztelt kontrollerét - büszkélkedett ma a Sony.
A díjat a "Technology and Engineering" kategóriában zsebelte be a japán nagyvállalat, a kontroller forradalmi megoldásainak és a technológia jövőbe mutatásának elismeréséül. Gratulálunk hozzá!
Frissítés: A Sony tegnap tévesen értesítette a sajtót, miután Emmy-díjat vihetett haza: a kitüntetést nem a PS3-as SIXAXIS, hanem a PS2-es Dual Shock kontrollerért kapta a cég. Többen is jelezték alant meglepődve a helyzet megváltozását, magunk sem értjük miként érthette félre a Sony azt, hogy miért térhettek haza győztesen a díjátadóról. Azonban ez még nem minden: mint kiderült az Emmy csak az analógkarokért járt, a díjon osztozkodni kényszerültek a Nintendóval az általuk kitalált D-Padért.

"Törölni fogom az egész gamekapocs web oldalt" -----ezen nagyon szakadtam LoooL
Mostanában nem annyira szimpik nekem...
Itt zártam le a vitát, minden egyes kommented szűklátókörüségre vall, tényleg nincs fogalmad az egészről.
Amit lássunk be, megérdemelt.
Válaszolj a következő kérdéseimre: miért is jobb a PS2 kontrollere? Mitől jobb igazán? Mi az kormány joystik? (Megsúgom: Wii-irányítóval ugyanolyan élvezetesek az autósjátékok, mint más gépeken.) A Wii használható mozgásérzékelés nélkül is: miért ne készülhetne normális focis játék rá? (Tudtommal egyébként nem is létezik focis játék Wiire, de még csak be sinsc jelentve rá - amerikai foci van.)
Még egyszer mondom: itt nem a teljesítmény számít. Ettől függetlenül jó gépnek tartom ugyanúgy az összes konzolt, mindegyiknek vannak előnyei és hátrányai - csak nem vagyok elvakult.
Másfelől a Nintendo Wiiről már kezdetek óta tudjuk, hogy milyen kontrollere lesz, miután a PS3-as sixaxist az idei E3-mon (ott voltunk) jelentették be, miután a korábbi "bumeráng" vezérlőt dobták a kukába. Akkor még szó sem volt mozgásérzékelésről.
De mint lejjebb is mondta valaki, lényegtelen ki lopott kitől, enélkül nem fejlődne az ipar.
Egyébként meg lehet, hogy lopott, de azt vegyük figyelembe, hogy a Wii kontroller mozgásához kell egy kütyü a TV tetején, míg a PS3 kontrolleréhez nem kell. Ellenben a PS3 kontrollert nem arra találták ki, hogy hadonássz vele, ebból a szempontból a Wii a nyerő. Szóval azért megsem tök ugyanaz a kettő, és a PS3 kontrolerje nem akar olyan lenni mint a Wii.
Az, hogy mozgás érzékelős meg szvsz tök jó. Nem értem miért fikáz mindenki nagy mellel, amikor ez tényleg csak jó lehet jópár játéknál. Na és ha lopta? Legalább ilyen is van.
de a sony facan lekopintota
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.