Íme, a Mass Effect: Legendary Edition gépigénye

  • Írta: Baloo
  • 2021. február 4.
  • Gépigény
Link másolása
A bemutatkozó előzetes után nem kellett sokat várni rá, hogy kiderüljön a Mass Effect: Legendary Edition hivatalos rendszerigénye: szerencsére nem lesz kiugróan nagy a hardveréhsége az újrakevert trilógiának az eredeti változatokhoz képest.

Két nappal ezelőtt végre egy trailer formájában is bemutatkozott a Mass Effect: Legendary Edition, illetve ezzel együtt a játék megjelenési dátumára is fény derült. Most pedig azt is megosztották velünk a készítők, hogy milyen erős vasat kell majd a PC-s verzió alá pakolnunk május 14-én.

 

A BioWare nemrég egy rövid Twitter-posztban szemléltette, hogy mennyit fejlődött a grafika az eredeti Mass Effecthez képest az újrázott verzióban. Amíg a Mass Effect 2 és a Mass Effect 3 esetében inkább remasterjellegű változások történtek, addig az első résznél már inkább egy remake-szerű ráncfelvarrásról beszélhetünk. Szerencsére az egybecsomagolt trilógia minimum és ajánlott specifikációi egyáltalán nem teljesíthetetlenek:

Minimum gépigény:

  • OS: Windows 10 (64-bit)
  • CPU: Intel Core i5-3570 vagy AMD FX-8350
  • Memória: 8 GB RAM
  • Videokártya: NVIDIA GeForce GTX 760 vagy AMD Radeon 7970 / R9280X
  • DirectX: 11
  • Tárhely: 120 GB


Ajánlott gépigény:

  • OS: Windows 10 (64-bit)
  • CPU: Intel Core i7-7700 vagy AMD Ryzen 7 3700X
  • Memória: 16 GB RAM
  • Videokártya:  NVIDIA GeForce GTX 1070 vagy Radeon RX Vega 56
  • DirectX: 11
  • Tárhely: 120 GB


A gépigény mellett az is kiderült (via Rock, Paper, Shotgun), hogy a csomagból nem csak a Mass Effect 3 többjátékos módja és eredeti befejezése marad ki, hanem az egyik DLC, a Pinnacle Station is, ugyanis a letölthető tartalomnak elveszett az eredeti forráskódja. Ennek ellenére a fejlesztőcsapat megpróbálta minden lehetséges forrásból beszerezni, ami nagy nehezen sikerült is nekik, ám sajnos ez a kód szintén hibásnak bizonyult, ezért inkább úgy döntöttek, elengedik a dolgot.

12.
12.
GAMEROD
Magyar felirat legyen, az érdekel. Gépigények hidegen hagynak, nem az a korszak van már mikor izgulni kéne hogy elindul és játszhatóan fut e egy játék. Már csak népigények vannak, az egyiknek bőven elég hogy végig tudja vinni ilyen vagy olyan beállításokkal, a másik meg el se kezdi, ha nincs legalább 220 fps 8k-ban.
11.
11.
DragonBleacPiece
#9: én egy filmajánló blogban olvastam egy kommentet egy mai generációs tizenévestől, hogy mennyire örül amiért van egy blog amit végre ő is megért, és az ő...khmmm..nyelvén íródott. az írás tele volt olyan förmedvényekkel hogy ,,asd" ,,lmao" ,,epic fail" ,,pepe sad face" stb stb
10.
10.
delphijos
#9: Figyelj, nem tudom hány éves a gyerek, de egy átlag 16 évesnek pl. az első rész főleg konzolon.... engem nem zavar mert vén fasz vagyok, de nekik egész más.... én csak a fiamon látom
9.
9.
Olyant olvastam ma valahol ehhez a játékhoz, hogy mittudomén valami fiatal iskolás volt a kommentelő, amikor ez ment és akkor nem játszott vele, most meg *hála az égnek*, hogy ez megjelenik és így már ő is kipróbálhatja.

Én sosem olvasok EULA-t, de amúgy benne volt a régiek szerződésében, hogy ennek az embernek meg kellett várni a remaster-t, hogy játszhasson vele az Úr irgalmából? Vagy lehet kinyírták volna a gengszterek a gettóból, ha az óta megpróbálkozik vele. Nem tudom, de az élet könyörtelen néha és sosem tudhatjuk, hogy mennyire tiporja páros lábbal a sors a fórumozó társainkat és nem játszhatnak a Mass Effect-tel.

8.
8.
patka21991
Azért is esélytelen, hogy magyarul jelenjen meg, mert a kedves EA már a ME2 Lair of the Shadow Broker és az Arrival dlc-ket sem fordította már le és esélytelen, hogy kiadjanak egy kb 50%-ban magyarított játékot. Ne legyen igazam, de szerintem erre nem költenek egy fillért sem.

A ME1-hez esélytelen az eredeti magyarítás használata. Követtem a ME3 magyarítását anno, és a fordítók elmondása szerint, ahhoz nem tudtak hozzáférni (valami gond volt vele). Ezért sem tudták sose le magyaritani a Pinnacle Station dlc-t, emiatt nem tudták javítani a hibákat és ezért nem tudták egységesíteni a fordítást (pl. Reapers - Pusztítók az ME1-ben, aztán Kaszások az ME2-ben).
Az ME2 és ME3 magyarítására van esély. Azt lehet nem kell a 0-ról meg csinálni. Akinek kellene a magyarítás hozzá, annak érdemes lehet meg keresni a Mass Effect HU csapatát.
7.
7.
patka21991
#3: Itt hibáztam. A szöveg első fele a cikkhez szólt, míg a második az első komment folytatása lett volna. Bocsi a félre értelmezhetőségért.
6.
6.
Macifasz
#4: Sztem is kb. nulla % esély van rá. Abban lehet max bízni, hogy a régiekből valahogy kinyerik a magyarítási fájlokat (vagy miket) és azt belehet majd valahogy importálni ebbe a kiadásba.
4.
4.
JacoB
Szerintetek lesz hozzá magyar felirat?
3.
3.
hedzsooo
#2: A Pinnacle Station DLC a ME első részéhez volt csapva, viszont amiről eleinte írtál, az igazából a Mass Effect 3. részére igaz, mert ott eleinte tényleg hiányos/kevés volt a befejezés.
2.
2.
patka21991
Én amúgy nem is emlékszem más játékra, aminek a játékosok és kritikák nyomására készíteni kellett egy extended cut dlc-t, mert az alap befejezés hiányos/kevés volt.

A Pinnacle Station annyit tett hozzá, hogy a végén kaptál egy apartmant egy bolygón, valamint ha jól emlékszem, itt tudtad megszerezni a 10-es szintű Fantom fegyvereket. De javítsatok ki, ha rosszul emlékszem, mert 5-6 éve volt már, hogy a Pinnacle Stationt kimaxoltam. Legutóbb meguntam a harci szimulációkat és inkább befejeztem a sztorit, majd mentem a ME2-re.
1.
1.
A Pinnacle Station miatt ne aggódjatok, az semmit nem tett hozzá semmihez, csak harci feladatok voltak egymás után. Amire lemegy az 1 és a DLC-je, teljesen készen áll majd mindenki a ME2-re. Hatalmasat javul a játék a 2-re, de a Citadel mindig is az 1-ben lesz a legjobban bejárható a trilógiában.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...