Pletyka: készül a Mass Effect-trilógia remastere?

  • Írta: Baloo
  • 2020. május 7.
  • Pletyka
Link másolása
Az Electronic Arts elhintett néhány apró infómorzsát az aktuális üzleti évével kapcsolatban. Eszerint készülőben van több - még be nem jelentett - játékuk is, amelyek nem az évente megjelenő sportcímeikhez köthetőek.

A jelentésben ugyanis kiemelték, hogy 2021. március 31-ig szeretnének tizennégy játékot megjelentetni, ezek között van a Burnout Paradise Remastered már bejelentett Nintendo Switch-változata, a Command & Conquer Remastered PC-re és a Medal of Honor VR.

A felsorolásban ennél is izgalmasabb azonban, hogy a szokásos FIFA-Madden-NHL triumvirátus mellett négy darab címre az EA külsős partnereitől, valamint egy HD-játékra is utalnak. Itt talán az utóbbi az érdekesebb, mert könnyen lehet, hogy sokunk álmát, a Mass Effect-trilógia újrakeverését tervezi napvilágra hozni a kiadó - erre egyébként voltak már árulkodó jelek a múltban, és a VentureBeat is erre tippel.

Az újrakevert kiadással talán a PlayStation-játékosok járnának a legjobban, ugyanis mind PC-n, mind Xbox One-on könnyen tudunk játszani az alaptrilógia részeivel, míg a Sony táborában, ha a nem tartottuk meg a PS3 gépünket, akkor nincs módunk újraélni Shephard kalandjait. Ettől függetlenül gondolom, senki nem idegenkedne egy rendes remasterkiadástól, amellyel remélhetőleg a kor elvárásainak megfelelően, 4K-ban és 60 fps mellett élhetnénk újra az űreposzt.

39.
39.
user101
Pedig mennyire igaz, hogy a Mass Effect "Dumb&Dumber szindrómában" szenvedett a végére, pontosan, mint a Dexter, vagy a Trónok Harca, de említhettem volna Lost-ot is :(((

Így pedig az egész szarnak tűnik ( tudom, hogy nem az, de keserű szájízzel már késő bánat... )

A remasterről meg annyit, hogy az EA-ról beszélünk: egyenes út a pénznyomdába, hozzáadott érték nélkül !!! :(((
38.
38.
kryszisz
#36: Pff...sznobizmus rulez. Menj, nézd meg 5x-re a Sátántangót akkor.
36.
36.
#35: Az összes felsorolt sorozat tipikus agyatlan amerikai középosztálynak készült trágya.
35.
35.
kryszisz
#32: Ez egy gyönyörű hasonlat volt, szerintem jövőre érettségi tétel lesz irodalomból. De tegyük fel, hogy igazad van. Akkor tehát szerinted például a Dexter mind a 8 évada egy sz@r csak azért, mert az utolsó 5 percben favagót csinálnak szerencsétlenből? Vagy a Trónok harca teljes egészében mehet a fenébe 2 elcseszett évad miatt? Vagy az Így jártam anyátokkal? De végső soron a Life is Strange is egy átb*szás, hisz ott is csak a legutolsó döntés számít a befejezést tekintve, holott a játék végig a választások fontosságát hangsúlyozza. Folytathatnám a sort napestig, de szerintem érted a lényeget:)
32.
32.
"Szóval elismerem, hogy az elégedetlenkedőknek igazuk van, viszont azt továbbra is tartom, hogy ekkora gyűlölködést messze nem érdemelt volna a játék az utolsó kb. 20 perc miatt."

Már bocs, de ha én eszek egy marhasültet és az utolsó szeletnél veszem észre, hogy a szakácsnő tamponja is benne van a szószban akkor az egész szeletet ki fogom hányni...
31.
31.
kryszisz
#29: Amúgy te és PiszkosFred mondja jól, hisz tény, hogy nem ez lett ígérve a döntések kapcsán. És az egy dolog, hogy nekem tetszett a befejezés, de az is biztos, hogy nem az általam vázolt művészi elgondolás miatt lett olyan amilyen, hanem:
1: a 3. részen dolgozó írónő le se sz@rta, hogy hova akarta Drew Karpyshyn kifuttatni ezt az egészet. (Ha a mester fejezi be a trilógiát ez a Cruicible-ös nonszensz például tuti nem lenne benne.)
2: baromira nem maradt idejük arra, hogy ezt a "minden döntésnek következménye van" dolgot implemntálják, ez már játék közben is kiütközött, pl. a rachni királynő esetében.
Szóval elismerem, hogy az elégedetlenkedőknek igazuk van, viszont azt továbbra is tartom, hogy ekkora gyűlölködést messze nem érdemelt volna a játék az utolsó kb. 20 perc miatt. Addig ugyanis egy emlékezetes pillanatokkal teli, sodró lendületű, epikus kalandot kaptunk (tudom buzis, de elismerem, hogy 1-2 jelenet után szem nem maradt szárazon), amely méltó az előző részekhez. Na és ott van ugye a Citadel, ami simán a legjobb DLC amivel valaha játszottam (igen, a Blood&Wine ellenében is, bár azt inkább expanziós pakknak tartom), szívvel-lélekkel készült a rajongóknak, ez minden porcikáján látszott. Felejthetetlen élmény volt:)
30.
30.
shatterhand
Nemáá, remélem a dead space lesz inkább.
29.
29.
SLi
#27: igen ez lehet egy művészi döntés, és van abban valami amit mondasz, nekem sem volt komoly problémám vele, (de azt se mondom hogy jól sikerült volna, még ha a szándékot értem is)
de ez magával hozza az elégedetlenséget a közönség java részénél, hiszen a cselekmény lezárása teljesen szembe ment a történet elején tett "ígéretekkel" , ami alapvető történet vezetési hiba, a nagy elégedetlenség másik oka meg hogy sokan tényleg csak a fan service-t várnak el
28.
28.
PiszkosFred
#27: > Persze értem én, hogy sokan a döntéseik következményeit szerették volna viszontlátni az endingben, de pont az élettapasztalataim miatt nem bánkódtam annyira a hiányuk miatt.

Nem feltétlen a önmagával a "hiánnyal" van a gond, az talán fel sem tűnt volna annyira. A gond az, hogy be lett ígérve egy teljesen komplex, korábbi részekből (is) származtatott végjáték, amely nem valósult meg. Na ez volt az, ami miatt sokan felcsattantak.

Ha nincs az egész beígérve és nincs külön hype arra, hogy "minden döntésed számít", akkor nincs ekkora gond. Nyilván a "minden döntésed számít" alatt senki sem arra gondolt, hogy most "plusz 10 pont" hadsereget ér ha XY életben maradt az ME1-ben, hanem több tényleg változatos, döntéseinknek megfelelő önálló endingekre. Hogy felállva a végén a katarzis után azt tudd mondani, jövő héten újrakezdem, mert most azt akarom, hogy... :)

De lehet tévedek.
27.
27.
kryszisz
#26: És nem pont ilyen az élet is? Én is tök frankón elterveztem már sok mindent az életben, döntéseket hoztam az ügyben, és végül nem lett belőle semmi. Van, hogy az utolsó pillanatban fuccsolt be valami. Ez így működik. Persze értem én, hogy sokan a döntéseik következményeit szerették volna viszontlátni az endingben, de pont az élettapasztalataim miatt nem bánkódtam annyira a hiányuk miatt. A Cruicible már egy másik kérdés, az valóban olcsó húzás volt.
26.
26.
bitbandita
#20: A problémájuk nem ez volt, hogy nem verte szét a reaper inváziót, vagy hogy nem volt happy end, hanem az, hogy elhitette az emberrel, hogy az ending figyelembe veszi a korábbi döntéseit a karakternek, ehelyett kaptak három (eredetileg kettő, csak aztán kibővítették) befejezést, amit gyakorlatilag egy kaptafára húztak fel. Egyik. A másik, hogy abban az utolsó 15-20 percben, amikor Shepard a Catalysttal beszélget, elhangzik több olyan dolog, ami szembemegy a Mass Effect Univerzum addig lefektetett logikájával, szabályaival. De nem csak a konkrét befejezés volt a gond sokaknál. Már az rengeteg embernél kiverte a biztosítékot, amire a sztorit kifuttatták. Nevezetesen a talált szuperfegyverről van szó, ami valljuk be, tényleg a legolcsóbb írói húzás, amikor a megölhetetlen, legyőzhetetlen ellenfél már bevégezné a dolgát, és akkor előkerül a a legyőzhetetlen-ölő szuperfegyver, amit hirtelen megtalál valaki.
Több dologgal is volt ott probléma, de speciel a flottát elsöprő, dicsőséges győzelemre vezető Shepard történetének hiánya nem tartozott ezek közé.
25.
25.
Hab
#20: Nekem azért tetszett az első rész loot rendszere jobban, mert bármikor cserélhettem, nem csak missionök között, mint a további részekben. Illetve a sztori is messze az első részben volt a legjobban kidolgozva. 2. rész története nem volt valami jó szerintem.
24.
24.
manderel
A gunplayen van mit csiszolni, ha a grafika csiszolása mellett erre rágyúrnának, már lenne értelme egy remasternek.
23.
23.
adamsfamily
#20: Ilyen szempontból az Andromeda se volt sajnos változatos.Ott is csak az a pár szett volt.Mondjuk talán a Fallout 3 és a New Vegas az,ami ilyen tekintetben jó példa lenne,vagy a Skyrim,vagy ha mindenképpen a Bioware alkotásai között kellene példát keresni,akkor talán a SW kotor lenne az egyik követendő példa.
21.
21.
KopyAti
Hát én ezzel várnék a helyükben az új konzolokig! De lehet, hogy ez is a terv.
20.
20.
kryszisz
#17: Hát, sajnos az elenyésző kisebbség közé tartozunk ezzel a véleménnyel. De nekem speciel sokkal nagyobb csalódás lett volna, hogy ha az endingben Shepard septiben összeverbuvált serege szétveri a reaper inváziót, majd a Normandy tovaszáll a naplementébe. Na az nem tetszett volna. Lehet, hogy a szükség szülte a befejezés(eke)t, amit végül kaptunk, de kifejezetten tetszett, hogy a Bio húzott vele egy váratlant, ha valaki megélt már ezt-azt, akkor tudja, hogy a tervek, elképzelések csak nagyon ritkán jönnek be, ezt pedig a befejezés nagyon is szépen szemléltette. Na meg ott van az indoctrination theory ugye, amit tudtommal se nem cáfolt, se nem erősített meg a BioWare, azt figyelembe véve pedig egy igencsak meta befejezést kaptunk. Plusz ahogy adamsfamily is írta, a Leviathan és az Extended Cut DLC azért szépen kibővítette a dolgokat.

#19

Mass Effect első része szerintem ebből a szempontból pont, hogy nem igazán brillírozott, mert soknak tűnt ugyan a loot, és számokat tekintve az is volt, de hamar szembetűnő volt, hogy annyira azért nem sokszínű a dolog, hisz lényegében az első pár órában megismert szettek esnek a későbbiekben is, csak egyre növekvő római számmal a nevük mögött, jelezvén, hogy erősebbek. Ez szerintem egy cseppet olcsó húzás volt, ellenben az Andromeda megoldása közel hibátlan, hisz neked kell kvázi kikutatnod és legyártanod a különböző fegyvereket/páncélokat, amelyek markánsan különböznek egymástól, és jól is néznek ki. Itt is van ugyan számozás, de sokat hozzáad a dologhoz, hogy dolgozni is kell az újabb verziókért:)
19.
19.
adamsfamily
#4: Ugyan így vagyok vele,viszont nekem eleinte nehéz volt megemészteni a 3. befejezését.Viszont a kiegészítőkkel valamelyest szerintem orvosolták a baklövésüket.A Leviathan dlc szerintem sokat hozzátett.
Viszont a 2. és a 3. részből és az Andromédából nekem hiányzott az első rész páncél és fegyver felhozatala.
Ha annyi loot lenne a következőben,mint a DA Originsben és a ME 1-ben voltmindezt a 3. rész játékmenetével,akkor szerintem az évtized akció rpg-jét szállítanák le.
17.
17.
Seeker54
#4: "Gamer "pályafutásom" egyik legmeghatározóbb játékai, és egyben a kedvenceim között is vannak. Igen, a 3 is, a befejezésével együtt, kövezzetek meg érte. " - Ugyan ez nálam is. A 3-nak a befejezésénél a 3 befejezési lehetőség előtt 20 percet ültem, pedig legbelül tudtam, hogy mit fogok választani...és azt is választottam és nem bántam meg. De persze utána megcsináltam ö többit is :) Azóta sem láttam ennyire jó befejezést. De, hát kinek mi...sok olyat olvastam, aki szerint nem jó a befejezés. Az biztos, hogy nem ilyenre számítottam, de pont ezért volt nagyszerű.
Egy biztos, ha jön ,én megveszem!!
10.
10.
Heldengeist
#7: Én meg épp az ellenkezője vagyok. Esetleg új platformra, ha nem kompatibilis, akkor oké. Például ha telefonra adnák ki (csonkolás nélkül), szerintem már elbírnák.
8.
8.
kryszisz
#7: És ugyanígy vagyok én is. Gyere, ássuk el magunkat, miattunk tart itt a játékipar:D
5.
5.
Heldengeist
De egyáltalán szüksége van-e ezeknek remasterre?
Ebből a generációból szerintem a legtöbb játéknak bővel elég egy patch, hogy rendesen kezelje a modern felbontásokat.
4.
4.
kryszisz
Gamer "pályafutásom" egyik legmeghatározóbb játékai, és egyben a kedvenceim között is vannak. Igen, a 3 is, a befejezésével együtt, kövezzetek meg érte. Imádnám, ha igaz lenne ez a pletyka. Annyi csak, hogy az első rész esetében a grafikán kívül a játékmenetbe is belepiszkálhatnának picit, mert az nem öregedett túl jól (főleg ami a harcot és a Mékót illeti). De a 2-3 a mai napig kiváló játékok, ott tényleg elég ha feljebbhúzzák a felbontást. Attól félek csak, hogy mivel EA, hiába adják ki mondjuk egyben a teljes trilógiát, elképzelhető, hogy a DLC-kért külön fizetni kell majd. Ocsmány húzás lenne, de simán kinézem belőlük.
3.
3.
Slik
#1: sajnos nem hiszem h akkora vevotabora lenne, h erdemes kb ujradolgozniuk az egesz jatekot az alapoktol
akinek kell az begyujti a 3 reszt ebben a hd packban es orul meg annak is
1.
1.
RebornSoul
Komolyabb remake kellene inkább neki. Uj engine, magas felbontasútextúrák, rombolható környezet, co-op mód (a játékostársak a választható companionokat irányíthatnák, használva az egyedi képességeiket, stb.), meg lehetne végre natív ultrawide támogatás, hogy ne modokkal kelljen szöszölni.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...