Az eredeti elképzelések szerint július 23-án jelent volna meg a Dying Light: Hellraid, a Techland azonban az utolsó pillanatban bejelentette, hogy a bétatesztről érkező visszajelzések után a kiegészítő elhalasztása mellett döntöttek. A jelen állás alapján augusztus 13-án érkezik a DLC PC-s verziója, a konzolos kiadásokra pedig augusztus 14-én számíthatunk.
A fejlesztők ennél jobban nem részletezték a dolgot, mivel azonban az említett visszajelzések az interneten is futottak egy kört, sejthetjük, hogy miért szeretnének még egy picit dolgozni a játékon. Habár sokan azt is felemlegették, hogy a Dying Light: Hellraid az alapjáték átskinezett változatának hat, és nem túl tartalmas darab, a Techland az idő rövidsége miatt valószínűleg inkább a szintén sokat emlegetett technikai problémákat igyekszik majd kigyomlálni a csomagból.
A Hellraid még a 2011-es Dead Island modjaként kezdte meg a pályafutását, 2013-ban nőtte ki önálló fejlesztéssé magát. Sajnos a projekt sorsa nem alakult jól - eredetileg 2015-ben kellett volna megjelennie -, a Dying Light érkezésével pedig fiókba is tették. A pokoli kalandot most a népszerű zombis játék keretein belül támasztanák fel.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.