A Razer még 2015-ben vásárolta fel az Ouyát, de az üzlet mögött már akkor is az a szándék húzódott meg, hogy a cég felhasználói bázist akart szerezni saját megoldásának, a Forge TV-nek, illetve a MadCatz Mojónak is. Ezzel ugyan még lélegeztetőgépen tartotta az Ouyát a Razer, de most végleg kihúzzák a dugót, a vállalat ugyanis úgy döntött, hogy leállítja a játékboltját és a különböző online szolgáltatásait is. A döntés ráadásul nemcsak az Ouyát érinti, hanem a már említett Forge TV-t és MadCatz Mojót is.
A bejelentés szerint 2019. június 25-ig élnek majd a szolgáltatások, addig vásárolhatunk, illetve minden funkciót elérünk, utána viszont azoknak a játékoknak, amelyek online vásárlás-ellenőrzést követelnek meg az indításkor, azoknak búcsút kell intenünk. Ez esetben azt ajánlja a Razer, hogy vegyük fel a kapcsolatot a fejlesztőkkel, akik további tájékoztatást tudnak majd adni. Azok a játékok is elvesznek, amelyeket eddig nem töltöttünk le, ugyanis a profilunkat is törli a Razer. A cég azt ajánlja, minden ilyen játékot töltsünk le az adott határidőig.
Az Ouya pályafutása még 2012-ben vette kezdetét, amikor a Kickstarter egyik legnépszerűbb projektjeként közel 8,5 millió dollárt kalapoztak össze a készítők. A konzol végül 2013. június 25-én debütált, 99 dolláros árcédulával, de a pocsék eladások miatt hamar elhalt az érdeklődés a megoldás iránt. A cég 2013 és 2015 között további 25 millió dollárnyi kockázati tőkét tudott bevonni, de ez sem volt elég a túléléshez. Ekkor jött a Razer, akit a hardveres rész nem is érdekelt, azt nem vásárolta fel.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.