Minden korábbinál nagyobb felhajtást csapott az Epic a héten a Fortnite világában, de egy Marvel-specifikus szezonzáró esetében ez talán annyira nem meglepő. Ahogy arról mi is írtunk, a második fejezet negyedik évadát Galactus érkezésével zárta a csapat, az élő esemény pedig óriási népszerűségnek örvendett: több mint 15,3 millió játékos játszotta egyszerre (ami abszolút rekordnak számít házon belül), míg a YouTube-on és a Twitchen további 3,4 millióan követték a történéseket.
Az eseményt magát egyébként a fenti videón nézhetitek vissza, dióhéjban annyi történt, hogy Galactus jött, látott és majdnem győzött, még szerencse, hogy a Bosszúállók rájöttek, hogyan lehetne megszabadulni tőle: a játékosokat beleültették a Fortnite már jól ismert, az alkalom apropóján robbanótöltetekkel felszerelt iskolabuszaiba, akiknek bele kellett vezetniük azokat a gonosztevő szájába, hogy belülről robbantsák fel szerencsétlent. Noha az akció sikerrel járt, hozott áldozatokat: a Fortnite univerzuma alaposan összekuszálódott.
Ez pedig már az ötödik évad meséje: az élő eseményt követően leálltak a szerverek egy rövid időre, amíg a fejlesztők előkészítették a terepet, nem sokkal később pedig kezdetét vette az új szezon. Noha a Fortnite játszótere alapvetően egyben maradt, a felborult tér-idő kontinuum miatt helyenként jócskán megváltozott. A segítségünkre Jonesy sietett, aki az univerzum minden tájáról vadászok toborzásába kezdett, és a legfurcsább szerzeteket sikerült összegereblyéznie.
Az Epic pedig láthatóan mindent kihoz abból, hogy ez a sztori lényegében bármit megenged neki: a The Mandalorian Din Djarinja és Baby Yodája már megérkezett a játékba, a szivárgások szerint pedig hamarosan Kratos és Master Chief is felbukkanhat a battle royale-ban.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.