E3 2019: PC-re is 2020 végén jön a Halo Infinite

  • Írta: Shifty
  • 2019. június 13.
  • Megjelenés
Link másolása
A Microsoft E3-as konferenciáján derült ki, hogy a Project Scarlett nyitócímeként jövő év végén, a karácsonyi szezonban jelenik meg a Halo-sorozat új fejezete, az Infinite. Nem kell aggódni, a PC-s változat is akkor érkezik.

Az Inside Xbox livestream során Chris Lee, a Halo-sorozat egyik rendezője megerősítette, hogy a Microsoft konferenciáján levetített előzetes nem CG volt, hanem tényleg a játék motorjával rögzített in-engine felvételt láthattunk. Emellett azt is elárulta, hogy a Slipspace engine a Microsoft egyik legerősebb jelenlegi toolsetje és lényegében a Halo-sorozat következő tíz évét alapozzák meg vele.

Lee azt is elmondta, hogy a játék egyszerre jön PC-re, a Project Scarlettre, Xbox One-ra, Xbox One S-re és Xbox One X-re is, vagyis a 2020 karácsonyára tervezett premier mindegyik platformot érinti.

A rendező azt is elárulta, hogy a bemutatott előzetes a játék nyitánya lesz, a benne szereplő pilóta pedig egy új szereplője lesz a Halo-univerzumnak. Az Infinite-ben pedig bőven fordítanak majd időt arra, hogy elmagyarázzák, ki is a karakter és milyen szerepe van a történetben.

8.
8.
user101
Ugyan be ne dőljetek neki, nem tellik gamepassra... Indítsunk petíciót, hogy crytek kapjon 1 dolláros bundle változatot, mint hátrányos helyzetű gamer és akkor lesz az aknakeresőn kívül még egy legális játéka... :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...