Az utóbbi időben egyre több megbízható infót szállító VGC most arról számolt be, hogy a Microsoft mindent elkövet azért, hogy a játékosok ingyenesen frissíthessék az Xbox One-os játékaikat az Xbox Series X-es kiadásra. A GamesIndustry.biz csapata hasonló füleseket kapott.
Egyrészt ott van erre neki a Smart Delivery kezdeményezés, amelynek a lényege, hogy az Xbox-játékokat elég egyszer megvásárolni, cserébe megkapjuk az adott cím Xbox One-os és Xbox Series X-es verzióját is, ráadásul azok tökéletes szinkronban lesznek egymással: a mentéseink és az achievementjeink egy az egyben átemelhetők, és természetesen a cross-play is adott lesz a két platform között.
A Smart Delivery azonban nem kötelező, a kiadók és a fejlesztők döntése, hogy élnek-e a rendszer nyújtotta lehetőségekkel. A Windows Central június végi összesítése szerint eddig tizennégy játék esetében erősítették meg a Smart Delivery-támogatást, ezek között pedig olyan nagyágyúkat is találunk, mint az Assassin's Creed: Valhalla, a Cyberpunk 2077 vagy a Marvel's Avengers.
Ez alapján tehát jó eséllyel kijelenthetjük, hogy a játékcégek inkább a Smart Delivery mellett döntenek majd, akadnak azonban renitens vállalatok, amelyek üzleti okokból nem kérnek ebből.
A VGC jelentésének a lényege az, hogy a Microsoft szerint mindent lehet, amíg a frissítésért nem kérnek közvetlenül pénzt a készítők mondjuk egy DLC formájában: így belefér az Electronic Arts Dual Entitlement rendszere, amely időkorlátot szab a frissítésnek (a Smart Deliverynél nincs ilyen), és az is, hogy a két verziót egy drágább bundle-ben árulják, ahogy teszi azt a 2K Games is az NBA 2K21 esetében. Azt sem tiltja semmi, hogy a meglévő játékosoknak akciósan kínálják a next-gen verziókat.
Érdemes lehet azonban a Smart Deliveryre voksolni, ha a cél teljes kompatibilitás: a hírek szerint egyedül a Smart Delivery rendszere teszi lehetővé, hogy egy játék két változata között minden adat akadálytalanul vándoroljon, ezért fordulhat elő, hogy az EA Sports-játékokban csak a cross-play lesz elérhető, bizonyos mentési adatok megosztása már nem.
Ezenkívül azt sem árt tudni, hogy a Smart Delivery utólag nem patchelhető bele a játékokba.
Sztem senkinek semmi köze a másik magánéletéhez, főleg, hogy kivel és miért él együtt.
Undorítóak vagytok.
Viszont ahogy néztem, kurva irigy lettem rád.
Sosem láttam még, hogy szánt szándékkal vagy burkoltan is megbántanál valakit.
Ellenben itt nagyon sok emberrel köztük velem is, akiknél elgurul
a gyógyszer.
Nem igazán szoktam ilyet mondani, de bárcsak te lehetnék néha...
Döntse el mindenki maga hogy mit választ. Lehet mindkettőt is, az már más kérdés melyiket éri meg támogatni...hobbi szempontból.
Nagyjából tisztábban kell lenni ezen cégek üzletpolitikájával fogyasztóként is hogy tudjuk miért fizetünk, mit szeretnénk MI hosszabb távon. Viszont egy ilyen fórumon a fogyasztói szempontokat érdemes tán figyelembe venni ha már egy játékos oldalon vagyunk és nem a hvg-n vagy valamilyen üzletpolitikával foglalkozó egyetemen. Józan paraszti ésszel gondolkodva. Hiszen miért is vagyunk itt? A játékok miatt. Normál esetben. A pénzünkkel pedig szavazunk. Ezért is fontos beszélgetni ilyen témákról.
No de megesszük amit főzünk ;) nem?
(csak poénkodok, igazad van. De tényleg megvettem.)
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.